Megszerettetni a Bibliát, de hogyan? – 4. rész

Elolvasási idő: 5 perc
Elolvasási idő: 5 perc
Az előző részekben a Biblia megismertetésének folyamatában a motivációkat, az érzelmi elemeket és a jó szokások szerepét mutattam meg. Most két újabb hasznos eszköz következik, a gyakran emlegetett szólásaink és a vasárnapi iskola.

Nagyon figyelemfelkeltő a gyerekek számára, ha a hétköznapi beszélgetéseinkbe sikerül becsempészni az ige egy-egy szövegrészletét.

Velünk többször megtörtént: ballagunk haza, elmesél valamit az óvodából egy gyerekről, aki csúnyán viselkedett.

Beszélgetünk, mit gondolunk, mit érzünk, és eszembe jut, hogy van egy hasonló történet a Bibliában vagy például a kedvenc hívő gyerekkönyvében. Lecsapok a kínálkozó alkalomra. „Képzeld, hasonlóról a Biblia is ír… – említem meg –, elolvassam neked, hogy mit? Kíváncsi vagy, Jézus erről mit mondana?” Lehet, hogy azt mondja, nem, de sebaj, azt már felfogja, és elteszi a kis fiókjába, hogy azok a történetek a „nagy fekete könyvben” talán nincsenek messze az ő életétől sem.

Azután itt vannak a szólásmondások, amiket használunk. Én nem szívesen tanítottam aranymondásokat a lányomnak, mert sokszor nem értette a szöveget. De vannak jó rövid mondások, közmondások, amiket a hétköznapi beszélgetések során sokszor idézek, és ezek között vannak egyszerű igeversek is:

Amit akarsz, hogy cselekedjenek veled mások, azt tedd velük te is.

A szeretet nem irigykedik… a szeretet türelmes… stb.

Sajnos még nem törekszem rá elég tudatosan, hogy beépítsem ezeket a mindennapi beszédembe, pedig tudom, hogy ez egy jó eszköz, ugyanis most már a kislányom is idézgeti a mondásokat – akár engem is figyelmeztetve…

A leggyakrabban emlegetett segítségünk a bibliaiskola, óvodáskortól a tinédzserkorig. Nálunk is többféle korcsoportos bontású csoport létezik a gyülekezetben, de az én gyermekem abba a ritka típusba tartozik, akinek ez nagyon nem testhez álló forma volt. Szerette a kézműveskedést, a rejtvényeket, de nem szerette a szövegfeldolgozást, az aranymondást, vagy hogy más gyerekek előtt kérdeznek tőle, akár a legegyszerűbb személyes dolgokról, például: Mi volt a legnagyobb örömöd a nyári szünetben?

Ezt úgy próbáltam oldani, hogy ott ültem vele hétről hétre a gyerekfoglalkozáson, magam is segítve a bibliatanítónak, amiben csak lehetett.

A csemetém azonban – hiába jártunk nagyjából négyéves korától hétéves koráig, sehogy sem kedvelte meg ezeket a programokat. A tanítókat és a többnyire fiú csoporttársakat sem ismerte annyira, hogy komfortosan érezze magát.

Végül feladtam a próbálkozást, mert emlékeztem rá, hogy gyerekkoromban én is nagyon berzenkedve ültem végig a hittanórákat. 6-7 éves voltam, amikor beírattak, végigcsináltam, de a vezetőhöz nem tudtam kötődni. Egy csomó lelkiismeret-furdalást belém táplált a hittan, de nem éreztem meg Jézus szeretetét felém. Édesanyám kedvéért eljártam a foglalkozásokra két évig, de 16 éves koromig aztán be se tettem templomba a lábam. Tinédzserként találkoztam először valódi, hívő katolikusokkal, és végül csak az egyetemen egy újjászületett lány miatt fordultam újra Isten felé, és tértem meg.

Anyukaként így mindig az lebegett a szemem előtt, hogy nem lehet valakire ráerőltetni a hitet,

mert mi is utálnánk, ha valaki állandóan a fülünket rágná: De neked meg kell ismerned ezt az embert, olyan jó fej, vagy olyan híres, az nem lehet, hogy te nem akarsz róla semmit tudni…

Ezért azt, hogy kötelező Jézusról tanulni, messziről kerülöm a gyereknevelésben. Kötelező iskolába járni, otthoni dolgokban részt venni, sportolni, fogat mosni, lefeküdni időben, de Jézusról tanulni, na nem, az kiváltság, az egy fantasztikus lehetőség. Ő nem tananyag, hanem az élet legnagyszerűbb ajándéka. Természetesen az iskolában nem erkölcstanra, hanem hittanra jár, ott teljesíteni kell a követelményeket, de úgy hallom, szereti és ragyogóan helytáll.

Természetesen minden gyerek más karakterű, sok szempontot érdemes mérlegre tenniük a szülőknek, amikor döntenek például a vasárnapi iskoláról.

Nálunk is felmerült egy új érv, mely a koronavírus után másfelé billentheti a mérleget. Most lassan tízéves a lányom, és megfordult a fejünkben, hogy talán ha újraindul az élet a gyüliben, akkor mégis kötelezővé tesszük a gyülis bibliaiskolát, de csak azért, mert az én gyermekem hajlamos minden új vagy nem komfortos dologtól távol tartani magát. Őt be kell lökni néha szituációkba ahhoz, hogy megértse, hogy ez a javára van. A kortárs csapatból pedig, amely azóta örvendetes módon lányokkal is bővült, nagyon szeretnénk, ha nem kopna ki, mert szüksége van hívő barátokra is.

 

Folytatjuk…

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on linkedin
LinkedIn
Share on whatsapp
WhatsApp