Mit adhatnék bele a közösbe, hogy együtt, mihamarabb és minél kevesebb veszteséggel túl legyünk ezen az egészen? Megnyugtató volt hallani egy szelíd, csendes hangot a lelkem mélyén: „Legyél az, aki vagy!” Megosztom hát azt, ami vagyok, amihez értek, ami bennem letisztult az elmúlt napokban mint segítő szakember és mint egy Istenben bízó ember.
Keresztény pszichológusként fontosnak látom, hogy segítsek megfogalmazni azokat a nehéz érzéseket, amelyek valószínűleg nemcsak engem, hanem másokat is megkörnyékeznek ebben az érzelmileg túlfűtött, stresszel és szorongással teli időszakban. Teszem ezt azzal a hittel, hogy ha szembe tudunk nézni a „farkasainkkal”, elkezdhetünk azzal foglalkozni, amire ezek a nehéz érzések tanítani próbálnak minket. Hiszem azt is, hogy a krízisek határhelyzetek, melyek minden veszélyükkel és fájdalmukkal együtt a növekedésünket is szolgálhatják. Itt és most, egy világméretű krízishelyzet kellős közepén, lehetőségünk van például a harag és a nagylelkűség között választani.
Mielőtt rátérnénk a tárgyra, szeretnék betekintést engedni abba, én hogyan éltem meg az elmúlt időszakot. Íme, egy kis részlet egy keresztény pszichológus hangulatnaplójából:
Először azokra az ismerőseimre lettem mérges, akik úgy március eleje körül egy jelentéktelennek tűnő vírusos megbetegedésről osztottak meg újabb és újabb bejegyzéseket.
„Mégis honnan van ennyi időtök eldugott kínai tartományok problémáival foglalkozni?” – gondoltam magamban.
Azután volt, hogy magamban mérgelődtem, miközben egyik munkatársam célozgatott arra, hogy érdemes lenne hangsúlyozni a kézmosás fontosságát az irodánk várójában: „Miért, talán nem evidens felnőtt emberek számára, hogy ha belépünk az utcáról egy lakásba, akkor az első dolgunk kezet mosni?” Pár nappal később dühösen konstatáltam három drogéria és két gyógyszertár végigjárása után, hogy nem fogok tudni tartalék kézfertőtlenítő szert venni a munkahelyemre. Ekkor már kicsit magamra is haragudtam, hogy nem vettem komolyabban azokat az idegesítő posztokat pár héttel korábban. Órákon át forrongtam belül mindennap, ahogy a közösségi médiaoldalakat pörgettem. Úgy tűnt, mindenki tud valamit, amit én nem, de idegesített az is, amikor valaki megrökönyödve kiabált bele az online világba egyébként rég köztudott információkat a járványveszéllyel kapcsolatban. Szinte sírni tudtam volna a haragtól, hogy az amúgy is túlfeszített munkatempómban, most több tíz ember munkájáért felelős vezetőként komoly és kockázatos döntéseket kell sürgetően rövid időn belül meghoznom: „Biztos, hogy ez a jó megoldás? Mi az, amire most nem gondolok, pedig hatással lesz rám, ránk?” Aztán bármennyire is tudatában voltam annak, hogy ez érthető és elkerülhetetlen, mégis fájt egy kicsit minden egyes lemondás és visszautasítás a klienseim és diákjaim részéről: „Elnézést, de a gyerekek miatt nem tudok menni. A Skype-ot nem szeretem, ha személyesen nem megoldható, akkor inkább halasszuk későbbre!”
Korábban észre sem vettem, ma már idegesít, ha tüsszentést vagy köhögést hallok magam körül. Háborgok magamban, akárhányszor meglátok egy időst az utcán, a buszon, a boltban. Dühít, hogy napok óta nem kapok élesztőt…
Mennyi düh, mennyi harag, mennyi mérgelődés, háborgás, idegesség, szorongás, mindez néhány nap lefogása alatt egyetlen emberben! Eszembe jutott ekkor egy nemrég befejezett olvasmányom (Remo Bodei: Harag. A dühödt szenvedély, Typotex Kiadó, 2013). Átlapoztam, átolvastam az aláhúzott mondatokat, s közülük egyen megakadt a tekintetem: „A harag olyan őrület, melyen csak akkor lehet úrrá lenni, ha megismerjük, a lelket pedig derűre és önmérsékletre neveljük.” Bodei az ókor leghíresebb orvosától, Galenustól idézi ezt a jó tanácsot.
Tetszett ez a több évezredes, velős összefoglaló. Ma, pszichológusként az itt említett „őrületet” indulatkezelési vagy érzelemszabályozási zavarnak mondanám, de ha valaki ennek kapcsán keresne meg, én is pontosan ugyanezt a galenusi megoldási stratégiát javasolnám: megismerni, mederbe terelni, elengedni, ezáltal teret engedni olyan száműzetésbe vonult érzéseknek, mint a derű.
Miért fontos az érzelmeinkkel megismerkedni?
Még az olyan negatívnak titulált érzések, mint a harag vagy a düh is rendelkeznek valamiféle funkcióval. E két példánál maradva képesek megerősíteni minket, hogy megvédjük fizikai vagy lelki értelemben vett határainkat, elkerüljük a minket vagy szeretteinket érő támadást, a megaláztatást, a semmibevételt és a sértést. Haragunk, dühünk mélyén sokszor húzódik félelem, tehetetlenségérzés, frusztráció, fájdalom, csalódottság, szomorúság.
Ahelyett, hogy a harag elnyomásával fáradoznánk, érdemes megtanulnunk azt, hogyan terelhetjük azt megfelelő mederbe,
így az erőnket a valódi, mélyen húzódó probléma orvoslására összpontosíthatjuk. Mindannyian érzékeljük, hogy jelenleg egy embert és közösséget próbáló időszakba csöppentünk. Egyáltalán nem mindegy tehát, hogyan birkózunk meg a krízishelyzetek természetes velejárójaként lelkünkben fel-felbukkanó haraggal, hiszen az általa felkorbácsolt tartalékerőnket jóra is fordíthatjuk.
Íme egy egyszerű gyakorlat a haraggal való szembenézésre, melyet felnőttek és gyermekek egyaránt könnyen elsajátíthatnak:
Állj meg egy pillanatra, és ismerkedj meg ezzel a te haragoddal.
Kérdezd meg tőle, hogy hogy került ide! Talán megijesztette valami? Fél valamitől? Tehetetlenséget él át? Frusztrált? Nem kap meg valamit, amit nagyon szeretne? Vagy épp túl sok minden szakadt rá, amivel már nem tud megbirkózni?
Kérdezd meg tőle, hogy hová tart! Mire vágyik? Vigaszra? Biztonságra? Garanciára, hogy legközelebb az nem történhet meg, ami most van? Mit szeretne elérni? Mi esne neki jól? Mi csillapítaná? Mi engesztelné ki? Mire szeretne ösztönözni téged?
Gondold át, hogy mit tanulhatsz ebből a képzeletbeli beszélgetésből, és mérlegeld a válaszokat!
Talán van köztük olyan, ami túlzásnak hangzik, és kimondva máris erejét vesztette.
Lehet, hogy van köztük olyan, ami segít neked, erőt ad és bátorít abban, hogy fejlődj, és változtass olyan dolgokon, melyeknek épp itt az ideje, hogy változzanak!
Az érzéseinket és megéléseinket nem tudjuk szabályozni, a rajtunk átcikázó érzések és indulatok utáni viselkedésünket viszont igen! Galenus erre önmérsékletként utalt, Pál apostol így fogalmazott: „Haragudjatok, de ne vétkezzetek!” (Efezus 4,26), a pszichológia tudománya pedig érzelemszabályozási készség fejlesztéséről beszél.
Érdemes legközelebb, amikor harag támad a lelkünkben, emlékeztetni magunkat, hogy épp egy érzelmet élünk át, melyre kevés ráhatásunk van, azonban van döntési lehetőségünk a viselkedésünket illetően.
A harag esetében választhatjuk a megbetegítő elfojtást, a robbanást, az agressziót, a bosszút, de választhatjuk az önmérsékletet is.
Az önmérséklet pedig utat nyit a nagylelkűség előtt. A nagylelkűség ellenállás annak, hogy a haragot kiváltó szenvedésbe lényünk teljes egészével bevonódjunk, és nyitottság arra, hogy a kapott fenyegetés becsült értékével arányos módon reagáljunk saját határaink vagy szeretteink védelme érdekében.
Hogy mit jelent harag helyett a nagylelkűség egy járvány idején? Az önmagamon és a pillanaton túl látás képességét. Elköteleződést a közösség mellett, ha kell, az egómon, az önérdekemen túllépve. Csendes felelősségvállalást az általam kontrollálható döntési helyzetekben. Bizalmat a Gondviselésben, ami megtart akkor is, amikor nem látok két-három napnál tovább. Azt, amikor nemet mondok a pániknak, és nem engedem, hogy az érzelmeim, a félelmeim vagy a mohóságom diktáljanak egy bevásárláskor. Azt is jelentheti, hogy méltatlankodás helyett segítséget ajánlok egy idős embernek, hogy ne kelljen kijönnie az otthonából, míg ez a veszélyekkel fenyegető időszak elcsitul. S megmutatkozhat akkor is, amikor többnapnyi keresgélés után végre találok szárított élesztőt a boltban, és a negyedik és ötödik csomagot már átengedem a mellettem sorban állónak.
Ezekben a pillanatokban történik meg, hogy a jobb kezem nem látja, mit tesz a bal (Máté 6,3), és a bal agyféltekém dörzsölt okossága elsőbbséget ad a jobb agyféltekém szelíd intuícióinak. Mindig lesznek körülöttünk olyanok, akik a nagylelkűséget választó embereket kihasználhatónak, naivnak és ostobának tartják. Hiszem azonban azt, hogy azok, akik Jézus példáját követve élik az életüket, előbb vagy utóbb felismerik, hogy pontosan az ilyen választások tesznek minket Isten felnőtt gyermekeivé (1Korinthus 1,25).
Az éneklőmesternek a neginóthra, Dávid zsoltára.
Mikor kiáltok, hallgass meg engem, igazságomnak Istene; szorultságomban tág tért adtál nékem; könyörülj rajtam és halld meg az én imádságomat!
Emberek fiai! Meddig lesz gyalázatban az én dicsőségem? Meddig szerettek hiábavalóságot, és kerestek hazugságot? Szela.
Tudjátok meg hát, hogy kedveltjévé választott az Úr; meghallja az Úr, ha hozzá kiáltok!
Haragudjatok, de ne vétkezzetek: beszéljetek szívetekkel a ti ágyasházatokban, és csillapodjatok! Szela.
Igazságnak áldozatával áldozzatok, és bízzatok az Úrban.
Sokan mondják: Kicsoda láttat velünk jót? Hozd fel reánk arczodnak világosságát, oh Uram!
Nagyobb örömöt adsz így szívembe, mint a mikor sok az ő búzájok és boruk.
Békességben fekszem le és legott elaluszom; mert te, Uram, egyedül adsz nékem bátorságos lakozást.
4. zsoltár Károli Gáspár fordítása szerint
Írta: Kovács Janka pszichológus, az Aurum Életműhely alapítója és munkatársa
http://eletmuhely.com/kovacs-janka
Az Aurum Életműhely pszichológus és mentálhigiénés szakemberei ingyenes chat- és Skype-beszélgetéseket ajánlanak fel a jelen helyzetben különösen nagy nyomás alatt állók (COVID–19-megbetegedéssel diagnosztizáltak és hozzátartozóik, önkéntes vagy hatósági karanténban lévők, külföldön rekedt magyar állampolgárok, egészségügyben dolgozók) lelki egészségének támogatása érdekében. További információ itt >>>
