Sokszor nem megérteni kell a másikat, csak őszintén vele lenni

Elolvasási idő: 4 perc
Elolvasási idő: 4 perc
Nyafogunk olykor, hogy nem ért meg senki minket. Ilyeneket mondunk ilyenkor magunkban vagy a másik ember szemébe:

„Úgysem érhetsz meg, sosem voltál még ilyen helyzetben.”

„Engem senki nem ért meg.”

„Azt sem tudjátok, mi van bennem.”

„Értesz engem egyáltalán?”

Ösztönösen vágyunk arra, hogy megértsenek. Ezalatt azt értjük, hogy szeretnénk, hogy a másikban velünk való azonosság, velünk való egyetértés jelenjen meg – és hogy ezt érezzük is igazolva.

A mélyben ez a vágy húzódik meg: Érts velem egyet! Bizonyítsd is! (Sőt úgy, hogy én is érezzem teljesen!)

Carl Rogers amerikai pszichológus fogalmazta meg a kliensközpontú terápiájában a visszatükrözés gyakorlásának fontosságát, ami a klienstől hallottak, tapasztaltak objektív összegzése és visszajelzése, visszatükrözése annak a kliens számára. Ezzel érzékelteti a pszichológus, hogy érti, „megérti” őt. Ez a pszichológus-kliens, lelkigondozó-kliens tanácsadói gyakorlatban természetesen helyénvaló. Viszont a visszatükrözésnek a hétköznapi kapcsolatokban való használata is egyre általánosabb, amit a pszichológiai olvasottság, műveltség erősít.

Az idegtudományi kutatók az 1990-as években véletlenül fedezték fel ennek a folyamatnak az idegekben lejátszódó hátterét, és így találtak rá az úgynevezett tükörneuronokra, melyeknek meghatározó szerepe van a másik megértése, az empátia folyamatában.

Theodor Lipps német pszichológus a 20. század elején használta először az empátia szót a beleérző képesség meghatározására. Azóta sok kutatás és tanulmány, valamint azokra épülő tréning segíti, hogy az empatikus képességünk egyre erősebb legyen. Hogy családban, munkahelyen, baráti körben és a mindennapi helyzetekben megértőbbek tudjunk lenni.

Az utóbbi évtizedekben mindezt az érzékenyítő programok, tréningek tovább segítették, hogy a különböző kultúrájú és élethelyzetű emberek jobban értsék egymást.

A mindennapi életben, a hétköznapi kapcsolatainkban viszont nem lélektani technikák alkalmazására van elsősorban szükségünk, hisz a természetes emberi kapcsolataink nem ilyen „technikai jellegűek”, másrészt többségében mi sem vagyunk lélektani szempontból gyakorlott szakemberek.

Nem is mindig teljes megértésre, egyetértésre van szükség, hiszen akkor nem lennénk képesek továbblépni, csak a helyzetünkben benne ragadni.

Mi kell tehát ilyenkor tenni? Mire van szükség?

Arra, hogy valaki őszintén legyen velünk, mellettünk. Miért? Mert csak egy teljesen őszinte ember jelenlétében vagyunk képesek szabadon gondolkodni, szabadon érezni, szabadon megpróbálni a továbblépést.

Sokszor tapasztalhatunk hasonló élményt a hozzánk közel álló gyermekek jelenlétében. Vélhetőleg ők semmit nem értenek vagy éreznek abból a zűrzavarból, ami bennünk zajlik, de azzal, hogy ott vannak velünk, vagy átöleljük őket, a puszta létük miatt kitisztul bennünk is a világ, és megnyugszunk.

Miért? Mert a gyermek őszintén tud jelen lenni.

Lehetséges, hogy ez beindítja a tükörneuronokat mindkettőnkben, ami felerősíti a megértettség érzését? A további kutatások ezt majd alátámaszthatják. Nekünk felnőtteknek is gyakran elég, ha egy problémában társunk, barátaink, családtagjaink mellettünk vannak – akár némán, szavak nélkül –, mert ők őszintén tudnak lenni, jelen lenni velünk, mellettünk.

Nem arra kell tehát mindenáron törekednünk, hogy minden helyzetben mindenképp megértsük a másikat, de arra igen, hogy képesek legyünk a jelenlétében lenni, őszintén lenni vele. A másik oldalról: sokkal inkább arra van szükségünk, hogy egy őszinte ember legyen velünk, mintsem arra, hogy „megértsenek”.

Háló Gyula

 

 

Fotók: unsplash.com; pexels.com

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on linkedin
LinkedIn
Share on whatsapp
WhatsApp