• Rólunk
  • Kapcsolat
  • En

Isten gyermeke vagyok

Elolvasási idő: 8 perc
Elolvasási idő: 8 perc
A napokban gondolkoztam el azon, hogy mennyi hasonlóság van a saját másfél éves gyermekem fejlődése és a lelki úton való előrehaladás között.

Rá kellett jönnöm, hogy az Úr sokkal több mindent megmutatott a gyermekkel való párhuzamban, mint gondoltam volna. Álljon itt egy rövid lista a saját felfedezéseimből, melyek talán nem is olyan egyediek!

Szülésélmények

A szülés nehéz, vérrel, fájdalommal, vágással, sírással és maradandó emlékekkel jár. Ezt az utat nem lehet megspórolni, még akkor sem, ha valakit kiemelnek az édesanyja hasából. De a végén valami csoda, valami új kezdődik el. Pont, mint az újjászületésnél. „Ezért ha valaki Krisztusban van, új teremtés az: a régi elmúlt, és íme: új jött létre.” (2Korinthus 5,17)

Valakinek fájdalmasabb, hosszabb folyamat, tovább vajúdik, valakinek másfél óra alatt megvan. Valakin életmentő műtétet kell végrehajtani, mert komplikációk adódnak. Pont, mint az életben.

A megtérést és újjászületést nem lehet séma szerint végrehajtani, mert Jézus mindenkinek egyénileg akar belépni az életébe, más és más módon.

Ahogy a születésünk körülményei meghatározhatják az életünket, a világhoz való kapcsolódásunkat, úgy a megtérésünk is egyedi. Nem kell mindenkinek sírnia vagy hatalmas érzelmi amplitúdókat megélnie. Vagy ha nem látványos bűnökből szabadít meg az Úr, akkor már nem is tértél meg igazán? Szerintem a rejtett bűnöket megvallani és elhagyni sokszor nehezebb, mint megállni egy drogkarrier lejtőjén. Szóval a születés az születés, ez az első lépés az új élet felé.

Anyatej, hozzátáplálás vagy keményebb eledel?

„…mint újszülött csecsemők a hamisítatlan lelki tejet kívánjátok, hogy azon növekedjetek az üdvösségre, mivel megízleltétek, hogy jóságos az Úr.” (1Péter 2,1–3)

Az újszülött felsír, majd követeli, hogy adjanak neki enni. Ez egy veleszületett reflex, és az egészséges fejlődéshez szükséges a táplálás. Emlékszem, hogy az én kisbabám is mennyire vágyott az anyatejre, ordítva követelte magának. Belső késztetése volt rá, és mindent megtett érte, amit csak a teste és az agya engedett neki.

A hamisítatlan lelki tej, jól tudjuk, hogy Isten igéjét jelenti.

Vágyunk-e rá, szomjazunk-e arra, hogy megízleljük, rúgkapálunk-e, hogy a közelébe jussunk? Ahogy az anyatej tartalmaz minden hasznos ásványi anyagot, nyomelemet és energiaforrást, így kellene tekintenünk a Bibliára is. Mindennap. Mi pedig mit teszünk sokszor? Mindenféle pótlékot, tápszert és nemegyszer moslékot (lásd céltalan szörfözés a neten) fogyasztunk, ami nem épít, csak rombol odabent.

És mi a helyzet a keményebb eledellel? Válogatunk és kiköpjük, ami nem ízlik, mint a kisgyermek, aki nem azt kapta, amire vágyott? Igaz, hogy az anyatej könnyen csúszik és nem kellenek még fogak hozzá, de a keményebb táplálékot meg kell rágni. Az melósabb. De csak úgy tudunk növekedni, ha ezeket is beépítjük a lelki életünkbe. Vannak nehéz és nemszeretem részek a Bibliában, de nagyon sok áldást tartalmaznak, ha mégis magunkévá tesszük őket.

Az első mosoly és szeretetmegnyilvánulások

Annyira jó érzés, amikor egy szülő végre kap visszajelzést a gyermekétől, hogy értékeli a sok gondoskodást és szeretetet, ami feléje áramlik. Ezeket az átélt istenélményekhez tudnám hasonlítani. „De nekem olyan jó Isten közelsége!” – mondja az Ige (Zsoltárok 73,28a). A gyermeknek jó a szülő közelében lennie, sőt, igazán csak ott érzi magát helyén a világban. A Jóatya velünk együtt örül, ha látja a sikereinket, és végig azon szurkol, hogy ha célt is tévesztünk, vagyis bűnt követünk el, visszataláljunk őhozzá.

Ő egyetlen mosolyunkat, egyetlen könnycseppünket vagy imánkat sem szalasztja el. Mi, földi szülőként, sokszor lemaradunk a fontos pillanatokról, mert a szerintünk fontos dolgokkal foglalkozunk (lásd pénzkeresés, háztartás, ügyintézés). A Jóatya nem ilyen, hiszen mindenre kiterjedő figyelme nem téveszti szem elől gyermekét!

Első lépések

„Lábam előtt mécses a te igéd, ösvényem világossága.” (Zsoltárok 119,105) Ez az ige jutott eszembe, amikor a fejlődés ezen szakaszára gondoltam. Az első lépések bizonytalanok, kell hogy legyen ott valamilyen támasz, amibe a kisgyermek megkapaszkodhat. Nagyon új neki az élmény, hogy kinyílt számára a világ, és más perspektívából szemlélheti az eseményeket. Újra és újra próbálgatja az erejét, mert látja, hogy a szülők mennyire örülnek ennek, és biztatják.

Amikor megtesszük az első lépéseket az Úr felé, jó, ha van ott valaki, aki tapasztaltabb, már régóta műveli a járást, és megerősödtek a lábai, hiszen lesz ereje ahhoz, hogy elkapjon minket.

A megtérés után nagyon fontos a tanítványozás, hiszen a megszentelődés útja még csak ott kezdődik el. Kellenek a társak, de ha nem visszük magunkkal a Bibliát mint világító eszközt, akkor csak botorkálunk a sötétben, és előbb vagy utóbb elveszítjük a lelkesedésünket és a hitünket abban, hogy tovább tudunk haladni. Ahogy a gyermeknek megfelelő cipőt, esetleg járássegítőt és terepet biztosítunk arra, hogy gyakorolhassa új tudományát, úgy a hívő életben se feledkezzünk meg azokról, akik most teszik meg az első bizonytalan lépéseket!

A járásról még annyit, hogy sosem gáncsolnám ki direkt a gyermekemet, hogy elessen, vagy nem raknék életveszélyes akadályokat az útjába, és sosem fordítanék neki hátat, ha kinyújtott karral fut felém. Miért gondoljuk sokszor mégis Istenről, hogy mennyei Atyaként ő megteszi velünk ezeket?

Nyitott szív

A saját gyermekünknél egyértelmű, hogy jöhet hozzánk piszkosan, sárosan, kócosan, taknyosan, már bocsánat, de teli pelenkával, összeragadt szemekkel, és nem kell előtte semmilyen elvárásnak megfelelnie. Jézus Krisztus is így vár minket magához. Korán reggel, amikor még nem vagyunk beszámítható állapotban, és a kinézetünk sem szalonképes, akkor is mehetünk hozzá. Ha belegondolunk, hogy mennyi mindent megtennénk a gyermekünkért, talán jobban megérthetjük Jézus felénk való motivációját is.

Légzésfigyelő

Sokan elsők között szerzik be a születendő gyermeknek a légzésfigyelőt, melytől elvárják, hogy időben jelezzen, ha baj van. Mi is mindig gondosan bekapcsoljuk, de azon gondolkodtam, hogy lelki értelemben milyen a légzésfigyelőm? Van-e, ami jelez, ha már nem kapok levegőt, és szükségem van a segítségre? Ilyen lehet akár a testem, a házastársam és a barátaim is.

A testünk sokszor jelez, ha már túlzásokba esünk, és a lelki terhek megjelenhetnek fejfájásban, emésztési és egyéb problémákban is. Ezek a pszichoszomatikus tünetek, és sokszor a környezetünktől jövő visszajelzések figyelmeztetnek, hogy levegőt kellene vennünk. De hogyan? Úgy, hogy odafordulunk ahhoz, aki szabadságot adhat, mert ahogy Dávid is mondja, amíg hallgatott, addig csontig hatóan érezte a fájdalmat, de amint megvallotta bűnét, fellélegzett (a 32. zsoltár alapján).

Mindent százszor kell elmondanom?

A kisgyermek fejlődésének egyik állomása, amikor képes megérteni a tiltást, és érzékeli, ha rosszat cselekedett, és a szülők ezért megszidják. De ez nem azonnal történik így. Van olyan tiltás, amit több százszor kell elmondani, hogy megértse, de még így is újra és újra elköveti a rosszat. Nem így vagyunk mi is az életben? Biztosan van olyan bűn, amit már nemegyszer megvallottunk, de mindig visszafurakodik a mindennapokba. Jó tudni, hogy az Úr úgy áll hozzánk, mint szülő a gyermekéhez. Megfeddi, de a javát akarja vele.

Végül pedig arra jöttem rá. hogy ugyanaz a vágyunk csecsemőként is, mint 70 évesen: szeretet, elfogadás, megértés.

Ebben nincs életkori különbség. Ez életünk nagy hiányossága, melyet ember nem tud betölteni maradéktalanul. Sem a szülők, akármennyire is igyekeznek jól szeretni a gyermeküket. Sem a barátok, sem a házaspár vagy a saját gyermek. Csak Jézus Krisztus tud olyan átformált életet adni, melyben betöltöttnek érezzük a szükségleteinket. Ez lehet, hogy evidenciaként hangzik, hogy mindenre Jézus a megoldás, de ez akkor is eszünkbe jut, amikor komoly problémákkal nézünk szembe?

Jó az Isten családjába tartozni, és azért imádkozom, hogy ezt egyszer majd a gyermekem is elmondhassa magáról.

Facebook
Twitter
LinkedIn
WhatsApp