Tehetség: áldás vagy átok?

Elolvasási idő: 10 perc
Elolvasási idő: 10 perc
„...az Úr építésre adott, s nem rombolásra.” Pál apostol (2Korinthus 13,10) Vajon a tehetségünk mire szolgál?

Több száz tehetséggel kapcsolatos idézetet olvastam, mire egyetlenegyet találtam, amely a tehetség valamely összetevőjének és a közösségnek a kapcsolatáról szólt. Csányi Vilmos (biológus, biokémikus, etológus) gondolata ez: „Az emberi kreativitás minden látszat ellenére nem individualista forrásból származik, bármennyire is szeretik az emberek a nagy tudóst, a nagy politikust látni. A kreativitás közösségi folyamat, csak csoportokban jelenik meg.” A tehetségről – úgy tűnik – leginkább individualista módon gondolkodunk, ezért individualista módon kezeljük. Mielőtt erre visszatérnénk, nézzük át a tehetség felismerésének és kibontakoztatásának útját az utóbbi évtizedek tükrében.

Hogyan gondolkodunk ma a tehetségről?

Joseph Renzulli (amerikai oktatáspszichológus) volt az, akinek a modellje mindmáig iránymutató a tehetségről való gondolkodásban, a tehetséggondozásban. Renzulli egy háromkörös tehetségmodellben határozta meg a tehetség összetevőit. Ezt a modellt a gyerekek tanításához dolgozta ki.

Önmagában egyik sem elegendő a tehetség kibontakozásához. A három egymásra hatásának eredménye a tehetséges viselkedés. Az átlag feletti képességek tehát nem az egyetlen összetevő.

Franz J. Mönks holland tehetségkutató professzor arra hívta fel a figyelmet, hogy a tehetség kibontakoztatásában a szociális környezetnek rendkívül nagy szerepe van.

Rensulli–Mönks-modell

Munkatársaival kidolgozott tehetségmodellje a család, az iskola és a barátok hármasságába helyezi a tehetség összetevőit a gyermekek fejlődését vizsgálva. A család biztosítja a gyerek számára, hogy egészségesen, kiegyensúlyozottan nőjön fel, az iskola lehetőséget kínál, a társak vetélkedésre, megmérettetésre adhatnak lehetőséget. A hat faktor kedvező egymásra hatása kell a tehetség kifejlődéséhez.

Hogyan gondolkodjunk a tehetség összetevőiről?

1. Az átlag feletti képességek

Honnan tudom megállapítani, hogy mik az én átlag feletti speciális képességeim? Vagy a gyermekemé? A speciális képességeknél segítségünkre van Howard Gardner többszörös intelligenciaelmélete.

 

H. Gardner többszörös intelligenciaelmélete

Gardner rámutatott arra, hogy az intelligencia nem egységes értelmi képesség. Ezzel segítette, hogy árnyaltabban gondolkodjunk a tehetségről. Így felszabadított bennünket arra, hogy olyan képességeket is egyenrangúnak tekintsünk, melyek addig kevésbé tartoztak a tehetség tárgykörébe. Gardner arra is felhívta a figyelmet, hogy az öröklődés és a kultúra jelentősen meghatározza az intelligenciatípus fejlettségét. Ő segített hozzá bennünket, hogy a spirituális és egzisztenciális területek kimagasló képességeit is tehetségnek tartsuk.

Mit jelentenek Gardner modelljében az egyes típusok?

  • Nyelvi (szóbeli) (magában foglalja a beszédhangok, nyelvtan, szemantika és pragmatika területén való jártasságot)
  • Zenei (zenei hangok hordozta jelentés megértése, kommunikálása és létrehozása)
  • Logikai, matematikai (absztrakt gondolkodás képessége)
  • Téri (téri vizuális információ észlelése, eredeti ingerek felhasználása nélkül)
  • Testi, kinetikus (mozgásos) (képesség, hogy testünket adott kulturális közegben kérdések megoldására használjuk)
  • Személyes, intraperszonális (önismerethez vezető) (érzéseink, motivációink megértése)
  • Társas, interperszonális (embertársaink megértésének képessége) (mások szándékainak, érzéseinek felismerése)
  • Naturalista (az élettelen és az élő természet megértése: időjárás, vizek, domborzat, növények és állatok)
  • Spirituális és egzisztenciális (a végső kérdések és a végső valóság kutatásának és megismerésének képessége)

 

Feladat

Az átlag feletti általános és speciális képességeink felismerése, erősítése és fejlesztése. Ehhez érdemes egy konzultáció erejéig szakember segítségét is igénybe venni, hogy objektíven lássuk saját értékeinket, kiemelkedő képességeinket. Nem csoda hát, hogy a felnőttek, a gyerekek alulteljesítésének leggyakoribb oka az objektivitást nélkülöző túl alacsony vagy túl magas önértékelés. De akadály lehet az érzelmi labilitás, a szociális éretlenség is.

2. A kreativitás

A kreatív, sokirányú gondolkodás jellemzői a gondolkodás könnyedsége, a gondolkodás hajlékonysága, a gondolkodás eredetisége, valamint a kidolgozás és a megvalósítás képessége.

A kreativitást bizonyítja, ha az elért teljesítmény újszerű és használható. Egyfajta bátorság is, ami segít, hogy képességeink határait feszegessük.

Új tapasztalatokkal gazdagodunk, bizonytalanságokat is vállalva új megoldásokon törjük a fejünket. A kreatív léleknek is szüksége van bátorító és támogató környezetre. Számukra a sokoldalúság lételem. Gondolkodásuk plasztikus, előítéletektől függetlenül is képesek gondolkodni. De nem idegen tőlük a narcisztikus beállítódás. A kíváncsiság és érzékenység az a melegágy, amelyben megszületnek bennük az új felismerések.

Feladat

Tudatosítsuk magunkban, hogy mik kelti fel a kíváncsiságunkat, de törekedjünk arra, hogy kíváncsiságunk feléledjen, és a köre táguljon. Kitűzött kihívásokkal ösztönözzük magunkat arra, hogy minél több új dolgot és helyzetet kipróbáljunk. Egy-egy felvetődő kérdéssel kapcsolatosan keressünk minél többféle választ és ötletet, valamint mi se nyugodjunk, míg új megoldások nem jutnak eszünkbe. Gyermekeinkben se törjük le az újszerű próbálkozásokat.

Mi a kreativitás és az intelligencia kapcsolata?

Ha valakinek különleges képességei vannak, magas intelligenciával rendelkezik valamely területen, abból még nem következik, hogy kreatív is. Ebből fakad, hogy tehetségesnek tűnő gyerekek, fiatalok évek múlva elkallódnak, mert nem képesek egyediként tálalni kiváló teljesítményüket. A kreativitás viszont igényli, hogy jó képességekre épüljön, mert anélkül csak álmodozók születnek.

Az átlag feletti képesség, az intelligencia egyben ismeretszerző és tapasztalatértékelő képességet is jelent.

A kreativitás pedig segíti, hogy az ismereteink között újszerű kapcsolatok szülessenek, hogy az információkkal újszerűen tudjunk bánni.

3. A motiváció

Mindenki akkor képes a legnagyobb koncentrációra, ha örömét leli benne. „A legjobb módja, hogy Istennek hálát adjunk: ha dolgunkat örömmel tesszük” – mondja Teréz anya is. De honnan szerezzük meg azt a képességet, hogy az öröm hajtson bennünket a feladatainkban? Sok tényező hatásaként születik meg bennünk. Ezek között szerepelnek még gyermekkorunkból a szüleink, az iskolai nevelőink és kortársaink, később pedig a társadalmi környezetünk, a baráti körünk, a vallási közösségünk. A komplex családi működés pozitív hatását vizsgálati eredmények is alátámasztják. Ezek a családok a motiváció erősödését az erős és egészséges kötődéssel, a természetes integrálódással érik el, ami a plasztikus motivációs lélek számára biztonságot és stabilitást jelent. Azt is kimutatták, hogy ezek a családok az átlagnál differenciáltabbak, vagyis minden tagjuk számára biztosítják az új lehetőségek kutatását és kipróbálását.

Feladat

Fel kell ismernünk, hogy mitől alakul ki a feladatban való elkötelezettség bennünk, miből tudunk örömöt meríteni a kihívások között. Öröm nélküli elkötelezettséget csak a katonaság ismer. Az életben rá kell jönnünk arra, hogyan szerezzünk örömöt magunknak a feladatainkhoz. A gyermekeinknél ugyanígy. A család, az iskola, a munkahely, a társadalmi és egyházi közösségek között harmonikus kapcsolatot kell teremtenünk.

Mit akar Isten a tehetséggel?

Jézus Krisztus tanításaiban hangsúlyozta a személyes fejlődés fontosságát, a képességek kibontakoztatását. Talán erre utal Andrew Lloyd Webber (angol színházi zeneszerző) is, amikor így fogalmaz:

„Minden embernek szinte vallásos felelőssége, hogy maximálisan kihasználja a tehetségét.”

Jézus a minák és a talentumok példázatában (Lukács 19,11–27; Máté 25,14–30) Isten országának a működéséről beszél. A két példázatban együttesen arról, hogy a tulajdonos rábízza vagyonát a szolgáira, beosztottjaira, az emberekre. Lukács evangéliumában arról van szó, hogy egyenlően osztja el, és így van náluk közösen az összes vagyon. Jézus egyik állítása éppen az, hogy a tudásnak, a tehetségnek csak a közösségben van szerepe.

Mikre hívja fel tehát Jézus a figyelmet?

  1. Egyetlen vagyonból kaptunk, tehát mindenki összefügg mindenkivel.
  2. Istentől van az, ami nálam és bennem van.
  3. Ami nálam van, az senki másnál nincs, tehát egyedi kinccsel rendelkezem.
  4. Ami nálam van, azt ki kell fejleszteni, meg kell sokszorozni a közösség hasznára.

A példázat azon szereplője, aki egy kendőbe rejtve őrizte, az már akkor kizárta magát a közösségből, nevezetesen Isten országából, hiszen nem a közös vagyon gyarapodásáért dolgozott. Mert aki nem építi a közösséget a kapott eszével, erejével, képességével, tudásával, tehetségével, az magát szorítja ki a közösségből.

Pál apostolnak a lelki ajándékokkal kapcsolatos leírásai ugyanezt a szemléletet támasztják alá: „A Lélek megnyilvánulása pedig mindenkinek azért adatik, hogy használjon vele… Ti pedig Krisztus teste vagytok, és egyenként annak tagjai.” (1Korinthus 12,7.27)

A tehetséggel kapcsolatos kutatások és elgondolások is hangsúlyozzák, hogy mindenki más-más területen rendelkezik speciális képességgel, tehetséggel. Innen érthető, hogy mindenkinek oda kell tennie magát a közösség asztalára.

Ha csak az egyéni tehetség kibontakoztatása kerül a középpontba, az megronthatja a közösséget; ha csak a közösség fejlődése a fontos, az elnyomhatja az egyént. Csak együtt haladhatnak egészségesen. Még a tehetséget kutató szakemberek is arra hívják fel a figyelmünket, hogy a tehetség „valamely, társadalmilag hasznos tevékenységnek az átlagosnál magasabb színvonalú elvégzésére tesz képessé” (Herskovits Mária).

A tehetség óriási érték, kibontakoztatása és hasznos tevékenységgé alakítása családi, gyülekezeti, társadalmi és gazdasági jelentőségű. Talán erre is gondolhatunk, amikor az első gyülekezetről olvassuk: „Senki sem mondott vagyonából semmit a magáénak, hanem mindenük közös volt.” (Apostolok cselekedetei 4,32)

Fotó: pexels.com

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on linkedin
LinkedIn
Share on whatsapp
WhatsApp