Isten gyermekeként küldetésemnek tekintem, hogy továbbadjam saját megtapasztalásaimat és mások tanúbizonyságait is Isten mellett ezen a földi életnek nevezett nehéz úton.
A koronavírus-járvány különösen feltárja sebezhetőségünket mind testileg, mind lelkileg, és ebben az időszakban még inkább szomjazzuk a reményt és a bátorítást, mint a betegek a szabad lélegzetvételt. Remélem, hogy a koronavírus-túlélőktől összegyűjtött őszinte beszámolók segítenek meglátni a szerető Istent minden élethelyzetünkben, még akkor is, ha fizikailag kevés a remény, és mindenkit körülvesz a félelem. Szólláthné dr. Sebestyén Zita (LÉLEGEZZ! Covidon innen és túl blog)
Megfontoltan gondolkodj a jövődről!
„Most tehát, akik azt mondjátok: »Ma vagy holnap elmegyünk abba a városba, és ott töltünk egy esztendőt, kereskedünk és nyereséget szerzünk«, azt sem tudjátok, mit hoz a holnap. Mert a ti életetek olyan, mint a lehelet, amely egy kis ideig látszik, aztán eltűnik. Inkább ezt kellene mondanotok: Ha az Úr akarja, akkor élünk, és ezt vagy azt fogjuk cselekedni.” (Jakab 4,13–15)
Az év kezdete általában a nagy fogadalmak, ígérgetések, tervezések időszaka. Bátran álmodozhatunk a jövőről, de gondolkodásunknak nem szabad nélkülöznie a megfontoltságot, józanságot. Megújulhatunk, motivációt kaphatunk, de az évnek félelemmel, aggodalommal is nekiindulhatunk. Minden kezdet rejthet számunkra új lehetőséget, kihívásokat, de ugyanúgy próbákat is.
Hadd folytassam egy személyes történettel, amelyet a napokban éltem át! Az elmúlt év őszén átestem a koronavírus által okozott betegségen: két hétig lázasan, legyengülve feküdtem, míg a szervezetem a vírussal küzdött. Ezt követően ugyan megerősödtem, de a köhögés megmaradt.
A biztonság kedvéért elmentem röntgenre, ahol a betegség szövődményeként kimutatták a tüdőgyulladást. Egy hónap múlva újabb röntgen következett, ez alkalommal beazonosíthatatlan foltot mutatott a kép, ezért CT-vizsgálatra küldtek. Aznap, mikor az eredményekért kellett mennem, a Biblia olvasása közben ezzel az igével bátorított Isten:
„Ezért örül a szívem, ujjong a lelkem, testem is biztonságban van.” (Zsoltárok 16,9)
Míg a kórházban vártam az eredményre, közben mindenféle gondolatok harcoltak bennem: az igei bátorítás ellenére meg kellett küzdenem a sötét, reménytelen jövőképpel, a halálos betegség által okozott szenvedés lehetőségével, és a gyógyítható, kezelhető betegség gondolatával is.
Isten Szentlelkének segítségével megérkezett a békesség, és nyugalmat találtam, Istennek hála, az eredmény is negatív lett. A várakozás nehéz perceiben Isten megmutatta, hogy milyen kiszolgáltatott vagyok: az életem, az álmaim, terveim, amelyeket erre az évre elképzeltem, egy pillanat alatt a homályba veszhetnek. Isten emlékeztetett arra, hogy milyen törékeny az életem. Az ige sorai megelevenedtek előttem, és tiszta szívből mondtam:
„Igen, Uram, ha akarod, akkor élek, és azt fogom cselekedni, ami az akaratoddal egyezik.”
Sokszor hiányzik életünkből az alázat, pedig általa megláthatjuk a saját korlátainkat, emberi létünk esendőségét, és eközben beismerhetjük, milyen kis porszemek vagyunk a világmindenségben. Nem bízhatjuk el magunkat, szükségünk van Krisztus kegyelmére!
A Teremtő felajánlja számunkra az ő jelenlétét, támogatását, vezetését, amelyet csak alázatos szívvel lehet kérni. Ne szalasszuk el a lehetőséget!
Kiss János
Forrás: https://zelmondo.wixsite.com/lelegezz/