Generációk együtt – Interjú Bereczki Enikő generációkutatóval

Az év mottója: a „Generációk együtt”, vezérigéje pedig a 103. zsoltár 17–18. versei: „De az Úr szeretete mindörökké az istenfélőkkel van, és igazsága még az unokáikkal is; azokkal, akik megtartják szövetségét, és arra törekszenek, hogy teljesítsék rendelkezéseit.” A március 28-án megrendezésre kerülő XIV. BATIK is ezt a témát járja körül. A konferencia egyik előadója Bereczki Enikő generációkutató, vele beszélgetek.

Ki lehet generációkutató? Mi a te történeted?                                                             

Igazából magam is rácsodálkozom erre a kifejezésre, mert olyan, hogy „generációkutató”-képzés nem létezik az egyetemen. Eredeti végzettségem szerint bölcsész és középiskolai tanár vagyok. Pályám kezdetén egy vidéki gimnáziumban tanítottam néhány évig, majd a fővárosba költöztem, ahol az Oktatáskutató Intézetben oktatáskutatóként dolgoztam. Közben férjhez mentem, született három gyermekünk, és a család mellett már nem lehetett főállásban dolgozni. Továbbra is végeztem a kutatásokat, írtam és pályázatokat bíráltam el, részt vettem különféle ifjúsági és civil szervezetek támogatásában. Tréningeket szerveztem hátrányos helyzetű tizenéveseknek, illetve egyetemistákat mentoráltam. Egyre inkább ez a korosztály került a figyelmem középpontjába, így az oktatás, a tanári pálya lassan háttérbe szorult. Tréningeket tartottam fiataloknak, illetve a velük foglalkozó szakembereknek. Harmadik gyermekünk születését követően egy nagy cégnél kezdtem dolgozni egy projekt kapcsán.

Akkor tudatosult bennem a tény, hogy a generációk közti különbségek meghatározók a munkaerőpiacon és a szervezetekben.

Ha nem foglalkoznak vele, negligálják vagy szőnyeg alá söpörik a problémát, akkor a szervezet teljesítménye romlani fog. Háromgyerekes édesanyaként rangidősnek számítottam, gyakran fordultak hozzám életvezetési tanácsokat kérve, kifejezetten a különböző generációk együttélésével kapcsolatban. Látva az igényt elindítottam a blogomat, amely a felnőtté válásról szólt, ami a „Pán Péter, STOP!” nevet kapta, és a mai napig elérhető: Pán Péter, STOP!. Felkapott lett a téma, egyre többen kerestek meg olyan kéréssel, hogy írjak nekik, menjek el tréninget tartani stb. Tíz éve már képzéseket, workshopokat tartok cégeknek és szervezeteknek. A saját magam által kidolgozott tematika szerint dolgozom. Emellett kutatásokat végzek, rendszeresen publikálok, illetve könyvet írok. 2022-ben jelent meg A rejtélyes Z generáció – Együttműködés a mai tizen- és huszonévesekkel című könyvem.*

Mit kutat egy generációkutató?

A különféle generációk sajátosságait. Céges szinten pedig az adott munkahelyi jellegzetességeket: munkatársak preferenciái, motivációi, a lehetséges konfliktushelyzetek kezelése, témák, amelyekkel érdemes foglalkozni. Nagy piackutató vállalatoknál is dolgozom, máskor meg a különböző vásárlói szokásokat vizsgálom. A pandémia alatt a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) részére végeztem generációs kutatást a különböző online alkalmazások használatával kapcsolatban.

Beszéljünk egy kicsit a különböző generációkról! Baby boomerek, X, Y, Z, Alfa generáció – kifejezések, amelyeket sokszor hallunk, de mégsem értünk. Óriási téma, mégis arra kérlek, röviden magyarázd el az olvasóknak, miről is van szó. 

Nagyon szeretem a következő rövid összefoglalót:

Fontos megjegyezni, hogy ezek a felsorolások, évszámok nincsenek kőbe vésve. Egyes országokban (pl. USA) ettől eltérő besorolást alkalmaznak. A kutatások során gyakran előfordul, hogy nem generációkat, hanem az egyes korosztályokat (pl. 18–28 évesek korcsoportja) vizsgáljuk. A legtöbb ember szeret struktúrákban gondolkodni, ugyanakkor fontos megérteni:

a generációkutatás nem az emberek címkézéséről szól, hanem a viselkedésük értelmezéséről.

Nagyon jó és hasznos, hogy az elmúlt évtizedekben a viselkedésekkel kapcsolatban ilyen sok felfedezés történt. Előadásokra járhatunk, könyveket olvashatunk, de a legfontosabb kérdés és a kihívás az, hogy miként tudjuk ezeket az ismereteket a mindennapokban hasznosítani?

A kutatási eredményekkel az átlagemberek nem foglalkoznak, de jó felismerni, hogy a kor, amelyben születtünk, felnőtté válunk, formál minket. A személyiségünk, a neveltetésünk, a környezeti hatások együttvéve alakítják, befolyásolják az életünket. A generációkutatás kontextusba helyezi mindezt, tehát bemutatja a környezeti hatást a viselkedésre, illetve a világot, amint szabályozza az életünket, működésünket. Például egy fiatal Z generációs gyorsasága, gyors reagálása nem feltétlenül tiszteletlenség, hanem túlélési stratégia abban a közegben, amelyben él. Ugyanakkor az idősebb generáció óvatossága sem feltétlenül maradiság, hanem inkább tapasztalat. A hangsúly tehát a viselkedésminták mögött álló mozgatórugók megértésén van. Főként krízishelyzetekben gyakori egymás hibáztatása, ahelyett, hogy megvizsgálnánk a rendelkezésre álló erőforrásokat a konkrét probléma megoldása érdekében. Nem szabad másokat hibáztatni, hiszen önmagunk is leképezzük a kor hatásait, amelyben felnőtté válunk/váltunk.

A generációk közti konfliktusokban melyek az érzékeny pontok?

A konfliktuskezelési képesség függ az érzelmi intelligenciától, az egyes ember szemléletmódjától, gondolkodásától (pl. nyitott-e vagy zárt). Mindez szép illusztrációja annak, hogy nem lehet általánosságokban gondolkodni. Sokan úgy érzékelik, hogy a fiatalabb generáció kevésbé udvarias vagy tisztelettudó, és ezt időnként az érzelmi intelligencia alacsonyabb szintjével hozzák összefüggésbe. Inkább arról van szó, hogy a Z generáció társas készségei és kommunikációs mintái eltérő környezetben fejlődtek.

Természetesen léteznek különféle előítéletek és sztereotípiák is, amelyek kezelése nagy nehézséget jelent.

Figyeljünk meg például egy negatív sztereotípiát: „A fiatalok lusták.” Ha e fenti állítás mellé kerül egy tapasztalat – mert találkozunk lusta fiatallal, vannak ilyenek is –, akkor a negatív sztereotípia rögzülni kezd és könnyen átfordul előítéletté. Mindez olyan diszkriminációhoz vezethet, amely szerint fiatalokkal dolgozni nem jó, felvenni őket egy munkahelyre nem érdemes, szükséges előlük elzárkózni. Ugyanez a folyamat hasonlóan működik az idősebbek felé is. A sztereotípiára, mely szerint minden idősebb ember egy boomer, néhány negatív tapasztalat ráerősít, így a fiatalok lezárnak, nem válnak nyitottá feléjük.

Tény, hogy a legérzékenyebb pontok gyakran nem a nagy világnézeti kérdésekből adódó véleménykülönbségek, hanem a mindennapi működésből fakadó egyet nem értések. A minket körülvevő világ változik. Például átalakulóban van az időhöz való viszonyulás: gyors reagálás versus megfontoltság, a technológia rohamos fejlődése felveti annak hasznosságát vagy káros hatását. A fiatalok folyamatos technológiai kitettsége hatással van a kommunikációs szokásaikra, amelyekkel az idősebbek jellemzően nem tudnak mit kezdeni. Nem értik, hogy a fiatalok miért várnak azonnali reakciókat, vagy miért kerülik a szemtől szembeni kommunikációt. A fiatalok viszont azt nem értik, hogy miért kell időrabló módon, körülményesen megmagyarázni a dolgokat.

Hasonlóan érzékeny terület még a tekintély és a tisztelet eltérő értelmezése, amely képes nagy gondot okozni. Az idősebb generáció úgy szocializálódott, hogy a pozícióból adódik a tekintély. Tehát akár otthon a szülőről, akár iskolában a tanárról, akár munkahelyen a főnökről, akár gyülekezetben a lelkészről beszélünk, nekik a pozíciójuk, a státuszuk miatt jár a tisztelet. Ellenben a fiatalok gyakran kritikusabbak. Több információ jut el hozzájuk, mint az idősekhez. Például arról, hogy milyen a jó vezető, tanár vagy szülő. Milyennek kellene lennie a velük való kapcsolatnak. Emiatt a tisztelet szerintük nem a pozícióból fakad, hanem azt ki kell érdemelni. Tehát manapság egy vezetői feladathoz nem elég, ha valaki jó szakember, fontos, hogy képes legyen a csapatot is irányítani. Egy lelkipásztor esetében nem elég a héber és görög nyelvek meg az exegézis kiváló ismerete. Fontos, hogy tudjon bánni az emberekkel, és lelkigondozni. A világ megváltozása, az egyre több elérhető információ diktálja a tisztelethez való hozzáállást. Tény az is, hogy a fiatalabb generáció meri feszegetni a határokat, illetve meghatározó, mit hoznak a családjukból, példát látnak otthon.

A családon belüli dinamikákat, konfliktusokat mennyire határozza meg mindez?

A családon belül markánsan megjelenhet a generációs különbség, mivel több nemzedék is találkozik. Sajnos mára nagyon kevés az olyan család, ahol együtt is élnek a generációk, vagy legalábbis folyamatosan kommunikálnak egymással. Régen a nagycsaládok együtt éltek, a gyerekek láthattak példát arra, miként tesz különbséget mondjuk a középkorú szülő abban, ahogy egy egészen idős családtagot megszólít. Az urbanizációnak és az országhatárok könnyebb átjárhatóságának következtében mára a nagyszülő gyakran csak online, videóchatben láthatja az unokáit, gyermekeit. A gyors és felszínes kommunikáció megnehezíti a családi együttléteket, illetve további nehézségeket okoz a generációk között. Ide tartozik még az ifjúságkultusz, amelyet még a baby boomer generáció robbantott be Amerikában. Az ifjúságnak, a fiatalságnak akkoriban kialakult egy nimbusza, amely szerint az menő, aki fiatal. Így kezdett elértéktelenedni az idősebb kor tisztelete.

Ma már ott tartunk (főleg a médiának köszönhetően), hogy megélt korú emberek szeretnének egyre inkább fiatalosnak maradni. Egyfelől ez jó, másfelől elbizonytalanítja a fiatalokat.

Nem tudják, miként viszonyuljanak az olyan időshöz, aki haverkodni akar; aki hasonlóan akar kinézni, mint ők; ugyanazt a szlenget használja; stb.

Összességében a mai fiatalokat kevésbé tanítják arra, hogy a tiszteletadással miként boldoguljanak, és ez nehezebb is nekik. Gyakran nem is tudatos, amit tőlük tiszteletlenségnek veszünk, akár a pedagógusok, akár a lelkészek vagy hitoktatók, akár idősebb kollégák vagy vezetők a munkahelyen. Szenteljünk jóval több időt és figyelmet arra, hogy tanítsuk meg a fiatalokat helyesen kommunikálni! Nemcsak a kortársaikkal, hanem az idősebb generációkkal is. A témában dr. Máté Gábornak van egy nagyon jó könyve: A család ereje – Ragaszkodj a gyermekeidhez!,** amit elolvasásra ajánlok. Az ismert szakember javasolja a szülőknek, hogy szerezzék vissza a kortárs kultúrából a gyermekeiket, és több időt legyenek velük. A művében említést tesz az egyházakról is. Úgy látja, hogy az eklézsián belül is erősen elkülönülnek a generációk egymástól. Külön csoportjuk van az időseknek, létezik gyerek- és ifjúsági szolgálat. Az egyházon belül is nagy szükség lenne olyan összejövetelekre, eseményekre, amelyeken a különböző generációk együtt vehetnek részt. Segítené a tudás, az értékek, a tradíciók átadását, illetve azok közös megélését.

Hadd osszak meg egy saját élményt ezzel kapcsolatban! 2012. február 13-án hajnalban leégett a Magyar Pünkösdi Egyház fenntartása alatt lévő öregek otthona. Csodával határos módon személyi sérülés nem történt, de az épület használhatatlanná vált. Ahhoz, hogy az intézmény megmaradhasson, helyre volt szükségük. A Menedék Alapítvány tulajdonában lévő Nádasdy-kastély Bodrogon éppen üresen állt, és így március 31-én be tudta fogadni a szeretetotthon 45 lakóját. Izgalommal vártuk, hogy a területen működő óvoda és általános iskola gyerkőcei és az idős emberek milyen hatással lesznek egymásra, hiszen a kastély udvarán található az oktatási intézmények játszótere is. Elmondható, hogy nagyon jó, örömteli szimbiózis alakult ki: a gyerekek rendszeresen meglátogatták az öregotthont, kis műsorral készültek, a mindennapokban beszélgettek, néha együtt játszottak a lakókkal. A gyerekek megismertek idős vagy fogyatékkal élő vagy kerekesszékben ülő embereket, akiknek a szeretettankja feltöltődhetett egy-egy ilyen találkozás közben. A pünkösdi szeretetotthon 2015 karácsonya előtt, december 13-án tudott visszaköltözni a felújított Vóta-kastélyba Kadarkútra. Egyébként a több mint hároméves tapasztalatokra építve, illetve a külföldön látott minták és jó eredmények által inspirálva 2022 nyarán egy kétcsoportos családi bölcsődét nyitott a Magyar Pünkösdi Egyház az öregotthon kaposvári telephelyén.

Mindezek a nyitottságot segítik, ami kulcsfontosságú a generációs különbségek áthidalásához. A digitális bennszülöttek világának megértéséhez is fontos a nyitottság, ugye? 

Igen. Azt tapasztalom, hogy azok az idősebbek, akik nyitottak a modern technológiára, bizony jobban tudják tartani a kapcsolatot a családtagjaikkal. A pandémia hozott ezen a területen látványos áttörést, mert sokaknak meg kellett tanulniuk az okoseszközök kezelését, és muszáj lett megismerkedniük az online világgal, mert különben teljesen elzártak lettek volna, ezt ma már kutatások is igazolják. Nagyon sok idős ember életminősége javult így, mert a Facebookon megtalálták régi ismerőseiket, családtagjaikkal Messengeren tudtak kommunikálni stb. Az általában csak telefonálásra használt mobilokat elkezdték másra is használni. Ellenben a fiatalabb generációk nem kizárólag a telefonálás miatt veszik igénybe a mobileszközöket. A szülőknek elsődleges, hogy elérhető legyen a gyermek, míg a fiatalok más interakciókra is használják a telefont. Természetesen a szülők szerepe fontos a helyes mobilhasználati szokások megtanításában, kialakításában, illetve a gyerekek és a nagyszülők közti kommunikáció segítésében.

A nyitottság mellett mi segíti még a feszültség oldását?

A következetesség, hogy kész legyek tudatosan változtatni az eddigi hozzáállásomon. Például eldöntöm azt, hogy nem vitatkozni szeretnék, hanem érteni, megérteni. Konfliktusok esetén gyakran automatikusan védekezünk akár státusféltésből is.

Ha azt érezzük, hogy a másik ember szeretne megérteni, akkor a védekezés mechanizmusa csökken, a generációs különbségek esetében is.

Egy másik gyakorlati segítség lehet, ha nem az álláspontra, hanem az értékre kérdezünk rá. Például egy adott dolog miért fontos neked? Az így feltett kérdés izgalmas beszélgetéseket indíthat el, gyakran meglepő közös pontokat is képes felszínre hozni. Talán megértjük, hogy itt nem a régi és új nézetek szembenállásáról van szó, hanem marad a biztonság, és jön valami izgalmas, amibe érdemes belevágni, megismerni, megtanulni. Fontos meghallgatni a másik embert, még akkor is, ha tőlünk teljesen idegen dologról beszél. Vegyük észre, ha az illető szeret valamiről többet beszélni, akkor az adott téma fontos a számára!

Tehát meghallgatlak, megtisztellek a figyelmemmel, mert fontosnak tartalak – vagyis az emberi méltóságot, az önértékelést erősítem.

Igen, és ez kiemelten fontos az idősebbeknek. A fiatalok csak azt látják, hogy az öregek nosztalgiáznak, szinte kizárólag az emlékekről szeretnek beszélni. Ellenben alapvető megérteni: az időseknek lényeges, hogy átadhassák a múlt üzenetét, tanulságait, és sarkalatos kérdés a megemlékezés lehetősége. Fordított esetben, ha az unokák a közösségi médiahasználatról, influenszerekről beszélnek, akkor azt is érdemes meghallgatni, mert az életüket a digitális világ szövi át. Ha rögtön értékítéletet fogalmazunk meg (például ez milyen unalmas vagy mekkora hülyeség), akkor a kapcsolatunkat veszélyeztetjük. A generációk így elhatárolódnak és lezárnak egymás felé, illetve kerülni fogják az interakciót a másikkal. Jó hír, hogy az aktív meghallgatás, az értő figyelem megtanulható és gyakorolható.

A gyülekezeten belül melyek a generációs kihívások? Hogy tudunk ezekre odafigyelni?

A közösségekben egyre gyakrabban jelennek meg generációs különbségek, amelyek az istentiszteleti gyakorlatban is megmutatkozhatnak. Ilyen kérdés lehet például a zene műfaja, a dicsőítés stílusa. Az idősebb generáció számára fontosak lehetnek a hagyományos énekek és himnuszok, míg a fiatalabbak a kortárs dicsőítő dalokhoz kapcsolódhatnak könnyebben. A különböző igények figyelembevétele segítheti, hogy a közösség több generáció számára is befogadó maradjon. Érdemes tudatosan feltérképezni a közösség prioritásait, megvizsgálni a különböző korosztályok eltérő szempontjait, valamint azonosítani azokat a területeket, ahol közös metszéspontok alakíthatók ki. Amennyiben a zenei stílus, az istentiszteleti rend vagy akár az öltözködés kérdése feszültséget okoz, ezekkel a témákkal célszerű foglalkozni, mert önmaguktól ritkán rendeződnek.

Sok közösségben megfigyelhető egyfajta generációs átalakulás, amely új kihívásokat és lehetőségeket is jelent. Ilyen helyzetben kiemelt szerepe lehet a párbeszédnek, a kölcsönös megértésnek és annak, hogy a különböző generációk jobban megismerjék egymás gondolkodásmódját és tapasztalatait. A digitális eszközök és közösségi média használata szintén fontos téma lehet. Előfordulhat olyan helyzet, amikor egy fiatal támogatást kér egy közösségi vezetőtől digitális függőség vagy túlzott online jelenlét kapcsán. Az ilyen esetek rávilágítanak arra, hogy a generációk közötti ismeretkülönbségek kommunikációs kihívásokat is jelenthetnek.

Úgy gondolom, az idősebb generáció felelőssége, hogy nyisson.

Megismerje a fiatalok gondolkodásmódját, szokásait, az eltérő nézőpontokat, adott esetben az eszközök használatát, magát az online világot. Ugyanis nagy felelősség tanítani, tanítványozni, lelkigondozni őket, egyszóval átadni nekik a stafétabotot.

A felvetéshez kapcsolódok mint lelkigondozó. A társadalmi változások miatt olyan kihívásokkal találkozik az egyén, a házaspár vagy a család, amelyekkel korábban nem. A mi élethelyzetünkben az ilyen jelenségek egyszerűen nem léteztek, nem ismertük ezeket. Ha nem ismerem, mi az, amivel a hozzám forduló küzd, akkor képtelen leszek őt megérteni és segíteni neki, tehát lelkigondozóként a feladatomat nem láthatom el – ezért az edukáció itt is kulcsfontosságú.

Gyökössy Bandi bácsi református lelkész, pszichológus jut eszembe, aki szerint nem elég a hatalmas teológiai tudás. Az embert is ismerni kell, akivel foglalkozunk.

Véleményem szerint a tanítványképzésnek és a lelkigondozásnak meghatározó szerepe lett a 21. századi egyházban. Korábban soha ennyi mentálisan sérült vagy csonka családban felnevelkedett emberrel nem találkoztunk.

Valóban egyre több fiatal küzd mentális problémákkal. Magyar egyetemisták között folytatott kutatás kimutatta, hogy 40 százaléka a diákoknak érintett a kérdésben. Szomorú, hogy a nyilatkozók bevallása szerint a megküzdési stratégiájuk gyakran a közösségi média és a mesterséges intelligencia használatára korlátozódik. Mások az evést vagy annak megvonását tartják megoldásnak. Igazán hatékony segítséget, mint például a sport, a hit gyakorlása vagy a társas kapcsolatok erősítése, csak nagyon kevesen soroltak fel. Az elmúlt években újfajta függőségek is kialakultak.

2022 óta az internetes függőséget a WHO beemelte a klasszikus függőségek sorába, és ez a keresztény gyülekezetek tagjainak ezreit is érinti. Új kihívásokat teremtenek, illetve generációs problémákat jelentenek az AI-val való kapcsolat, a játékfüggőségek vagy a pornófüggőség. Az eklézsián belül gyakran tabuként tekintünk e témákra, pedig a nyílt kommunikációnak és edukációnak fontos szerepe lenne a felmerülő nehézségek megoldásában.

Igen. Egyrészt nagyon naivak vagyunk, amikor azt feltételezzük, hogy a fiataljaink nem néznek pornót, vagy nem használják túlzott mértékben az internetet. Másrészt a gyülekezeti életben komoly veszélye van a „mi vs. világ” gondolkodásmódnak, ami egyszerűen fogalmazva a burokban tartást jelenti.

Igen, amennyiben egy közösség nem reflektál tudatosan saját működésére, könnyen megjelenhet a „saját csoport – külső csoport” jelenség, vagyis a társas kategorizáció. Ez a folyamat leegyszerűsítheti a társas valóságot, és generációs távolságokat hozhat létre. Ilyen helyzetben kialakulhatnak úgynevezett generációs vakfoltok is, amikor az egyik korosztály nehezebben érzékeli a másik tapasztalatait vagy eszközhasználatát. Például a Biblia olvasása papíralapú formában természetes és megszokott lehet az idősebb generáció számára, amíg a fiatalabbak számára a Biblia-alkalmazások használata ugyanilyen legitim és hatékony hitéleti gyakorlat. Ha ez a különbség értelmezési feszültséget okoz, az gyakran nem tartalmi, hanem technológiai és szocializációs eltérésből fakad. A különböző háttérrel rendelkező személyek eltérő módon kapcsolódnak a hagyományokhoz és eszközökhöz, ami a közösségen belüli sokszínűség természetes része, és tudatos párbeszéddel kezelhető.

Izgalmas kérdés, hogy gyakran a fiatal tanítja az idősebb nemzedéket. Ha valaki már fiatalon megtér, tapasztalata van az Úrral való járásban, akkor példát mutathat, tanítványozhat nála több évtizeddel idősebb testvért is, aki később kezd elindulni a keskeny úton. Tapasztalatom szerint ebben a helyzetben a nyitottság mellett alázatra is szükség van.

A személyes tapasztalatok is azt mutatják, hogy a tanulás és a fejlődés nem életkorhoz kötött. Gimnazistaként a romamisszióban átéltem, milyen természetes lehet a generációk közötti együttműködés: fiatalabbként is lehet szerepe az embernek egy közösségben, és a kölcsönös tanulás mindkét fél számára értékes. Érdekes tapasztalat volt, amikor bizonyos tekintetben a tőlem jóval idősebbek tanultak tőlem például szövegértelmezést. Ugyanakkor én is tanultam az idősebbektől például ételeket készíteni. Ez jól illeszkedik ahhoz a jelenséghez, amelyet a szakirodalom fordított szocializációnak nevez, amikor nemcsak az idősebbek tanítják a fiatalokat, hanem a fiatalabb generáció is átad tudást például digitális vagy kommunikációs területen.

Az internet elterjedésével a tudás közvetítése is átalakult, sok esetben a fiatalabbak gyorsabban eligazodnak az online térben, és ez megváltoztatta a tanulás irányát és a tekintélyhez való viszonyt is. A mai közösségekben és munkahelyeken egyre inkább a kölcsönös tudástranszfer modellje érvényesül, ahol a digitális készségek és az élettapasztalat egyaránt értéknek számítanak.

Ehhez viszont fontos, hogy a fiatalok is figyelmesek legyenek, és ne rontsanak ajtóstól a házba, tartsák tiszteletben az idősebbek haladási komfortját.

Az idősebbek részéről pedig alázat kell, felismerve a tényt, hogy „én sem tudok mindent”, illetve fontos „a jó pap is holtig tanul” szemléletet megtartani.

Tehát ne féljünk a generációs különbségektől, illetve az ezekből fakadó feszültségektől?

Nem, nem kell félnünk, sőt! Akár családban, akár munkahelyen, akár gyülekezetben tapasztalunk ellentéteket, emlékezzünk arra, hogy ez nem a kudarc jele! Inkább a bizonyítéka annak, hogy valóban szeretnénk közösséget építeni és a meglévő kapcsolatokat ápolni. Együtt maradhatunk a különbségek ellenére is. Ahol különféle emberek együtt élnek, ott előbb-utóbb konfliktusok is kialakulnak.

Egy rosszul működő közösségben nemcsak a konfliktusok, hanem bizalomvesztés is kialakul.

Talán ez a legrosszabb, hiszen a bizalmat jóval nehezebb pótolni vagy fölépíteni. Ilyenkor a konfliktusok megfelelő kezelése képtelenség, mert ahol nincs bizalom, ott vagy nem vállalják fel a konfrontációt, vagy az ellentétekkel nem tudnak mit kezdeni. Helyesebb a kapcsolatainkat jól megalapozni, az egymás közötti bizalmat kölcsönösen építeni. Itt visszakanyarodnék az odafigyelés, egymás meghallgatásának fontosságára, mert kizárólag az tud megbízni a másikban, aki érzi, hogy figyelünk rá és a jelenléte fontos a társainak. Manapság egyre inkább elmagányosodnak az emberek. Elidegenednek önmaguktól, a társaiktól, a teremtett élővilágtól és a természettől. Egy közösség akkor válik valóban élővé, ha teret ad az elfogadásnak és a kölcsönös figyelemnek. Az elidegenedés sokszor nem látványos konfliktusokból, hanem a kapcsolódás hiányából fakad. Az ember alapvetően társas lény, ahogyan azt Elliot Aronson is hangsúlyozza A társas lény című könyvében,*** az emberi viselkedés és identitás mélyen beágyazódik a társas kapcsolatokba. Ezért a kapcsolatok minősége alapvetően meghatározza a jóllétet. A közösségi jelenlét jelentősége abban áll, hogy nem hagyja magára sem az idősebb, sem a fiatalabb generációt. A személyes találkozások, a figyelem és az egymásra fordított idő pótolhatatlan értéket képviselnek. Jézus ismert mondása – „Szeresd felebarátodat, mint önmagadat” – jól kifejezi annak az emberi kapcsolatközpontú szemléletnek a lényegét, amely a másik méltóságának és értékének elismerésére épül. Ez a hozzáállás ma is iránytű lehet a generációk közötti párbeszédben és a közösségi életben.

* https://hvgkonyvek.hu/konyv/a-rejtelyes-z-generacio.

** https://www.libri.hu/konyv/dr_mate_gabor.a-csalad-ereje–1.html.

*** https://hvgkonyvek.hu/konyv/a-tarsas-leny.