• Rólunk
  • Kapcsolat
  • En

Átgondoltan és „érzékenytelenítve”

Elolvasási idő: 7 perc
Elolvasási idő: 7 perc
Ha szeretnénk 2024 végén visszatekintve sikeresnek tartani ezt az évet, akkor a tudatosság növelése és a kísértéseknek kitettség csökkentése biztosan szerepet játszhat benne.

Átgondoltság, tudatosság

A második világháborúban a szövetségesek megvizsgálták a bevetésből visszatért gépeiket. Úgy gondolták, hogy ott kell őket megerősíteni, ahol a legtöbb találatot kapták. Ekkor Abraham Wald, aki matematikus volt, pont fordítva közelítette meg a kérdést. Szerinte ott kell megerősíteni a páncélzatot, ahol a hazatért gépek nem kaptak találatot, mivel a lezuhant gépeket ott találták el.*

A tudatosság az élet minden területén hasznos, mert Isten az egész világot átgondoltan találta ki, s tartja azóta is működésben. A Föld pályája, sebessége, dőlésszöge, az agy működése, a Golf-áramlat hatásai csak példák erre a tudatosságra.

Hasonlóképpen az átgondolt hívő élet hatékonyabb tud lenni, mint a spontán. Ahogy az ige fogalmazza: „Meggondolás őrködik feletted, értelem őriz téged.” (Példabeszédek 2,11)

Az értelmünk információkat és tendenciákat figyel meg, majd levonja következtetéseit. Ezeket pedig ültessük át a mindennapi gyakorlatba!

Például az evés, ivás, alvás, pihenés területein. Vannak, akik nem éreznek szomjúságot, s ha rajtuk múlna, fél liter folyadékkal is ellennének egy nap. Nekik tudatosan kell számolniuk a bevitt víz mennyiségét, hogy a 70 százalékban vízből álló testük és agyuk megfelelően működhessen, és a vérük elég híg legyen. Van, aki korán kelő alkat, neki este 10 táján már ágyban kell lennie, mert 4 körül ébred. Ha éjfél után feküdne le, kialvatlan lenne, és másnap csak a töredékére futná. A hetedik nap is figyelendő, mert jó, ha van egy nap, amikor nem a mindennapos teendőket kell végeznünk, hanem tényleg pihenhetünk. Rágd meg alaposan a falatot, ne egyél sokat vacsorára, vigyél be annyi hasznosat, amennyit tudsz! Tudatosan. Alma, zöld tea, banán, fokhagyma, cékla, torma, aloe vera, datolya, mák, vörösbor, sajt, citrom, gránátalma és társaik megfelelő időben és mennyiségben.

A lelki bevitelt is tegyük tudatossá, s ez mindenkinél egyéni.

Mennyi az az imaidő és olvasott Ige, amennyivel működünk? Van-e legalább egy társunk, mentorunk, akivel rendszeresen összejárunk egymásért imádkozni, átbeszélni dolgainkat? Van beviteli (a jó ember a szívéből hozza elő a jókat) időszak, és van kiadási is, amikor valamelyik jóval nagyobb, mint a másik. Mert ha kifogyunk, fel kell tölteni a készleteket. Aztán értelmünkkel követve adunk, oda és annyit, amennyit eldöntünk.

Tudatos a tendenciák figyelése is. Ha mindkét szülőm kétszer elvált már, akkor jobban oda kell figyelnem a házasságomra (kevesebb külső szolgálat, több otthon töltött idő), mert ezek az erők és hatások nálam is jelentkezni fognak. Érdemes átbeszélni azokat a helyzeteket, jelenségeket, anyagiakat, ahol rosszul mennek a dolgok, és imádkozni (ha nem rajtunk múlik), és változtatni (ha rajtunk múlik). Adott időnk és energiánk van, s mi döntjük el, mire fordítjuk. Átgondoltsággal tudunk változtatni az arányainkon, és már egy kis módosítás is nagy felszabadulással tud járni.

Fontos, hogy jól bánjunk magunkkal, mert akkor sokáig tudjuk szolgálni az Urat. Tudatosan tanulhatunk másoktól, akiknek sikerült, és (sajnos) azok példáiból is, akiknek nem.

A tudatosság egyik legfontosabb része: a gondolkodásunk. Hogy mennyire automatikus és mennyire tudatos. Ha kell, legyen szupergyors is, hogy megvédjen a nemkívánatos érzésektől. A hit pajzsa a gonosz nyilaktól. Dávidnak Betsabé láttán ezt kellett volna gondolnia (eleve el kellett volna mennie harcolni a seregével, de ha már otthon maradt): „Ok, itt van egy észveszejtően gyönyörű nő, akit megkívántam. Ha ezt végigvinném, vétkeznék Isten ellen, és nagy galibát okoznék. Van nekem több feleségem, felkeresem egyiküket, és mellette elpárolog majd ez a kísértés.”

A kulcs: az észveszejtő. Semmi nem veszejtheti el az eszünk használatához való jogunkat. Gondolkodom és alkalmazom az igét. Egyre több helyzetben gyakorolva.

„Érzékenytelenítés”

Egyszer jártam egy családnál, ahol a nagyapa vadász volt, és az unokája is folytatta ezt. Mutatta a fiú, hogy milyen állatokat lőtt már, és az egyik képen egy kis róka volt. A Vuk milyen aranyos, ugye, így kérdeztem, hogy ezt miért? Kis rókából lesz a nagy róka – hangzott a válasza. Nem nyitok vitát, csak átvezetem lelki síkra. A kis kísértésekből lesznek a nagy kísértések – azokból pedig a bukások.

Visszatérve Dávidra, érzékeny volt a szexuális hatásra, és ez valószínűleg korábban is jelentkezett, csak kezelte valahogy. De nem pucolta ki, nem szoktatta át magát egy másfajta reakcióra. Nem csoda, édes, bizsergető érzés ez, ám nem jó megtűrni, mert rávehet bennünket valami nagyon rosszra, s bánkódhatunk sokáig.

Van komoly hívő, aki, ha erős idegi hatás éri, vagy elege van mindenből, akkor pornót néz. Mert ott könnyed, laza, odaadó szerelmet hazudnak. Más meg nem ennyire durván, de szeret elidőzni a net sikamlós részein. Ha ilyen van, akkor ki kell pucolni, irtani a lelkünkből, mielőtt nagyra nőne.

Az egészen kicsi róka még el is játszogatna a tyúkokkal. De meg fog nőni, vegyük ki időben tollas szárnyasaink ketrecéből!

Vagy ha könnyen indulatosak leszünk, és hangosan kiabálunk… Aztán megbánjuk, de legközelebb megint, és az így van évek óta. Érzékenyek vagyunk egy helyzetben, és olyat teszünk, amit nem kellene. Ezekkel foglalkoznunk kell.

Lehet, hogy nem tudod feleségként kibeszélgetni magad a férjeddel, és ezért robbansz: ekkor a férjed szánjon időt beszélgetni veled! Ám lehet, hogy ezt a mintát láttad otthon – ekkor válaszd le magad a múltadról, figyeld, mikor jelentkezik, és állítsd le! Egy idő múlva teljesen elapad majd. Ugyanez érvényes, ha érzékeny vagy az erotikára. Lehet, hogy a feleségnek kell többször készségesebbnek lennie a házaséletre, de lehet, hogy hoztad magaddal a kitettséget. Kezeljük a maga helyén mindegyiket! Csak kezeljük, míg kezelhető.

Ha bántás ér, akkor duzzogok, elvonulok, magamba fojtom… Ne tedd, mert váltak már el amiatt, hogy évtizedekig csak nyelték az amúgy átbeszélhetőt, majd robbantak. Van hívő, aki nyomás alatt káromkodik – ez is kezelendő, csakúgy, mint a pletykára hajlamosság. Ha észreveszed, hogy kibeszélsz másokat, onnantól figyeld a szavaidat!

A teljesség igénye nélkül lett említve néhány ismerős helyzet. Átgondoltabban könnyebb élni. Kísértésre „érzékenytelenítve” ugyanígy.

Felismerni, megfogalmazni, megtenni. Ha kell, kérjünk segítséget!

Egyvalaki biztosan nagyon boldog lesz, ha nekilátunk: a mennyei Apánk. Szeretné, ha boldogulnánk, és örül, ha jobban mennek a dolgaink. Átgondoltan és „érzékenytelenítve” jobban fognak menni.

 

* https://ematlap.hu/konyvespolc-2017-03/443-hogy-ne-tevedjunk-wald-abraham-es-a-hianyzo-lovedeknyomok

 

 

Facebook
Twitter
LinkedIn
WhatsApp