Azokról a bizonyos jelekről, amelyeket nők férfiak felé küldhetnek

Elolvasási idő: 10 perc
Elolvasási idő: 10 perc
A Budapestifi novemberi alkalmán elhangzott előadásomat azzal zártam, hogy az egyedülállóság idején milyen fontos lehet figyelmünket a „képes vagyok...” gondolatok és lehetőségek körül tartani.

Egy kis útravaló lányoknak az ismerkedéshez

Ennek kapcsán tértem ki arra, hogy a hiányaink megélése még nem a világ vége, és igenis egyedülállóként, a létező, élő szexualitásunkkal együtt, a hiány kellős közepén is képesek vagyunk választani, gyógyulni, változni, fejlődni az önkontrollban, kiteljesedni abban, amire épp lehetőségünk van. Erősödhetünk például azokon a területeken, amelyekben tudunk, tenni azt, amit tehetünk. Ha vágyunk párkapcsolatra és arra, hogy megtaláljuk a társunkat, akkor nagyon fontos ezért tenni is, nem csak passzívan várni rá.

Előadásom fiatal lányoknak, nőknek volt meghirdetve, és ebben a cikkben is leginkább hozzájuk szólok, mégpedig arról, hogy nőként mit lehet tenni ismerkedős helyzetekben, hogyan lehet egyáltalán ilyen helyzeteket teremteni, mik lehetnek azok a bizonyos „jelek”, amiket egy nő adhat a férfinak, finoman, nőiesen, nem átvéve a kezdeményezés hősies feladatát a kiszemelt férfitól.

Mindeközben nem győzöm hangsúlyozni, hogy sok esetben azt látom, hogy mindenféle flört és titokzatos jel előtti nulladik lépés az lenne, hogy

higgyem el magamról azt, hogy egy választható, vonzó nő vagyok, és szükség esetén fontos lehet dolgozni a nőiségemmel való kapcsolatomon, az ezen a területen szerzett sérülések, sebek gyógyításán.

Kedves lányok és nők, ne spóroljátok meg ezeket a talán keménynek hangzó kérdéseket! Nem várhatjuk el a férfiaktól, főleg nem egyetlen személytől a bolygón, hogy minden elakadásunkra, hiányunkra, fájdalmunkra tökéletes megoldást kínáljanak a saját személyükben. Ez tehát a nulladik lépés, amivel kapcsolatban biztatok minden olvasót, hogy kérjen segítséget, ha azt érzi, hogy elakadt a megoldásán. Most pedig térjünk rá, hogy milyen további titkos fortélyokat vethetünk be megőrizve női méltóságunkat és titokzatosságukat.

Mit tehetünk nőként, lányként azért, hogy megszólíthatóbbak legyünk? Mivel bátoríthatjuk a férfiakat kezdeményezésre?

Kezdem a két legfontosabbal, amit úgy látok, hogy az elmúlt években komoly akadállyá kezd válni ismerkedős helyzetekben:

Tedd le a telefont a kezedből! Épeszű, udvarias felnőtt ember nagyon ritkán veszi rá magát, hogy megzavarjon másokat. Ha kívülről az látszik rajtad, hogy épp fontos e-maileket írsz, vagy az, hogy az Instagram pörgetését élvezetesebb elfoglaltságnak tartod, mint egy valódi beszélgetést egy élő emberrel, akkor bizony ne lepődj meg azon, hogy nem áll meg előtted a herceg fehér lovon, és ébreszt fel mobilfüggő álmodból egy varázslatos csókkal, akármennyire is vágysz rá a szíved mélyén.

Menj helyekre egyedül! Természetesen nem arra gondolok itt, hogy fiatal lányok és nők éjszaka egyedül csatangoljanak a belvárosban. Sokkal inkább szeretném visszajelezni azt a jelenséget, amit sok férfi ismerősöm értetlenül figyel a messzi távolból. Mindenhova csapatban megyünk lányok!

Viccelődünk vele, de tényleg még a mosdóba is elkísérjük egymást. Miért?! Úgy csinálunk, mintha a világ legfontosabb beszélgetéseiben lennénk benne azokkal, akikkel egyébként egész nap chatelünk, közben pedig azon mérgelődünk, hogy a fiúk, férfiak miért nem jönnek oda hozzánk és rabolnak el drága barátnőink köréből.

Tudom, hogy a barátaink sokszor szövetségesek és rengeteget segítenek az önbizalmunk felélesztésében, tartják bennünk a lelket, de az is nagyon fontos, hogy felismerjük, hogy mikor van az a pillanat, amikor már akadályoz ez a „csordaszellem” a másik nemmel való ismerkedésben.

Kedves nőtársaim, biztos vagyok benne, hogy ennél sokkal bátrabbak és kreatívabbak is tudunk lenni!

Ha barátnőkkel mész egy potenciális ismerkedős helyre, akkor is teremthetsz olyan pillanatokat, amikor egyedül vagy, ezáltal megszólíthatóvá válsz.

Figyeld meg, hogy hogyan vagy ott egy térben, egy helyzetben, egy közösségben stb. Fontos lenne, hogy ne csak ott legyél, hanem jelen is legyél ilyenkor! Mit jelent „jelen lenni”? Nem kell extrovertált embernek vagy partiarcnak lenni, aki mindenkivel lazán szóba elegyedik, sokkal egyszerűbb dolgokról van szó, melyek jó esetben kis gyakorlás után a szokásoddá válhatnak:

Körbenézhetsz egy teremben, amikor belépsz oda.

Keresheted a tekintetét azoknak, akiket kedvelsz.

Felveheted a szemkontaktust, és rámosolyoghatsz arra, akit szimpatikusnak találsz.

Ülhetsz a gyülekezetben, konferencián, bármilyen összejövetelen máshova, mint ahova szoktál.

Változtathatod a pozíciód a térben, helyezkedhetsz úgy, hogy olyanokkal akadj össze, akikkel szeretnél.

Köszönhetsz te is előre annak, akit kedvelsz.

 

Érdemes lehet a következő ötleteket megfontolni, mielőtt vagy mikor nagyobb társaságba, rendezvényre készülsz:

Keresheted a stílusod, hogy mi az az öltözet, smink, frizura, amiben jól érzed magad és nőiesnek is találsz. Elárulok egy titkot. Annak megtalálása, hogy mi áll jól, miben érzed magad vonzónak, igazából neked a legfontosabb. A férfiaknak az vonzó, ha egy nő rendben van magával, magabiztos a megjelenésével kapcsolatban, és nem pedig az, hogy virágmintás vagy csíkos felsőt visel. Ha ez megvan, engedd el azokat a kérdéseket, hogy „hogy nézek ki?”, „hogy áll a hajam?”.

Igen, a férfiaknak fontos a vizuális megjelenés, de igazából mi nők sokkal többet foglalkozunk a külsőnkkel, és jobban izgat, hogy a barátnőinknek, a riválisainknak és saját magunknak mennyire tetszünk. Én azt tippelem, hogyha végeznénk egy felmérést, 10-ből 9 férfi azt mondaná, hogy egy mosoly, egy érdeklődő tekintet fogja meg egy nőn, és képtelen értelmezni azokat a kérdéseket, hogy a 18 nude körömlakkárnyalatból melyiket válaszd, hogy tökéletes legyen a megjelenésed.

Lehetsz kedves és határozott minden férfival, azokkal is, akik nem tetszenek. Ez nem jelenti azt, hogy hozzájuk kell menned feleségül. Nem kell órákig beszélgetned olyannal, akivel amúgy nem szeretnél, és ezáltal elszalasztani a lehetőséget, hogy másokkal is szóba elegyedj. A kedvesség pedig azért fontos, hogy ha a jelenetet látja valaki kívülről, ne az jöjjön le rólad, hogy szívtelen vagy.

Adhatsz egy-két esélyt olyannak is, akivel nem érzed első pillanattól a tökéletes összhangot, vonzalmat. Ha elmész egy randira, az nem azt jelenti, hogy hozzá kell menned feleségül, hanem azt, hogy adtok egy esélyt egymásnak az ismerkedésre.

Flörtölhetsz. Ha nem megy úgy, amit komfortosnak, hitelesnek érzel, akkor gyakorolhatsz, fejlődhetsz ebben.

Kérhetsz visszajelzést barátoktól, hozzád közel állóktól, hogy ők hogyan látnak, hogyan viselkedsz ismerkedős helyzetekben. tudnának-e bármit tanácsolni, hogy megszólíthatóbb, megközelíthetőbb legyél.

Ha már elindult egy beszélgetés, valamiféle ismeretség azzal, aki tetszik, küldhetsz apró jeleket arra vonatkozóan, hogy érdekel, kíváncsivá tesz, hogy fontosnak és férfiasnak tartod őt, a véleményét, a személyét:

Megdicsérheted, ha tetszik rajta vagy a viselkedésén valami.

Nevethetsz a viccein, ha tényleg viccesnek találod.

Szóvá teheted, ha tett valami tiszteletreméltót, jót, férfiasat (pl. Kedves volt tőled, hogy átadtad a helyed annak a néninek! Bárcsak több ilyen férfi lenne a világon!).

Tehetsz utalást a jelenlétében arra, hogy „még választható vagy”, még keresed a társad.

Elejthetsz egy utalást egy barátjának arról, hogy tetszik neked, és szívesen megismernéd jobban.

Kérhetsz bátran apróbb segítséget, szívességet „a kiszemelttől”. Szabadon élhet a lehetőséggel, hogy ő is tegyen egy következő lépést.

Meghagyhatsz témákat, intimitási szinteket későbbi alkalmakra. Ezzel azt is kifejezed, hogy hosszú távon gondolkodsz. Például nem kell mindenről az első adandó alkalommal mindent kitárgyalni (pl. mi lesz a harmadik gyerekünk második keresztneve, ha összeházasodtunk).

Befejezhetsz egy beszélgetést vagy egy témát azzal, hogy „erről szívesen beszélgetnék még veled”. Ha ő is kíváncsi rád, tetszel neki, akkor íme egy lehetőség, hogy ő tegyen egy lépést majd azzal, hogy feldobva ezt a labdát kezdeményezzen egy új találkozót.

Hagyhatod őt is szóhoz jutni, ha azt veszed észre, hogy kicsit leuraltad a beszélgetést, vagy épp megszólalhatsz te is, ha azt érzed, hogy eddig csak ő beszélt.

Keresd az egyensúlyt abban, hogy mi az, ami túl sok vagy még túl kevés, nem baj, ha néha rosszul lövöd be. Senki nem tökéletes, és könnyebb olyan valakit (meg)szeretni, aki nem zuhan össze attól, ha elbénázik valamit, de kész arra, hogy változzon, fejlődjön.

Ami a legfontosabb tanácsom, az nagyban összefügg a legelején említett nulladik lépéssel: Légy önmagad! Ez nem azt jelenti, hogy „maradj önmagad, és csak várd a csodát”. Fontosnak tartom az életen át tartó növekedést, fejlődést. Hiszem, hogy törekednünk kell önmagunk legjobb verziójává válni életünk során. Azt is hiszem azonban, hogy ebben a folyamatban fontos megtalálnunk a szabadságot is, ez pedig azt jelenti, hogy bevállalhatod azt, aki és amilyen vagy. Nem érdemes semmit megjátszani vagy magadra erőltetni, ami szerinted tetszene neki. A szíved mélyén szerintem te is igazából arra vágysz, hogy beléd szeressen, ne pedig valami ideális szuper verziódba. Ha pedig nem szeret beléd, nem szereti, nem választja azt, aki és amilyen vagy, akkor nem ő az embered, keress tovább!

 

Fotók: unsplash.com

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on linkedin
LinkedIn
Share on whatsapp
WhatsApp