Türelem, türelem

Elolvasási idő: 6 perc
Elolvasási idő: 6 perc
Végtelenül idegesít ez a nő. Itt piszmog a maszkjával meg a gumikesztyűjével! Megőrülök – el sem hiszem, de képes volt a gumikesztyűjéhez öltözni!??

– Meddig bíbelődik még az apróval? Miért nem képes ilyenkor bankkártyával fizetni? A pénztárosnő is, mint egy lajhár! Otthon vár a gyerek, sose leszünk kész a leckéjével! A vacsora még sehol, haladjunk már!

Hogy nekem mi fogyott el leghamarabb a karantén idején? A türelmem! Eddig sem volt túl sok belőle, szűken mérte nekem az Úr. De úgy voltam vele, bizonyára célja van a türelmetlenségemmel.

Hiszen a türelmetlenség sokszor fokozza a munkakedvet, gyorsabb megoldásra serkent, szóval még hasznát is lehet venni. De ahogy teltek a karantén napjai, és a bezártság fokozta türelmetlenségemet, kénytelen voltam más szemmel tekinteni erre a tulajdonságomra. Miért nem vagyok képes nyugodtan kivárni a dolgokat? Vajon mi okozza, hogy bizonyos tevékenységekre sajnálom az időt? Hogyhogy már megint kapkodok? Lépésenként, fokról fokra világosodott meg előttem: változnom kell, változtatnom kell.

Rábíztam magam az Úrra, és utánanéztem, mit üzen a Bibliában a türelemről, mert úgy éreztem, a mostani helyzetben így akar engem formálni.

„Jobb akármi dolognak vége annak kezdetinél; jobb a tűrő, hogynem a kevély.” (Prédikátor 7,8)

Ebben a járványos időszakban elég nyilvánvaló, hogy jobb lesz a vége, mint a kezdete. Jól emlékszem, amikor először tudatosult bennem: semmi sem lesz már olyan, mint régen.

Ki ne várná, hogy elmúljon ez a rémálom, és végre lélegezhessünk szabadon, járjunk-keljünk, megöleljük egymást, mint annak előtte? De addig még várnunk kell! És ez a várakozás nem lehet kevély. Ha most kinézek az égre, és látom, hogy sokkal tisztább, mint bármikor is eddig, és végre nincsen kondenzcsíkokkal apró darabokra szaggatva, valahogy megnyugvást érzek. Az Úr rendet tesz akkor is, ha mi, emberek nem voltunk képesek mérsékelni magunkat. Ha kevélységünkkel szennyeztük a levegőt, befeketítettük vizeinket, elhanyagoltuk emberi kapcsolatainkat, a Teremtő most megmutatja, hogy legyünk tűrőek. Hatalmas kegyelmét mutatja, hogy nem kell mást tennünk, csak otthon ülnünk – a tűrésnek ez még mindig a legenyhébb formája.

„Az Úr szolgájának pedig nem kell torzsalkodni, hanem legyen mindenkihez nyájas, tanításra alkalmas, türelmes.” (2Timóteus 2,24)

Karanténba zárva az ember nap mint nap próbára teheti saját türelmét. Van elég türelmem az egyedülléthez? Van elég türelmem a családomhoz? Kinek ez, kinek az a kérdés.

Gyakran vágyakozva nézünk arra, akinek a másik állapot jutott. A zsongó családban esetleg csendre, magányra vágyunk, míg az egyedül élő mindent megadna egy ölelésért, egy jó szóért, egyszerűen valakiért, aki ott van mellette. A járványos időszak generálja a feszültségeket. Az eddig békés otthonokban, munkahelyeken is kirobbannak kisebb-nagyobb viták: fertőtlenítsünk – ne fertőtlenítsünk, hordjunk maszkot – ne hordjunk maszkot… Mindegy, mi a konfliktus okozója, egy idő után az ember úgy érzi, nem akar újabb vitába belemenni. A Biblia azt mondja, legyünk „nyájasak”. Keveset használjuk ma ezt a szót, pedig milyen szép kép bújik benne. Úgy kell egymás mellett élnünk, mint a nyáj tagjainak: szépen legelészve, csendben bandukolva, egymást békésen elviselve – végtelen türelemmel. Ha pedig jön a torzsalkodás, amit ma már inkább morgásnak, veszekedésnek, konfliktusnak hívunk, érzem, hogy ez nem az Úr terve szerint való.

„Kérünk továbbá titeket, atyámfiai, intsétek a rendetleneket, bátorítsátok a félelmes szívűeket, gyámolítsátok az erőteleneket, türelmesek legyetek mindenki iránt.” (1Thesszalonika 5,14)

Az ember gyakran érzi magát erőtlennek, sokszor fél. A Biblia itt arra biztat bennünket, hogy ne saját félelmeinkkel, aggodalmainkkal foglalkozzunk, hanem másokat bátorítsunk.

A Teremtő gondoskodása ebben az igeversben is tetten érhető. Hiszen ha mindannyian képesek leszünk valakit bátorítani, gyámolítani, és valakivel türelmesnek lenni, máris békésebb lesz a világ. Ha nemcsak várjuk, hanem adjuk a türelmet, hamarabb meg is tapasztaljuk. Az Úr – sokadik alkalommal – itt is a higgadtságra, átgondoltságra, megfontoltságra hív bennünket. Nem csoda, ha az ember a saját szívét kezdi vizsgálni: elég türelmes vagyok? Tényleg figyelek a körülöttem élőkre, megkapják tőlem a szükséges odafigyelést?

„Íme, boldogoknak mondjuk a tűrni tudókat.” (Jakab 5,11)

Boldogoknak mondjuk a tűrni tudókat? Nehéz ezt elhinni, ha az embernek pattanásig feszültek az idegei, toporog a sorban, nyűglődik a gyereke, bizonytalan a munkája, és éppen egy meglehetősen veszélyes vírus tizedeli körülötte az embereket. Hogyan lehet a tűréstől boldognak lenni? Mi az, hogy tűrés?

Talán az, ha hagyom, hogy békével megtörténjenek a dolgok. Úgy, ahogyan lenniük kell, úgy, ahogyan az Úr rendelte, vagy legalábbis megengedte. Hagyni, hogy minden menjen a maga útján, és ha bele kell avatkoznom, csak a jót tegyem.

És valahogy úgy van, hogy minél nagyobb a baj, annál több a lehetőség a jó cselekedetekre. Minél több ember savanyodik be, minél többeken ül a pánik, annál többet ér egy indokolatlan mosoly, egy kedves gesztus.

Az elvesztett türelem pótolható, kérhető – az Úrnak végtelen sok van belőle. Másképpen fogalmazva: a Teremtő képes türelmetlenségünket imává fordítani, akkor is, ha a kilátástalanság, akkor is, ha a fáradtság, leterheltség az oka. Meg tud nyugtatni, szívünket békével tölti meg.

Végtelenül hosszú ez a sor, Uram. Add, hogy mihamarabb végezzek, hogy ez a nő itt előttem ugyanúgy gyorsan hazaérjen a családjához! Vigyázz a gyerekeimre, míg egyedül vannak, és adj kitartást a pénztárosnőnek, aki egész nap kénytelen ebben a plexikalitkában ülni! Légy türelmes, Uram, a türelmetlenségemhez, engedd, hogy tanuljak ebből a helyzetből. Add, hogy az a két lépés távolság, amelyet az emberektől kell tartanom, hozzád vigyen közelebb! Ámen.

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on linkedin
LinkedIn
Share on whatsapp
WhatsApp