A teremtéstörténet alapján az életet Isten lehelte belénk, emberekbe, ebben nem választott szét bennünket. Másrészt viszont a férfi mellé helyezett, az ő hiányzó bordája, segítőtársak lehetünk, akik együtt vagyunk egy test.
Életet adott Isten, a saját lelkét lehelte belénk, egységben voltunk, kettéválasztott, hogy azután egymásra találva ismét eggyé lehessünk, elválaszthatatlanul. Gyönyörű terv, felfoghatatlan alkotása a mindenség formálójának.
Mestermunka! Férfi és nő, a két pólus, a két oldala egy közös életnek, alkotásban, munkában, szerelemben, szeretetben, gondoskodásban, egymásra figyelésben, egymásra vigyázásban.
S ekkor a teremtés tisztaságában megjelent egy sötét pont, egy megborzongató fordulat, amit egy harmadik, a kísértő, a csábító, a kárörvendő gonosz fortélya sikeresen egyre nagyobbá tesz. Egyre feketébb felhőként tornyosul fölöttük, a férfi, nő egymás keresésében, a közös istenkeresésükben ennek a harmadiknak a tánca. Sodorja magával a nőt, a férfit, az emberiséget. És a világunk terhe egyre súlyosabb. Okoljuk egymást, hárítva a bűnt, hibáztatva a másikat, a körülményeket, a harmadikat, a gazdaságot, a világ alakulását, Istent, mintha minden rajtunk kívüli erő hatására történne. Pedig benne vagyunk, benne vagyunk abban, hogy kik vagyunk, mivé leszünk, milyen világot teremtünk magunk köré.
Nőnek lenni jó. Nőnek lenni jó? Hol, kinek? Mikor? Nézd csak meg, milyen a nők élete!
Kezdjük a jóléti társadalomban! Hiszen teljesen szabadok, jogaikat nem kell védeni, már megkapták. Munkában, karrierben, önállóságban. Öltözködhetnek úgy, ahogy jólesik, a szórakozási műfajok bármelyikét választhatják a nők is. Keresetük van, függetlenségük van, döntési jogaik vannak, hozzáférnek a szépségipar öregedést gátló termékeihez, teljes egészségügyi ellátást élvezhetnek, a fiatalság titka a kezükben van. Egészségesen táplálkozhatnak, szükségeik, sőt, kedvük szerint vásárolhatnak! Nőnek lenni jó a modern világ fejlett részén.
Akkor miért szomorú mégis a tekintetük?
Miért fáradtak, elgyötörtek, kialvatlanok, keserűek, depressziósak, magányosak? Miért küzdenek étkezési problémákkal? Bulimia, anorexia, allergiák sokféle fajtája. Miért kerül elő az alkohol, drog, szabad szex, partnerek cseréje? Egyik sem jó, nem az igazi. Ja, férfiak! És keserűen húzzák el a szájukat.
Mi az, ami miatt nincs meg a felszabadult mosoly, öröm a felszabadult világ mindent megkapó asszonyainak életében? Valami hiányzik. Nem kapom meg most azonnal, rögtön, pedig mennyire vágyom rá! Mire várjak? Miért dolgozzam? Megéri? Hisz ez nem az én szakterületem, végezze el a feladatot az, akit ezért megfizetnek. És a lélek egyre dermed.
Úgy vágyik a szeretetre, örömre, jóságra, csakhogy valami furcsa sodrás egyre távolabb lebegteti mindezt.
Mintha nem olvasta volna a keresztény világ Isten igéjében ezeket a sorokat soha: Efezus 4,31–32 „Minden keserűség, indulat, harag, kiabálás és istenkáromlás legyen távol tőletek minden gonoszsággal együtt. Viszont legyetek egymáshoz jóságosak, irgalmasak, bocsássatok meg egymásnak, ahogyan Isten is megbocsátott nektek a Krisztusban.”
Asszonyok a „középmezőben”, a fejlődő országokban, a rendszereket átalakító országokban. A sorsuk közel jár a fejlett országok asszonyainak sorsához. A társadalom egyre inkább nyit, oktatás, munka, karrier elérhető. Mellette még erősen él a tradíciók elvárása, te vagy a nő, ez a nők dolga! És fáradt ráncot töröl meg a homlokán a munkából hazaérő asszony, éhes a család, síró gyereket vonszol az utcán az iskolából magával, de még vásárlás, nehéz szatyrok húzzák a vállát. Ja, de még a mosógépet be kell indítani, de még holnapra a vendégeknek is elő kell készíteni valamit (nem tudtak volna máskor jönni?!). Esti szórakozásképpen ott a mosogatás – jó lenne a mosogatógép, de drága –, ja, a vasalás már kész felüdülés, a tanulás a gyerekkel kellő szociális élmény, ó, és a férjről el ne feledkezz, asszony!
A földgömböt továbbtekerve még színesebb kép tárul elénk.
Mennyit ér egy lánygyermek élete? – szembesültem a kérdéssel ázsiai kislányokkal találkozva. 200 dollár? Saját családja adta el.
Vagy már meg sem születhet, ha a magzatról kiderül, hogy kislány? Értéktelen ember. Semmire sem jó? Miközben például az a kislány, akire most gondolok, ha nem is nyelviskolai mércét megütve, de négy nyelven kommunikált. Még csak épphogy serdült. Tekintete mégis reményteljesen csillogott, bizakodó volt. Túlélésre kész! Kiszolgáltatott helyzetében ő kiváltságos, mert keresztény misszióban dolgozókkal hozta össze a jó Isten. Fennmaradt a védőhálón, nem jutott a szexrabszolgaság üzletelőinek kezére. Számára maradt remény.
Nők, akik a háború nyomorúságát igyekeznek kezelni immár kilenc éve a Közel-Keleten. Nők, akik alig tudják, mi is lesz a mindennapi betevő falat. Akiknek a gyerekeik vadon nőnek, iskoláztatás, tisztálkodás, gyenge egészségügyi ellátás miatt. Akik már érezték a hátuknak szegezett fegyver súlyát. Akik gyermekeikkel menekülve holttesteken léptek át az életért harcolva.
Nőnek lenni jó?!
Vagy azok a lányok, asszonyok, akik meseszép, egzotikus természeti környezetben élnek, mély nyomorban, hiedelmeknek, vallási fanatizmusnak kiszolgáltatva, oktatás nélkül – minek az egy lánynak, véli még a családjuk is, a társadalmuk is. Cserélhető eszközök csak, s amikor már megöregszenek, „mammaként” kiszolgálhatják a családot, ha még bírják. Vagy félresodródva várják, hogy majdcsak eljön a végső feloldás.
Nőnek lenni jó, ha betöltjük az eredeti küldetésünket, Isten szeretetében gyönyörködve fogadjuk az áldást, ahogyan ő azt elkészítette minden embernek: „Megteremtette Isten az embert a maga képmására, Isten képmására teremtette, férfivá és nővé teremtette őket. Isten megáldotta őket…” (1Mózes 1,27–28a)
Ez az áldás ad mosolyt az arcunkra, gyönyört és örömet a könnyek ellenére, látva szeretteink megelégedését, ha vizet adtunk a szomjazónak, kenyeret az éhezőnek. Ha felebarátaink a jóságért cserébe ránk köszönnek. Ha megcsillan az esőcseppben a napsugár, ha virágok illata lengi át a teret, felragyog a szivárvány az égen, és a lelkünk repül magasra követve a madarak szárnyalását, megérintve a hűsítő vizet a nagy melegben… folytassuk a sort mindazzal, amit saját életünkben megtapasztaltunk.
Teremtő Istenünk az, akiben helyreáll az összhang, kialakul a harmónia. Legyen ez jelen legalább ott, ahol mi lehetünk jelen, keresztény nők!
