Sorozatunk utolsó részében az előadás végén elhangzott kérdéseket és válaszokat vesszük sorra. (A sorozat első és második része ITT és ITT olvasható.)
Beszéljünk egy kicsit a spermabankokról, mert úgy tűnik, elég nagy káosz van a fejekben ezen a téren.
Valóban nagy a káosz. Idehaza szigorú szabályozási rendszer van. Például a házasságban vagy élettársi kapcsolatban élők is csak akkor élhetnek ilyen lehetőséggel, ha igazolják, hogy a feleségnek a férjétől nem lehet gyermeke. Az asszisztált reprodukcióval kapcsolatban meghatározók az ESHRE (Európai Humán Reprodukciós és Embriológiai Társaság) irányelvei. Az ESHRE éves kongresszusán a szakma nemzetközileg elismert tekintélyei adnak elő az asszisztált reprodukcióval kapcsolatos legfrissebb tudományos eredményeikről, trendekről. Két évvel ezelőtt részt vehettem egy rendezvényükön, ahol arról értekeztek, hogy a karrier előtt álló fiatal lányok részére is elérhetővé kellene tenni valami hasonlót.
Saját döntésük alapján a petefészkükből műtéti úton eltávolított darabot lefagyaszthatnának, amelyet a karrierjük felívelése után – mondjuk negyvenéves korban – elővennének.
Így a hölgyek rendelkezésére állna egy huszonkét-huszonnégy éves petefészekdarab, amelyet ha a karjukba, vállukba, hónaljukba visszaültetnek, akkor onnan egészséges, friss petesejteket nyerhetnének. Az ilyen beavatkozásokat onkológiai betegségek kezelése kapcsán a magyar egészségbiztosítás is lehetővé teszi a termékenység megőrzése céljából. Például egy olyan fiatal esetében, aki teljes testbesugárzáson vagy vérképző rendszeri daganat miatti kezeléseken esik át, a beavatkozás biztosított. A csontvelő-átültetésnek köszönhetően ismét egészségessé válik, és teljes életet élhet a következő termékeny évtizedeiben. Ha a karrier miatt végeznek ilyen gyakorlatot, akkor az üzlet. Ami a spermabankokat illeti, Nyugat-Európában nagy a szórás, többféle beavatkozásra van lehetőség. A spermát fogadó meghatározhatja, hogy milyen tulajdonságú donort szeretne. Gyakran leszbikus párok élnek a lehetőséggel. Kihordják a gyereküket, de azt sem tudják, ki a kapott sperma eredeti tulajdonosa. Fontosnak tartom, hogy keresztényként legyünk tisztában a témával, hogy megfelelő választ adhassunk, ha valaki kérdez.
Mi az igazságalapja annak, hogy a lombikprogram keretében fogant gyerekek között magasabb százalékban születnek betegséggel, mint a természetes módon fogant gyermekek?
Ma már önálló tudományág foglalkozik a kérdéssel. A művi beavatkozás során egy nyolc-, tíz- vagy tizenkét sejtes kis szedercsíra jön létre. Levesznek ebből egy sejtet, amelyet továbbtenyésztenek még a korai fázisban. A sejtet genetikailag is meg tudják vizsgálni, ez Nyugaton kötelező, nálunk csak öröklődő betegségek esetén lehetséges. Ha igazolódik valamilyen betegség vagy terheltség, akkor az asszisztált reprodukciós társaság ajánlása alapján nem ültetik vissza. A megfelelő sperma kiválasztása is tudományos algoritmusok alapján történik. Az intracitoplazmatikus spermiuminjekció (ICSI) egy olyan in vitro megtermékenyítési eljárás, amelynek során egyetlen spermiumot közvetlenül a petesejtbe injektálnak. Az eljárást mikroszkóp alatt, mikromanipulációs eszközök segítségével végzik. A kiválasztás a biológusokon múlik. Ha a vizsgált férfinál nagyon alacsony a spermaszám, akkor a rendelkezésre álló spermiumokból választanak egyet. A gyenge spermakép oka sokféle lehet, de nem ritka a genetikai terheltség.
Normál fogantatásból származó gyermekek esetén – a spermiumok közötti verseny miatt – elvétve fordulnak elő ilyenek a művi beavatkozás által létrehozott új életekhez képest. Tehát van igazságalapja a kérdésnek.
A természetes fogantatás sem kockázatmentes. A közöttük gyakoribb koraszülöttség nehézségei: az átlagtól eltérően több figyelmet igényel a gyermek; esetenként később éri el a motorikus, pszichés és gondolkodási fejlődése során a korosztályának megfelelő szintet. A lombikprogramban megfogant gyermekek között gyakoribb a cukorbetegség, rövidebb a termékenységi időszak, később kezdenek menstruálni és korábban hagyják abba, gyakoribbak náluk a meddőséget érintő kérdések, az anyagcsere- és pszichés betegségek. Bizonyos terheltségek tehát megjelennek, de szükséges elfogadnunk a lombikprogramot, mert a mesterséges megtermékenyítésből fogant embertársaink életképesek, velünk együtt élnek. Nem kérdőjelezhető meg az eljárás létjogosultsága! Isten kegyelme, hogy közöttünk élnek, a társadalom értékes tagjai, és leteszik névjegyüket az emberiség történelmében. Viszont számítanunk kell arra, hogy az így megfogant életek között nagyobb lesz a kóros genetikai állapotok halmozódása.
Keresztény körökben ellentmondásosan ítélik meg a lombikeljárást. Vannak, akik elfogadják, mások kifejezetten tiltják.
Hogyan segíthetünk az érintett pároknak a tisztánlátás érdekében?
A lombikeljárás lényeges célja, hogy drága gyógyszerekkel, bonyolult diagnosztikus és terápiás eszközök segítségével minél nagyobb számú petesejtet nyerjenek. A beavatkozás során több egészséges embrió nyerése szükséges, és ez felértékeli az embriókat. Mivel tíz-tizenkét megtermékenyített embriót egyszerre nem lehet beültetni, ezért a későbbi használat céljából lefagyasztják azokat. Az eljárás nagyon szigorú protokoll szerint, bonyolult szabályok alapján zajlik. A lefagyasztott embrióknak alacsonyabb a fogantatási mutatója, de az ilyen megoldás lényegesen olcsóbb, és a beavatkozásokat sem szükséges ismételni. Hasonló módon akár három-négy gyermek is megfoganhat az évek során olyan pároknál, akik erre vállalkoznak. Magyarországon egyre több gyermek születik mesterséges megtermékenyítés következtében, jelenleg az összes megszülető gyermek 3–4%-a!
Kérdés: mi történik az embriókkal, akik ezek után a fagyasztóban maradnak?
Magyarországon nagyon szigorú a szabályozás, elsősorban politikai és ideológiai megfontolásoknak köszönhetően. A dajkaanyaságnak nem adnak teret, vagy örökbe fogadó szülőknek sem adományozhatnak petesejtet. Sorban állnak a termékenységi problémákkal küszködő házaspárok, akik szeretnének gyermeket vállalni. Véleményem szerint nem lenne ördögtől való, hogy az örökbefogadó egy lefagyasztott embriót fogadjon magáévá, kihordja terhességként, megszülje és fölnevelje a gyermeket. Természetesen az ilyen módon felnőtt gyermeknek is szükséges biztosítani a lehetőséget, hogy megismerhesse a vér szerinti szüleit. A már megszületett gyermek örökbefogadáshoz hasonlóan az embrió befogadásának is megvan a sajátos lélektana. Lényeges különbség, hogy utóbbi esetben kezdettől fogva egy elfogadó családba születik bele és nő fel a gyermek. Örökbefogadásnál a gyermek mindenképpen átél egy traumát, és szenved attól, ami miatt kiemelik a vér szerinti családjából, vagy meghalnak a szülei. Nagyon megfontolandók a felvetődő kérdések, azért is, mert egyes országokban már működik ez a rendszer. Itthon a megvalósításához politikai konszenzusra lenne szükség.
A házaspárok egyébként is kérhetik, hogy csak a legegészségesebb petesejtekből hozzanak létre embriót, a többit pedig ne termékenyítsék meg.
Tény, hogy ezáltal csökken az eljárás sikeressége, de etikai szempontból kevesebb kivetnivaló található benne. A lefagyasztás előtt egyébként gyakran élnek ezzel a lehetőséggel. A tudomány rengeteget fejlődött az elmúlt évtizedben, jelenleg számos kutatás folyik a mesterséges megtermékenyítés témakörében. A jövőt tekintve cél, hogy az eljárás olcsóbb és egyszerűbb legyen, illetve minél inkább hasonlítson a természetes ciklushoz. Így a folyamatok nyomon követhetőbbé és szabályozottabbá válhatnak. Amikor egy petesejt szabadul ki egy eljárás során, és azt megtalálva megtermékenyítik és visszahelyezik, ez tiszta sor lenne. Nincs etikai kérdés, mindig friss petesejtekkel dolgozhatnak. Természetesen az eljárás technológiailag és anyagilag is komoly kihívást jelent. Még az út elején járunk, jelenleg ez az egyik kutatási irány, ami a jövőt is meghatározhatja majd.
Mikor kapja Istentől a lelket az ember?
Nem tudom a pontos választ. Véleményem szerint amikor létrejön a megtermékenyülés, akkor Istennek már kész terve van az emberrel, és ehhez a lélek is rendelkezésre áll.
Mikor testesül meg? Az Isten titka. A lényeg, hogy az Úrnak terve van minden élettel.
Az, hogy az anyagi világban ez hol, mikor vagy hogyan valósul meg, másodlagos kérdések. Azt sem tudjuk, hogy mi történik a már megfogant, fejlődésben elindult gyermekkel, aki méhen belül meghal a nyolcadik vagy tizenhatodik héten. Isten szuverenitásából fakadóan erre választ kapni nem fogunk. Isten számol a lefagyasztott embriókkal, akkor is, ha mondjuk öt év telik el a megtermékenyítés után. Ez ahhoz hasonló, mint amikor filmnézés vagy zenehallgatás közben megnyomjuk a „Pause” gombot, mert éppen mással kell foglalkoznunk. Zajlanak körülöttünk az események, majd az alkalmas időben újra megnyomjuk a „Play” gombot, és elindul a lejátszás.
Mi a véleményed a tizenhárom éves lányok HPV elleni védőoltásáról?
A méhnyakrákot a humán papillomavírus (HPV) okozza. A vírusról fontos tudni, hogy másfél száz típusát ismerjük, amelynek kb. negyede tartozik magas kockázati kategóriába. Konkrétan nyolc variáns a felelős ebből a méhnyakrák kialakulásáért. Kimutatták továbbá, hogy a felső légúti, szájüregi, végbél környéki, illetve prosztatadaganatok jelentős részében a humán papillomavírus genetikai elemei is megtalálhatók. Tehát aki megkapja az oltást, nemcsak méhnyakrák ellen válik védetté, hanem például az egyszerű uszodaszemölccsel szemben is. A keresztvédelem által létrejön az immunitás, tehát a rendszeresen úszóknak vagy emberekkel közvetlenül érintkezőknek – például kozmetikus, fodrász, mentős, masszőr, orvos, ápoló – kifejezetten ajánlott, mert előbb-utóbb találkoznak a HPV-vel. Az oltás kockázata vagy veszélye nagyságrendileg elhanyagolható a betegséghez képest. A HPV-oltást mindenkinek ajánlom – nemcsak a tizenhárom éves lányoknak –, akikről kiderül, hogy hordozói a HPV-nek. Ha valakiről a PAP-teszt (a méhnyak felszínéről levált sejtek mikroszkópos vizsgálata) alapján igazolódik, hogy magas kockázatú HPV-je van, akkor az oltás nem fogja kivédeni a vírus megjelenését, de megakadályozza annak a további terjedését, illetve a valódi daganatos átalakulását. Mindenképpen hasznos az oltást felvenni akkor is, ha valaki partnert vált vagy egy új házasságra lép, és kiderül, hogy új társa előző kapcsolatában jelen volt a HPV-fertőzés. Ilyenkor helyes, ha az asszony először felveszi a védőoltást, és csak utána kezdenek nemi életet élni, ellenkező esetben érdemes a szexuálisan terjedő betegségekre szűrést végezni mindkettőjüknél.
Az elmúlt évtizedekben a fogamzásgátlás módszere sokat fejlődött. Amint korábban említetted, a párokat arra bátorítod, hogy közösen, Istenre figyelve döntsék el, élnek-e ezzel a lehetőséggel, vagy sem. Kérlek, röviden mutasd be, hogy milyen eszközök állnak a rendelkezésükre!
A hormonális fogamzásgátlás lényege, hogy a kívülről bevitt hormon a központi idegrendszeri szabályozásban pontosan azokat a helyeket célozza, amelyek a peteérésért felelősek. Az ötvenes évek végén Pincus és társai lórúgásszerű, nagy mennyiségű ösztrogént és sárgatesthormont tartalmazó gyógyszert vittek be a szervezetbe. A jelenlegi technika, a hatóanyag mennyisége és minősége össze sem hasonlítható ezzel. A korábbi hatóanyagok mennyiségének az egy ezrelékét használják ma, amellyel ugyanazt a célt érik el, illetve új hatóanyagokat is alkalmaznak.
Az elmúlt harminc évben az etinilösztradiol volt a legfontosabb összetevője az összes kombinált fogamzásgátlónak. Hasonlít az ösztrogénhoz, de nem ugyanaz. Az egyik legfontosabb tulajdonsága, hogy megváltoztatja a véralvadás rendszerét, és a trombózis irányába képes eltolni azt. Tehát a gyógyszer szedése előtt fontos tudni, fennáll-e az illetőnél trombózishajlam, veleszületett immun- vagy enzimbetegség. Például protrombinázhiány vagy Leyden-mutáció esetén nem javasolt az ilyen fogamzásgátló készítmények szedése. Általában hamar kiderül a generációs érintettség is, hiszen az ebbe a csoportba tartozó lányoknál és asszonyoknál az első terhességük, illetve szülésük idején megjelenik a mélyvénás trombózis vagy a tüdőembólia. Jobb megelőzni a bajt! Az orvos feladata az anamnézis felvételekor, még a gyógyszer felírása előtt kiszűrni az ilyen eseteket. Léteznek genetikai tesztek is, amelyekkel kimutatható az öröklési hajlam. Folyamatosan változik a fogamzásgátló tabletták összetétele is. Például nemrég találtak egy olyan ösztrogén-összetevőt (ösztetrol), amelynek nincs hatása a trombózisképződésre. Az új készítmény ugyanolyan hatékony, de kevesebb a mellékhatása, tehát a jövőbeni kutatásoknál az új összetevő vezető szerepet kaphat. Ha nincs kifejezetten véralvadással összefüggő probléma, akkor az új, korszerű fogamzásgátló tabletta nem fog veszélyt jelenteni. A benne található hatóanyag mennyiségével megbirkózik a szervezet, így nem okozhat semmilyen gondot. Megvannak a fogamzásgátló előnyei is, hiszen kiszámíthatóbb ciklusokat biztosít. Továbbá az új típusú tabletták használata felszabadít a pszichés teher alól, olyan helyzetekben, amikor egy újabb gyermek születése nagy nehézséget okozna a család életében. Összességében a fogamzásgátlásnak van helye, lehet vele élni, és kellő körültekintéssel ezek az eszközök alkalmazhatók.
Mi a helyzet a spirállal?
A klasszikus spirál egy abortuszt okozó eszköz, amely fémet tartalmaz. A legkorszerűbbek az aranybevonatú, fémfelszínű eszközök, amelyek a méh belső részével érintkeznek. A hatásmechanizmus hasonlít ahhoz, mint amikor előkészítjük a nyers tojást a konyhában. Ha megsózzuk a tojást, akkor látható: ahol a só a fehérjét éri, ott megváltozik az anyagszerkezete. Az addig átlátszóból opálos, kevésbé áttetsző lesz. Hasonló történik a petesejttel, amikor érintkezik a nehézfémmel (pl. arany vagy réz). Megváltozik a térszerkezete, amitől alkalmatlanná válik a beágyazódásra és az anyagcserére – tehát egy korai vetélést idéz elő. Ennél korszerűbbek a levonorgesztel és más sárgatesthormonokat tartalmazó spirálok, amelyekből lassan szabadul fel a sárgatesthormon. Kicsit hasonlít az egyösszetevős minipill tabletták hatásmechanizmusához. Naponta mikrogrammnyi sárgatesthormon szabadul fel a spirálból, amely a méhnyálkahártyán keresztül felszívódik és a központi idegrendszerben ugyanazt a gátlást hozza létre. A hormonalapú spirálok hatásmechanizmusa a központi idegrendszert célozza, emellett egyszerű a felhelyezésük. Ezen spiráloknak nemcsak a fogamzásgátló hatását használjuk. A változókori vérzészavarok kezelésében is óriási jelentőségük van a levonorgeszteltartalmú spirálnak.
Negyven év felett, úgynevezett ösztrogéntúlsúlyba tolódik a petefészek működése, amely vaskos nyálkahártyát hoz létre a méhben, és ezzel bő, darabos, sokszor elhúzódó vérzések is társulnak. Miután nincs minden ciklusban ovuláció, így nem jön létre a sárgatest, és nincs sárgatesthormon-hatás a ciklus második felében. A változókorban sok asszony a bő, elhúzódó, görcsös vérzésektől szenved. Ráadásul ez a folyamat elősegíti a miómák növekedését azoknál a hölgyeknél, akik hajlamosak erre. A megfelelő indikációval felhelyezett hormonhatású spirál megszabadítja az asszonyokat a vérzési zavaroktól, a teherbe eséstől való félelemtől, sőt, megakadályozza a miómák növekedését is. Ha csupán ezt a három tényezőt vesszük figyelembe, akkor a változókori nőgyógyászati vérzészavarok körülbelül fele, de lehet, hogy kétharmada megoldható a hormontartalmú spirál használatával. Én magam is nagyon szívesen alkalmazom ezt az eszközt, mert a használata során viszonylag ritkán adódik szövődmény. Nagyon hatékony, mert a benne levő hormon akadályozza az ovulációt, ami miatt nem alakul ki a terhesség. Tehát nemcsak a fémtartalmú spirálok léteznek, hanem hormontartalmúak is.
Utóbbiak preferálhatók a keresztény emberek számára is, mert az ovulációt gátolják, és nem abortuszt okozó eszközök.
Milyen esetekben jöhet szóba a sterilizáció?
A sterilizáció járható út azokban az esetekben, amikor valakinek betegsége van, ami mellett nem lenne kedvező, ha teherbe esne, cukorbetegség, autoimmun kórfolyamatok, daganatos betegségek, illetve már több császármetszéses szülésen átesett. Keresztény házaspárok számára, mint minden termékenységi kérdésben, legyen Isten előtt, közösen megértett látásuk és döntésük ezzel kapcsolatban!
Egészségügyi indikációval lehet a művi meddővé tételt kérvényezni. Magyarországon erre nagyon szigorú szabályozás vonatkozik. Minden olyan beavatkozást, amely műtéttel jár, nagyságrendekkel bonyolultabbnak és veszélyesebbnek tartok, mint a gyógyszeres kezelést, melynek során az élettani jelenségekbe próbálunk beavatkozni. A sterilizáció során a nőt elaltatják, különböző eszközökkel a hasüregben dolgoznak, és a petevezetéket kötik el. Feleslegesen senkit se tegyünk ki a több veszélyhelyzetet is magukban hordozó műtéteknek! Férfiak esetében helyi érzéstelenítéssel megoldható a vazektómia, a spermavezeték lekötése, mely az ágyék bőre alatt felületesen halad, sebészileg könnyen elérhető. A műtét következtében gyakran autoimmun reakció indul el a here ellen, mert a ki nem ürülő sperma egy helyen pangásban marad, amit a szervezet idegen testként ismer fel. Hosszú távon heresorvadáshoz, a here idő előtti megöregedéséhez vezet, emellett elhúzódó fájdalommal is járhat.
A világi ember a sterilizációval gyakran feljogosítva érzi magát arra, hogy házasságon kívül partnert keressen, mert szerinte „nincs kockázata” annak, hogyha mással él nemi életet.
A feleségnél megjelenhet a féltékenység, ő is kikacsingathat a házasságból – vagyis veszélybe kerülhet a házasság. Tehát az ilyen beavatkozásokat kevésbé tartom jónak, de nem elfogadhatatlan, ha helyén kezeljük. Például egy családban ha valamelyiküknek tartós betegsége van, amivel éppen elég együtt élni, vagy túl kell élni. Számukra ne legyen ott az a feszültség, hogy még rosszabb helyzetbe kerülnek egy nehezen elhordozható terhesség által. Utána pedig az esetleges orvosi indikációval végzett abortusz fogja őket végképp a padlóra küldeni. Szóval ilyen esetben lehet élni a sterilizációval, de ha egy mód van rá, akkor kerüljünk el mindenféle műtéti beavatkozást!
A keresztényeknél lelki szabadság kérdése a fogamzásgátlás alkalmazása, mert gyakran beléjük nevelik az elutasítást, elvárnak dolgokat, esetleg Isten büntetésével fenyegetnek. Az ilyen jelenségek félelmet keltenek, megfelelési kényszert idéznek elő, lázadáshoz vagy megkötözöttséghez vezetnek. Fel kell szabadulni ezek alól!
Remélhetőleg e cikksorozat segíti kialakítani a pároknak a tisztánlátást a fenti fontos kérdésekben.
* Az előadás elhangzott a Bibliai Házassággondozó Szolgálat munkatársi hétvégéjén 2024. augusztus 10-én Répáshután, ami a BHSZ képzési anyaga is egyben.
A sorozat megjelent a Bibliai Házassággondozó Szolgálat oldalán is. További fontos tartalmak elérhetők az oldalon: https://bhsz.hu/
Képek: pexels.com