A karácsonyi vacsora

Elolvasási idő: 3 perc
Elolvasási idő: 3 perc
Sorozatunkban egy Kárpátalján élő misszionárius házaspár történeteit olvashatjuk a lelkipásztor-feleség tollából. 7. rész

„A jó cselekvésében pedig ne fáradjunk el, mert a maga idejében aratunk majd, ha meg nem lankadunk.” (Galata 6,9)

Anyukám tehát megérkezett, a menyasszony is elfoglalta a szállását, Dani is haza tudott jönni. Annyira örültem neki, hogy minden jóra fordult. Mindenki jól volt, és közeledett a karácsony. Nevettem magamban egyszer, amikor felmentem Laci bácsiékhoz, és az ajtóban majdnem bevertem a fejem valamiben.

Mivel kint mínuszok voltak, a fagyasztott és a romlandó dolgokat kint tárolta egy zacskóban, szegre felakasztva. Igaz, a hűtő bent nem működött, csak tárolásra szolgált. Felajánlottam neki a fagyasztóládát, hogy nyugodtan tegye be oda, ami oda való.

A fészerből a fa fogyogatott, de aggodalomra nem volt semmi ok. A pince is jól állt, bőven volt tartalék.

Amióta csak házasok vagyunk, minden szentestét vacsorával és igével ünnepelünk. A gyerekek is igénylik ezt. Abban az évben sem maradhatott el, de meg sem fordult a fejemben, hogy ne hívjuk meg Laci bácsit vagy Misit a szentestei vacsorára. Izgatottan készültem. Szerettem volna finomakat főzni és emlékezetessé tenni ennek a két embernek legalább ezt a szentestét. Ki tudja, ünnepeltek-e így együtt valakivel valaha, mint ahogy most fogunk? Lehet, az utóbbi időben nem is volt rendes karácsonyuk.

Sütöttem, főztem, míg anyukám a gyerekeket pesztrálta, hogy minden finom legyen. Meg akartam lepni őket egy kis ajándékkal is, így mind a négy vendégnek készítettem egy kis csomagocskát. Mert hát Misi barátját és a nálunk lakó menyasszonyát is meghívtuk szentestére. Nem nagy dolgokat csomagoltam, csak épp jelzésértékűt.

Szerettem volna, hogy tudják, gondoltunk rájuk is. Ők is fontosak valakinek.

Az asztalt sötétzöld abrosz borította, piros tányéralátéttel és fehér tányérokkal. E három szín egymással nagyon jól harmonizál, nemhiába szeretjük mi, magyarok. Egy kis karácsonyi dekoráció és a finom vacsora. A meghirdetett időre mindenki megjelent a szebbik ruhájában. Ők négyen, mi, a család öten és anyukám. Elolvastuk az evangéliumot, és elfogyasztottuk a vacsorát. Ilyen karácsonyi vacsoránk sosem volt.

Nem azt mondja Jézus is, hogy azokat hívd meg, akik nem tudják viszonozni? Az ajándékokat odaadtuk nekik, zavarban voltak, nem számítottak rá. Másnap karácsony volt a gyülekezetben is, örömmel adtunk hálát Atyánknak újra azért az ajándékért, amit mi is kaptunk Fia, Jézus által. Vacsorára még elmentünk Rafajnára, az ottani gyülekezettel is ünnepelni.

Ünnepek után minden visszatért a régi kerékvágásba. Január végén még elvittük Misit egy ifjúsági hétvégére a „Didergőre”, hogy lássa, mennyi hozzá hasonló fiatal van, akik követik az Urat. Úgy láttam, zavarta a tömeg, nem nagyon tudott barátkozni.

Februárban már látszottak a viharfelhők!

(Folytatás következik)

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on linkedin
LinkedIn
Share on whatsapp
WhatsApp