Ennek kapcsán gondolkodtam és eszembe jutott egy sportolóval való beszélgetésem, ami nagyon tanulságos volt számomra.
A BTESZ Alapítvánnyal és a Nyíregyházi Sportcentrummal közösen szerveztünk egy sportnapot nehéz sorsú gyermekek számára.
Itt találkoztam Helebrandt Mátéval, aki többszörös magyar bajnok gyalogló. Máté 10 km-en és 50 km-en is tartja sportágában a magyar csúcsot. Edzés gyanánt napi 20–30 km-t gyalogol Nyíregyházán. Mátét a Sportcentrum ügyvezetője mutatta be nekünk, aki elmesélte, hogy az egyik felüljárón is rendszeresen megfordul.
Olyan tempóban gyalogol, hogy a biciklivel közlekedőket rendszeresen lehagyja az emelkedő szakaszon, akik aztán a lejtős szakaszon mosolyogva konstatálják, ha biciklivel sikerül visszaelőzni. Én ekkor éppen az első maratonomra készültem, ő pedig még a tokiói olimpia hatása alatt volt, ahol 17. lett. Ahogyan Mátéval beszélgettünk, megkérdeztem, hogy mi a legfontosabb egy hosszú távú versenynél. A válaszon csak egy kicsit gondolkodott, majd így szólt: „Az, hogy az ember ne éhezzen el.” Egy hosszú távú versenynél rengeteg energiára van szükség, ezért a versenyzők gondoskodnak a megfelelő energiabevitelről is, nem csak a megfelelő folyadékfogyasztásról.
Lelki értelemben ugyanígy van.
A keresztény élet egy hosszútávfutás, ahol nem bizonytalan a cél:
„Nem tudjátok-e, hogy akik versenypályán futnak, mindnyájan futnak ugyan, de csak egy nyeri el a versenydíjat? Úgy fussatok, hogy elnyerjétek. Aki pedig versenyben vesz részt, mindenben önmegtartóztató: azok azért, hogy elhervadó koszorút nyerjenek, mi pedig azért, hogy hervadhatatlant. Én tehát úgy futok, mint aki előtt nem bizonytalan a cél…” (1Korinthus 9,24–26)
Ebben a futásban is – sokak számára – a legnagyobb veszély, hogy a „futásuk” során „eléheznek”. Több futóversenyen vettem már részt, ahol láttam futókat, akik feladják. Nem bírják. Eléheznek. Hiába a jó rajt, a felkészülés, egyszerűen feladják.
Isten azonban nem hagy bennünket magunkra. Nem szeretné, ha feladnánk, pláne nem azért, mert eléheztünk. Szükségünk van az Istentől jövő táplálékra, hogy végig bírjuk az iramot. Szükségünk van Isten kijelentésére, mások bizonyságételére, az igehirdetésre, tanításra és bátorításra. Így van arra esélyünk, hogy megfussuk a pályát, méghozzá nem is akárhogyan, győztesen!
