Ézsaiás 52,13 – 53,12
Ebben a cikksorozatban bonyolult kérdésekről igyekszek egyszerűen beszélni. Ezt is az az egyik jellemzőjének tartom a baptista lelkiségnek. Csetényben a múlt század legelején azzal indult el a misszió, a gyülekezet, hogy valaki feltette magának azt az egyszerű kérdést: neki van-e üdvössége. Néhány évvel később nagyapám azt a kérdést vette komolyan, hogy hol van a helye a világban. Rövid idő múlva a kis baptista gyülekezetben, Isten népe között találta meg azt. Egyszerű kérdésekre határozott választ adni a baptista lelkiség alapja. Ez nem jelent könnyelmű vagy átgondolatlan válaszadást, sőt. Ezekre építették fel elődeink hitéletüket és egész identitásukat. Vállalva a döntéseikkel járó következményeket.
A lelkiségünk jellemzője az egyszerűségre törekvés.
Ebben a cikkben így egy nagyon egyszerű választ fogok adni egy nagyon bonyolult teológiai kérdésre. Ennek döntő fontosságáról fogok néhány gondolatot írni. Nagyon fiatal teológiai hallgató koromban szembesültem a második világháború és a holokauszt utáni bibliaértelmezési vitával, hogy ki az Ebed Jahve/Isten szolgája, akiről Ézsaiás prófétált. Vajon egy személyről vagy egy népről beszél ebben az igeszakaszban Isten igéje? Baptistaként számomra mindig egyértelmű volt, hogy ott Jézus Krisztusról van szó. Isten szenvedő szolgája Jézus Krisztus, benne teljesedett be ez a prófétai szöveg. Még egyszerűbben fogalmazva a baptista lelkiség alapja, hogy az Ebed Jahve-énekek Jézusról szólnak. Megismerve a vitát kicsit jobban megértem azok érveit, akik megkérdőjelezik ezt, de ez nem változtat a döntésemen. S ennek a döntésnek nagyon fontos és súlyos következményei vannak.
Irodalmárként megtanultam, hogy a szövegek válaszolnak kérdéseinkre, ha azokat jól tesszük fel. Az Ézsaiás 53 válaszol arra a kérdésre: Mihez kezdjünk az Ószövetséggel újszövetségi emberként? Erre számtalan válasz létezik, teológusok rengeteg modellt fogalmaztak meg ezzel kapcsolatban. A baptista válasz egyszerű: az Ószövetség ígéretei az Újszövetségben teljesedtek be. Az Újszövetség az Ószövetségen alapul. Ezért még ha értékesebbnek is tartjuk az Újat, az Ót sem hagyhatjuk figyelmen kívül. A beteljesedés fontosabb az ígéretnél, de ígéret nélkül nincs beteljesedés. Nem térünk vissza az ószövetségi gyakorlatokhoz, de nem is tekintjük azokat csak üres hagyománynak és szokásnak.
A teljes Bibliát tekintjük annak a Szentírásnak, amihez igazítani akarjuk az életünket. Jézus Krisztus a megígért Messiás, akinek szolgálni akarunk.
Miről ismerhető fel, hogy Jézus Krisztus a Messiás? Hogyan teljesednek be a próféciák és ígéretek? A próféciák nem olyan üzenetek, legalábbis a bibliaiak, amikből bármi és annak ellenkezője is kiolvashatóak. Nem szándékoltan ködös megfogalmazások, amit bárhogyan értelmezhetünk. Isten prófétái az Úr szavát adják tovább. A próféciák mégsem szóról szóra teljesednek be. Ezt a teológusok sokszor kifogásolják és ennek hangot is adnak. Ezért fontos megértenünk főleg Jézus Krisztus személyén keresztül, hogy miképp kell ezekre a kritikákra válaszolnunk. Az embereknek rengeteg elvárásuk és elképzelésük volt a Messiás személyével kapcsolatban. Volt, amit a szent írásokból olvastak ki, de voltak olyanok is, amiket a személyes vágyaik, élethelyzetük formált ki bennük. Mire Jézus megszületett, annyiféle elvárás volt, amelyek mindegyikének már nem lehetett megfelelni. Ezért Jézus, a Megváltó maga – mennyei Atyjával egyetértésben – döntötte el, miként váltja meg a világot. (A megkísértés története épp erről szól valójában, hogy Jézus az emberi elvárásoknak feleljen meg, ne az Istenének.)
Az Ebed Jahve-ének különlegessége abban állt, hogy aszerint Isten szolgája szenvedni fog, a bűnök súlyát magán hordozza majd, méghozzá az egész népe bűneit. Ez egészen más volt, mint amit vártak. Ezt sokan nem is tudták elfogadni. Azonban Jézus így is a próféciákat teljesítette be. Úgy, ahogy ő akarta. Ezt tudnunk kell elfogadni. A megváltás nem a mi elképzelésünk és elvárásaink alapján fog megtörténni. Jézus az ő mennyei Atyjának akart megfelelni előbb, csak azután az emberi elvárásoknak. Nem hagyta figyelmen kívül az emberi elvárásokat, csak nem azok voltak számára a legfontosabbak. A baptista lelkiség jellemzője, hogy Isten akarata fontosabb a saját elvárásainál. Amikor Jézus követőivé leszünk, elfogadjuk, hogy a saját elvárásaink, még a legszentebbek is háttérbe szorulnak vagy akár el is tűnhetnek. Azonban az is igaz, hogy nem lehet úgy Istennek engedelmes életet élni, hogy az emberek egy idő után ne vegyék észre, hogy mi neki engedelmeskedünk. Jézus, a jó Pásztor sem csak elhívta tanítványait, de meg is őrizte és tartotta őket. Jézus Krisztus a felismerhető Messiás, aki nem a mi tetszésünket keresi, mégis a legnagyobb és legteljesebb örömet adja és ajándékozza nekünk. A baptista lelkiség Isten akaratát fontosabbnak tartja, mint saját elképzeléseit.
Ézsaiás kérdése az volt, hogy miként tud majd ő és népe Istennek szolgálni, miközben egyre kevesebben maradnak.
A mi kérdésünk az lehet, hogy miképpen szolgálhatunk Jézusnak, akiben felismertük a Messiást.
Miből fog kiderülni, hogy az ő szolgái vagyunk? Az Ebed Jahve-énekek kettősségei segítenek ebben. Nem várhatunk mást a szolgálatunktól, mint amilyen következményekkel Jézus, a Szenvedő Szolga szembenézett. Ézsaiás így ír róla: „eredményes lesz szolgám”, de egyúttal „fájdalmak férfia, betegség ismerője” is. Ha őt szolgáljuk, ezt várhatjuk a magunk részére is. A hívő ember szolgálata sikeres lesz, de sok szenvedést kell majd elviselnie. Isten nagy hatalommal fog cselekedni az életében, lenyűgöző módon, de az emberek nem fognak mindig törődni vele, sőt, sokszor fogja megtapasztalni a megvetettséget és elhagyatottságot. Ezekkel az érzésekkel kell megküzdenie Isten minden igaz szolgájának. Ezt is vállaljuk Jézus szolgálatában. A baptista lelkiség csendes, visszafogott és nem a sikert hajszolja, de képes azt elfogadni és örülni annak.
Isten szolgájában nincs semmi különleges, ezért nem mindig emberi a külseje, nincs szép alakja, nem lehet benne gyönyörködni, néha még csak nem is kedvelhető a személyisége. Mégis, mi nem így képzeljük el az ideális lelkipásztort, gyülekezeti elöljárót vagy keresztény példaképet. Az ideális baptista lelkipásztor nem úgy néz ki, mint egy Instagram-modell vagy egy jóképű hollywoodi színész. (Mégis mintha ilyent keresnénk.) Azért, mert Isten szolgája népe bűneinek terhét testében hordozza, nem csak a sajátját. Pedig az is bőven elég teher a naponkénti kereszthordozáshoz. Ezt sokszor a másik ember úgy értelmezi, hogy a saját bűneinek terhe ilyen nehéz rajta. Sokszor ezen terhek és a szenvedések mértékéből állapítjuk meg a másik ember bűneinek mértékét. Jézus a leggonoszabbaknak járó kivégzést szenvedte el, ezért az arra járók – tudattalanul – ehhez mérten szidalmazták. Noha ő bűntelen volt.
A baptista lelkiség tudja, hogy a szenvedés nem az elkövetett bűnök következménye és azok súlyának biztos fokmérője, hanem a Szenvedő Szolgával való sorsközösség.
Tudjuk, hogy a szenvedés lehet Isten akarata az életünkben, ezért nekünk is tudnunk kell azt elszenvedni és elviselni.
Méghozzá Jézushoz méltó módon, csendben és alázatosan. Ezért is érzünk együtt minden szenvedővel, és nem a bűneiket olvassuk a fejükre. Lehet Isten akarata a szenvedés, de az ő akaratának célhoz jutása még fontosabb. Mert az Isten akarata az, hogy minden ember üdvözüljön. Ez nem jelent üdvuniverzalizmust, mert nem mindenkit tesz igazzá a Messiás, csak sokakat. Mégis bárkivel beszélgetünk, tudhatjuk, hogy annak az embernek Isten üdvösséget akar ajándékozni. Döntenie mindenkinek magának kell, ebben a kérdésben főleg.
Végezetül egy csendes jellemzőjét, hadd említsem még meg a baptista lelkiségnek, amit szintén Isten szenvedő szolgájától tanulunk. Képesek vagyunk elfogadni, hogy valaki elutasítja az evangéliumot, nem akarja az üdvösséget és a keskeny úton járást. Ehhez mindenkinek joga van, de a csendes közbenjárást az ilyen emberekért egész életünkben folytatjuk, még ha az imameghallgatás sosem történik meg. Isten szolgája „közbenjár a bűnösökért”. Nem ítélkezik felettük, csak imádkozik értük.
Kiemelt kép: unsplash.com
