Az egyesület vezetőjével, Bergs Zsuzsannával, és Horváth Istvánnal, az OM Alapítvány munkatársával beszélgettünk munkájukról.
– Zsuzsa, milyen gyakorlati módokon tudjátok megvalósítani legfőbb célotokat, az emberi élet védelmét?
24 órás információ- és segélyvonalunk (0670-225-2525) 2000 óta elérhető. Azóta több ezer hívás érkezett erre, és ez az első láncszem, ahol tudunk kapcsolódni és kapcsolatot létesíteni a segítséget keresőkkel. A hozzánk fordulók elsősorban az interneten, honlapunk elérésével találnak meg minket.
Az elmúlt 15 évben munkánk során mintegy 100 baba született meg, ahol a baba és mama életét is figyelemmel kísérhettük a megfelelő szakemberek segítségével.
Egyesületünk célja, hogy érzelmi, lelki és gyakorlati segítséget nyújtson
- szexuális és párkapcsolati kérdésekben a nem kívánt terhességek megelőzése érdekében,
- a magyar ajkú krízisterhes kismamáknak és családjuknak (bár többször az is előfordult, hogy angol nyelven tanácsoltunk, például így menekült meg egy kisbaba, akinek édesapja egy magyar egyetemista volt, de édesanyja egy horvát diáklány), továbbá anyaotthon és örökbe adás lehetőségében,
- az abortusz utáni szindrómában küzdő nőknek és férfiaknak.
Egy Terhességi Tanácsadó Központot indítottunk el 2001-ben, melynek székhelye budapesti, de az ország számos városában, illetve a határokon túli területeken is jelen vagyunk. Irodánkban lehetőség van a személyes tanácsadásra és segítségnyújtásra. Kiemelném azt is, hogy életvédő önkéntes képzéseket is indítunk évente egyszer vagy kétszer, innen kerülnek ki önkéntes tanácsadóink és aktivistáink is.
Az egyesület teljes diszkrécióval, ingyenesen, többféle szolgáltatást nyújt minden hozzá fordulónak.
Több kiadványunk jelent meg, ezekből kiemelném az Életút magazinjainkat, melyek különböző témákban nyújtanak segítséget, így ezen keresztül is tájékoztatunk, információt nyújtunk. Részt veszünk különféle expókon is, BalatonNET-en is. Az egyesület tagjai rendszeresen megjelennek továbbképzéseken és konferenciákon. Szakmai és civil szervezetekkel is kapcsolatban állunk.
– Magyarországon évente átlagosan 30 ezer abortusz történik. A hatalmas érintettség ellenére nem vagy nagyon keveset beszélünk róla. A sérülés és titok sokak életét megbénítja. Hogyan tudjátok elérni a szenvedő nőket és a férfiakat (hiszen őket is érinti ez a kérdés), segíteni őket a gyógyulásban?
Az abortusznak nagyon komoly fizikai következményei lehetnek a nőkre nézve: meddőség, későbbi koraszülés, veszélyeztetett terhesség, szenvedélybetegség kialakulása, de a lelki következmények valóban rejtett sebeket okoznak mind a nőknek és mind a férfiaknak is, és mivel szégyent hordoz magában ez a trauma, sokáig elfedezik. Viszont a depressziót, gyászt, bűntudatot, önvádat okozó abortusz egy idő után már nem titkolható, az érintettek érzik, hogy szembe kell nézniük ezzel a ténnyel, és segítséget kell kérniük, mert egyedül nem tudnak megküzdeni vele. Általában a társkapcsolatok megromlását vagy elvesztését is okozhatja ez a trauma, és fontosnak tartjuk, hogy minél előbb elérjük a nőket és férfiakat egyaránt. Amikor meghirdetjük gyógyulókurzusainkat, akkor egy felsorolásból láthatják a szimptómákat az érintettek, és sokszor ekkor döbbennek rá, hogy a múltban hátrahagyott abortusz milyen jelenlegi problémákat okoz számukra a mindennapjaikban.
Az abortusz utáni szindróma egy tünetegyüttes, erős érzelmeket kelthet életre. A hozzánk fordulókat megnyugtatjuk, hogy van segítség, és teljesen normális az, amit éreznek, és nincsenek egyedül vele!
A kurzusaink 8–10 hetesek, régebben a „Megbocsátottan és szabadon” című munkafüzet segítségével tudtak gyógyulni a nők, de nemrég kiadtuk a SaveOne mozgalom gyógyuló munkafüzetét is, ami kifejezetten érzelmi gyógyulásban segít mind nőknek, mind férfiaknak és érintetteknek is. Nem beszélünk erről, de akit érint, tudja, hogy ha egy abortusz után fogant meg és elveszítette a testvérét, ezek mind nyomot hagynak a lelkünkben. De érintettek azok is, akik tanácsot adnak az abortusz választásában, vagy engedélyezik vagy végrehajtják, ők is bizony megtapasztalhatják az abortusz utáni szindróma tüneteit. A SaveOne munkafüzetek különlegessége, hogy egyszerre lehetnek a csoportban a háromféle érintett kliensek, és mindenki a maga munkafüzetén keresztül gyógyulhat. Az első munkafüzet fordítása és nyomtatása készült el eddig nők részére, de előkészületben van a másik kettő is. Általában szájról szájra terjed a híre kurzusainknak, de meghirdetjük közösségi felületeken és a honlapjainkon is. Az első SaveOne kurzus most ősszel fejeződött be, és a résztvevőknek tetszett a munkafüzet. A „Megbocsátottan és szabadon” anyagot is már több tucat nő elvégezte, és a tízéves tapasztalat azt mutatja, hogy sokaknak teljesen rendeződött az élete, és akár nyíltan is tud már beszélni erről az élettapasztalatáról és a megbocsátásról, amit Jézussal átélt, és amiért végre saját magának is meg tud bocsátani.
Nagy öröm látni, amikor sérült emberek meggyógyulnak és utána az életvédők harcosai közé állnak!
– A mai fiatalok/gyerekek közül sokan már 12 évesen is párkapcsolatot próbálnak létesíteni. Egyre többen és egyre fiatalabban kezdik a szexuális kapcsolatot is az életükben. Miben, hogyan tudtok segíteni a fiatal generációnak, esetleg a válságterhességben lévő fiatal lányoknak?
Iskolákba és ifitalálkozókra is ellátogatunk, egy-egy kiállítással, előadással hívjuk fel a fiatalok figyelmét. A legújabb prevenciós programunk a Bus4Life, amiről István fog mesélni.
Szívesen beszélgetünk a fiatalokkal, és meghallgatjuk őket, szeretnénk megérteni érzéseiket, problémáikat. Sokszor kiderül, hogy valamilyen hazugságra építik az életüket, és/vagy hiányzik az igazi elfogadás, szeretet, a helyes önértékelés az életükben. A felnövekvő generáció számára be akarjuk mutatni, hogy az emberi élet csodálatos és értékes, ők önmagukban egyediek és nagyon értékesek!
Most van itt az ideje, hogy megtalálják életcéljaikat, és jó döntéseket hozzanak meg a jövőjükre nézve!
A megfelelő döntésekre való felkészülést, a jó párválasztás igényét, a házasság intézményét, a szövetségkötés fogalmát meg kell ismerniük, hogy tudatosan készüljenek az önmegvalósításra, a családtervezésre. A keresztény iskolákban tudunk beszélni Isten tökéletes tervéről is, amit a legfontosabb megtalálniuk az életükben.
Fontos a felelős gondolkodás és jó példák bemutatása is. A prevenciós programjainkkal a helyes énkép és önértékelés kialakulása mellett a bibliai szexualitás megismertetésére törekszünk, hogy egy igazán boldog felnőttkorra készüljenek fel!
Ha már későn jutnak az információkhoz, akkor is lehet újratervezés, és erre szükség is van, mindig megvan az újrakezdés lehetősége, ez csak a döntésüktől függ.
A válságterhes lányoknál igazából szükségük van a szülői segítségre, így mindenképpen nemcsak őket, hanem családjukat is szeretnénk segíteni.
– Néhány évvel ezelőtt az OM Alapítvánnyal együtt elindítottátok a Bus4Life missziót, amelynek keretében egy életvédelmi kiállítás készült el egy buszban, amivel az országot járjátok. István, mesélnél nekünk arról, honnét jött az ötlet, és pontosan mi is ez a program?
A Bus4Life 2007-ben indult útjára a finn OM kezdeményezésében és támogatásával. Mintegy tíz közép- és kelet-európai országban fordult meg az elmúlt évek során az adott országok OM-es alapítványainak szervezésében. Ezek a szervezetek határozzák meg, hogy a jármű és személyzete az országban hol, mikor és milyen jellegű szolgálatban vesz részt. Az életvédelmi kiállítás ötlete 2017-ben vetődött fel, és a Kiáltás az Életért Egyesület, illetve iskolai védőnők kivitelezésében megvalósításra is került. A programmal leginkább iskolákat, főleg középiskolákat és szakiskolákat látogatunk meg. Egy 45 perces iskolai órára optimalizált előadás került kifejlesztésre, melyben három rövid videó megtekintése is szerepel.
A program elsődleges célja az élet nagyszerű és értékes voltának megismertetése. Bemutatjuk azt, hogyan fejlődik a magzat az anyaméhben, így meg lehet látni, mennyire különleges és csodálatos, ahogyan az emberi élet létrejön és kifejlődik.
Beszélünk a jó énképről, a helyes önértékelésről. Szeretnénk, ha a fiatalok önmagukra úgy tekintenének, hogy ők mint egyének, individuumok értékesek, egyediek és fontosak. Biztatjuk őket arra, hogy legyenek álmaik, bátor elgondolásaik a jövőjükről, és – ennek érdekében is – legyen átgondolt és felelős életvezetésük. Hozzanak egészséges és jó döntéseket az életükben, lehetőleg minden területen, többek között az emberi kapcsolatok, a párválasztás, a szexualitás, a gyermekvállalás területén is. Fontosnak tartjuk elmondani, hogy az emberi élet a fogantatással kezdődik, és minden emberi lényt megillet a tisztelet és méltóság. Azt kívánjuk a fiataloknak, hogy egészséges és kiteljesedett életet éljenek. Szeretnénk, ha a valós tényeket megismerve önálló és felelős döntéseket tudjanak majd hozni a maga idejében, hogy hazánkban (és persze mindenütt a világon) boldog családok (apukák, anyukák, gyermekek) legyenek.
– Hogy fogadnak benneteket a gyerekek, fiatalok? Mennyire nyitottak, tudtok-e őszintén beszélgetni?
Általában elég hamar nyitott és őszinte légkör alakul ki. Sokan élnek a lehetőséggel, hogy nyíltan kérdezhetnek olyan dolgokról, amik nem hétköznapi beszédtémák, ugyanakkor ráéreznek, hogy adott esetben számukra is életbe vágóan fontosak lehetnek.
Többen jelezték, hogy hálásak azért, hogy korrekt, tényszerű tájékoztatást kaptak, és komolyan elgondolkodhatnak a felvetett témákon akkor, amikor ez még csak elméleti szinten merül fel, és nem a valós életben kerültek valamilyen nehéz helyzetbe.
– Iskolai és gyülekezeti programokba miképpen lehet beépíteni ezt a szolgálatot? Hogyan lehet élni ezzel a lehetőséggel, miként lehet elérni benneteket?
Mivel a busz számos más jellegű szolgálatnak is hordozóeszköze, azt javaslom, hogy akit az életvédelmi kiállítás, illetve előadás érdekel, a Kiáltás az Életért Egyesületet keresse meg a valsagterhesseg@gmail.com e-mail-címen, itt kaphat a feltett kérdés kapcsán bővebb tájékoztatást.
(Az interjút Selmeczi Ottilia készítette.)