Mind a kettő nagyon fontos, mind a kettő tevékenység életünk szerves része. Mégis talán hajlamosak vagyunk a munkára úgy tekinteni, mint ami aktív, a pihenésre viszont – legtöbbször tévesen – úgy, mint ami csupán passzív időtöltés. Holott a pihenés nemcsak rendkívül fontos része az életünknek, de kell hogy ne csak esetleges, hanem tervezett legyen, valamint kell hogy aktív legyen – ahhoz, hogy jó legyen.
E cikket egy rádióinterjú ihlette (meghallgatható a Mária Rádió műsorán június 7-én 16.35-től), amely így nyár elején különösen aktuálissá tette a témát. Arról beszélgettünk, hogy érdemes tudatosan szétválasztani az aktív pihenést a lustálkodástól, unatkozástól, semmittevéstől. Nyilvánvaló, hogy pusztán az utóbbi tevékenységek – már ha lehet ezeket azoknak nevezni – nem töltik fel az embert, sőt még az is lehet, hogy jobban kimerítik. Szükségünk van holisztikus módon, testi, lelki, szellemi területeken a megpihenésre, feltöltődésre.
Erről szól a bibliai SHABBAT kifejezés, melynek gazdag jelentéstartalmába belefér a megpihenés, megnyugvás, munkálkodás abbahagyása, sőt előremutat az igazi, Istentől adatott nyugalomba – lásd üdvösség! – való bemenetelre.
Az ember végső megnyugodása még várat magára ebben az életben, de a mindenkori szombat (keresztényeknek a vasárnap és az ünnepek) előrevetítik, megelőlegezik valóságát. Maga a héber fogalom előkerül már az 1Mózesben (teremtés), később pedig a 2Mózesben (tízparancsolat) is.
Egy másik fontos, kapcsolódó kifejezés a SHALOM, mely szintén rendkívül mély és bőséges jelentéssel rendelkezik. Olyan békességről és megnyugvásról szól, mely több, mint emberi, több, mint fizikális. Arra a fontos igazságra mutat rá számunkra, emberek számára, hogy nem csak a testi felüdülés az egyetlen szükséges útja a pihenésnek, sőt valójában van, hogy hiába alszik valaki több mint 10 órát, lehetséges, hogy nem tapasztal valódi, maradandó felfrissülést. Ennek oka a fent már jelzett összetett emberi személyiségünk.
Nem csak test vagyunk, a szellemi és lelki felfrissülés is be kell hogy következzen a teljes felüdüléshez.
A nyár időszaka remélhetőleg lehetőséget ad sokunknak minderre. Ekkor szoktuk azt mondani, hogy „szabadságra mentem”. Jól hangzik, de valóban azt éljük át, amit a kifejezés takar? Valóban sikerül felszabadulnunk terheink alól egy időre? Hogyan pihenjünk bölcsen? Mit jelent bibliai értelemben a pihenés? Nézzük meg, mit mond erről maga az Úr Jézus:
Egyszer, mikor az apostolok munka után visszatértek Jézushoz, „beszámoltak mindenről, amit tettek és tanítottak. Azután Jézus ezt mondta nekik: »Gyertek velem egy csendes helyre, de csak ti magatok, és pihenjetek egy kicsit!« Ugyanis akkora volt a tömeg, és a jövés-menés körülöttük, hogy még enni sem maradt idejük. Így tehát Jézus és a tanítványai beszálltak egy bárkába, és elvonultak egy csendes helyre.” (Márk 6,30–32; EFO; kiemelés tőlem) Számomra nagyon kedves gesztus mindez a Mestertől, ahogy érzékenyen, tanítványai és önmaga emberi szükségleteire reagál. Jól tudta, hogy hamarosan az 5000 megetetése vár rájuk, de előtte nem tartott luxusnak elkülöníteni egy leheletnyi, szusszanásnyi időt tanítványaival.
Számunkra is fontos, hogy időnként csak a szeretteinkkel vagy egyedül legyünk. Otthagyva a munkát, félretéve a feladatokat, olykor egy időre „kikapcsolódjunk”, offline elvonuljunk.
Legyünk nagyon őszinték: ha nem tudjuk letenni a munkánkat, egy időre felfüggeszteni a feladatainkat, vagy másoknak delegálni, akkor vajon nem azt árulja el a szívünk, hogy valójában nem bízunk Istenben? A munka bálványa sokakat megfoszt az igazi pihenéstől. Nem rossz a felelősségtudat, de amikor valaki azt gondolja, hogy nélküle nem fog menni valami, valójában nem Isten helyébe helyezte magát? Meg kell tanulnunk Istenre bízni a dolgainkat, és átélni, hogy „pihentében is megad minden áldást annak az Úr, akit szeret” (Zsoltárok 127,2; kiemelés tőlem).
Még egy fontos aspektusra szeretném felhívni a figyelmet. Az ünnepek nem jelentenek önmagukban feltétlen megpihenést, feltöltődést. Sőt olykor inkább ellenkezőleg: kimeríthetnek minket. Gondoljunk csak egy konyhában sürgő-forgó háziasszonyra, vagy egy szórványmisszióban sok állomásra kijáró lelkipásztorra. Természetesen benne van az Igében, hogy „nagyobb boldogság adni, mint kapni” (Apostolok cselekedetei 20,35; kiemelés tőlem), mégis belátható, hogy aki csak ad, az egy idő után kimerül, kiürül. Vajon Istennek tetsző lenne bármelyik szélsőség?
Régebben a hagyományos gyülekezeti életben a nagy ünnepek ideje magában foglalta a több napon át tartó délelőtti és délutáni alkalmak sorát.
Idősebb rokonokkal beszélgetve ugyanakkor megfontolandó lehet észrevételük, mely szerint a „hívő emberek sokat lazultak”, illetve hogy mintha manapság inkább már a kényelmi szempontok dominálnának. Összetett a kérdés, érezzük, látjuk. Bármikor is szocializálódtunk, nem szabad engednünk, hogy megfakuljon ünnepeink fénye, hogy sivárrá, csupán puszta kötelességgé degradálódjanak. A testi, lelki, szellemi felüdülés egyik kulcsa az Istentől kapott ünnepek helyes átélése.
Végül hadd zárjam gyakorlati tanácsokkal is! Úgy látom, ami egy követendő minimum lehet a pihenés tervezésére, a következő. Heti 1 este, havi 1 szombat, évszakonként 1 hétvége, évente 1 hét – családdal töltött pihenőidő elkülönítése. Mindez nem recept, és ennél a több csak jobb. De legalább ha ez megvan, az áldásul szolgálhat számunkra.
Abban sajnos biztosak lehetünk, mivel az élet kellőképpen bonyolult, hogy előzetes tervezés nélkül nem fog tudni megvalósulni mindez. Összefoglalva, Istennek fontos a mi pihenésünk, mely olyan aktív dolog, mely tudatos, bölcs tervezésre szorul. Helyesen alkalmazva és megélve gazdag áldást hoz gyakorlójára és környezetére. Éljünk vele! Jó pihenést, kellemes nyári feltöltődést kívánok szeretettel!
Tóth Krisztián
