Futás – a győzelemért!

Elolvasási idő: 8 perc
Elolvasási idő: 8 perc
Életünk során rengeteget futunk. Van, aki kedvtelésből, van, aki muszájból. Van, aki versenyszerűen, van, aki hobbiból. Néha-néha én is futok: a magam módján, bicegősen.

Sokszor loholok gyermekeink után; a minap pedig azért kellett nyúlcipőket húznom, hogy elérjem a vonatot. Mindig is szerettem az atlétikát nézni, és tisztelem a futókat. Néhány személyes ismerősöm életéből, akik versenyszerűen sportoltak, tudom, hogy mennyi odaszánás, kitartás kell a jó eredmény érdekében. Egyszer olvastam Max Hooperről, akinek mindkét térdét megoperálták, de kemény, odaszánt munkával mégis el tudott indulni az egyik legnehezebb extrém futóversenyen. Max összesen 97 kilométert futott 63 óra, 12 perc alatt. A pálya legmagasabb pontja 5000 méter volt, a legalacsonyabb pedig 100 méterrel a tengerszint alatt. Hogy miért írok erről?

Mert hívő keresztény emberekként és házaspárokként is mindannyian egy hasonló versenyt futunk.

Ezt a versenyt Isten helyezte elénk, és a pálya, amit teljesítenünk kell, tele van extrém kihívásokkal. Az 1Korintus 9,24–27 alapján látjuk, hogy az élet egy olyan verseny, amit meg kell futnunk, be kell fejeznünk, mégpedig győztesen! A következő gondolatokat egyéneknek és házaspároknak egyaránt biztatásként szánom.

„Nem tudjátok-e, hogy akik versenypályán futnak, mindnyájan futnak ugyan, de csak egy nyeri el a versenydíjat? Úgy fussatok, hogy elnyerjétek. Aki pedig versenyben vesz részt, mindenben önmegtartóztató: azok azért, hogy elhervadó koszorút nyerjenek, mi pedig azért, hogy hervadhatatlant. Én tehát úgy futok, mint aki előtt nem bizonytalan a cél, úgy öklözök, mint aki nem a levegőbe vág, hanem megsanyargatom és szolgává teszem a testemet, hogy amíg másoknak prédikálok, magam ne legyek alkalmatlanná a küzdelemre.”

Mikor megismertem Jézust mint személyes Megváltómat, aki drága vérén szerzett új szövetséget, célja és értelme lett az életemnek.

Addig is éltem az életemet – futottam, de nem azon a pályán, ahol az időt mérik, ahol a CÉL van. Mikor közel 27 évvel ezelőtt Isten és emberek előtt házassági szövetséget kötöttem a párommal, egy újabb startpisztoly dördült el: most már ketten járunk a keskeny úton. A fenti igerészből látjuk, hogy nem mindegy, miként futjuk meg a versenyt. Pál nem véletlenül ír erről, mert jól tudja, hogy különbözőek vagyunk.

 Van, aki időszakosan, csak akkor fut, amikor jólesik. Ennek nem sok eredménye van. Nem futhatunk csak akkor, amikor a kedvünk tartja, mert akkor az áldozatokat nehezen vagy egyáltalán nem tudjuk meghozni. Az Úrral való kapcsolatunkat, a házasságunkat is folyamatosan ápolni kell, oda kell rá figyelni.

Vannak, akik óvatosak: sokat gondolkodnak a versenyen, tudják, hogy futni kéne, tenni kéne valamit, de a biztonság kedvéért csak nagyon ritkán hagyják el a startvonalat, és akkor sem jutnak messzire. Ezek az emberek megrekednek, nem növekednek a hitben, Isten ismeretében. Az ilyen házasságok sem bontakoznak ki: a pár sokat gondolkozik azon, hogy néhány dolgon változtatni kéne, de nem merik ezeket megtenni, nem mernek hitből lépni, pedig lehet, hogy ez lenne a megoldás az életükben.

Aztán van a megalkuvó futó. Ő nem kívánja feladni a kényelmét, a különböző vágyait és bűneit. Ezért sokszor nem a saját sávjában, sorában fut – nincs a helyén. Vannak meggyőződései, de nem hajlandó komolyabb árat fizetni azért, hogy változzon az élete. A házasságokra is igaz ez. Saját életünkből és másokéból is látom, hogy a házassággondozás elméleti ismerete nem elég: odaszánással és kemény munkával kell átültetni és gyakorlattá tenni azt a mindennapokban, hogy a helyünkre kerüljünk, és újra a jó mederben folyhasson az életünk.

Aztán ott vannak a megkeményedett futók. Ők azok, akik megkeseredettek, a sebeikkel vannak elfoglalva. Veteránok, akik cinikusak és másokkal kritikusak, fásultak és közönyösek. A többieket irigykedve szemlélik, pedig még nekik is mér a stopperóra, ők sem érték még el a CÉLT.

Végül az odaszánt életű futó, aki a célért, a győzelemért fut. Tudja, hogy mi a célja, ezért odaszánja magát, edz és kitart. Mint hívő ember és mint házasságban élő is megtapasztaltam, hogy a nehézségek, a mélypontok ideje alatt sokat jelent az, hogy nem bizonytalan a cél, hogy van remény, van fordulat, van továbblépés, van gyógyulás!

Ha felismertük a verseny súlyát, akkor valóban fussunk úgy, hogy elnyerjük a díjat!

Mindennapjainkban vegyük figyelembe az Úr vezetését, szabályosan fussunk, és ne engedjük, hogy mások akadályozzanak a futásban! Az önmegtartóztatás, az engedelmesség, a szolgálathoz való hozzáállás és a kitartás rajtunk múlik. A sportolók nagyon jól tudják, hogy a felkészülés és a verseny alatt mire kell odafigyelniük. Önmegtartóztatóak, megsanyargatják a testüket. Lelki értelemben is tudnunk kell, hogy mire kell odafigyelnünk: a kísértésekre, a bűneinkre, a gyengeségeinkre ugyanúgy, mint az Úrtól kapott ajándékainkra, elhívásunkra, feladatainkra. Szent Ágostonról, a nagy keresztény filozófusról olvastam, hogy megtérése előtt buja életet élt. Egy napon, röviddel megtérése után, az utcán összetalálkozott egy fiatal nővel, akivel előzőleg bűnt követett el. Ágoston azonnal sarkon fordult és futásnak eredt, a nő pedig utánakiáltott: „Ágoston! Ágoston! Én vagyok az, én vagyok az!” Mire Ágoston tovább folytatva futását hátrakiáltott a nőnek: „Ez nem én vagyok! Ez nem én vagyok! Ez nem én vagyok!” Jó tudni, hogy a Szentlélekisten, a Biblia, Isten szava ott vannak és tanácsolnak minket, mint ahogy az edző tanácsolja a sportolót. A hitéletünket pedig nem egyedül kell megélnünk, hanem Isten népéhez, a gyülekezethez tartozhatunk, amely a példánknál maradva, a legjobb atlétikai klub, mely a felkészüléshez, a mindennapjainkhoz közösséget, hátteret ad, és ahol kölcsönösen egymást biztathatjuk, bátoríthatjuk, segíthetjük.

Számomra mindemellett a legcsodálatosabb az, hogy nem egyedül futok a pályán, hanem maga az Úr Jézus van velem és velünk, a családommal. Ő mondta, hogy velünk van minden napon, hogy nem marad el tőlünk, sőt erős jobbjával támogat!

Ha elesek, felemel, sőt valamikor ő maga hordoz – csak az Úr lábnyomai láthatók, ha visszatekintünk egy-egy szakaszra.

Jean Vanier francia atya, a fogyatékos gyermekek között szolgáló Bárka misszió alapítója mondta el a következő történetet: A fogyatékos gyermekek részére versenyt rendeztek, ahol volt egy tehetséges fiú, aki nagy eséllyel indult a győzelemért. A verseny elindult, és valóban vezetett a fiú, úgy tűnt, hogy ő ér először a célba. Ahogy közeledett a célvonal felé, észrevette, hogy az egyik társa futás közben elesett. Ez a fiú megfordult, odament a társához, felsegítette és kéz a kézben, utolsóként értek célba. Mégis ő nyerte a versenyt! Az Úr Jézus nekem is fogja a kezem, és velem fut – a mindennapokban, az életemben, a házasságomban, és ezért nagyon hálás vagyok. Te milyen futó vagy? Hogyan éled az életed? Tudod-e, hogy miért futsz, miért futtok a pároddal? Nem csak azért, hogy jobb legyen az életed, a házasságod, jobb keresztény légy.

A célban színről színre látjuk majd az Úr Jézust – örökké!

Addig is nézzünk fel rá, a hit szerzőjére, ne lankadjunk el, hanem növekedjünk a szeretetben! Legyünk készek áldozatot hozni! A hívő élet valamilyen értelemben az életünkbe kerül. De ez az egyetlen verseny, ahol az időt mérik, ami számít: ezért a győzelemért fussunk! Kérjük az Urat, hogy adjon erőt befejezni az előttünk álló versenyt, és tudjunk úgy futni, mint Eric Liddle, a híres olimpiai bajnok és misszionárius, aki érezte, hogy Isten kedvét leli és gyönyörködik benne, amikor fut.

És ne feledjük Pál bizonyságát: „Ama nemes harcot megharcoltam, futásomat elvégeztem, a hitet megtartottam, végezetre eltétetett nekem az igazság koronája, amelyet megad nekem az Úr, az igaz bíró ama napon; de nemcsak énnekem, hanem mindazoknak is, akik várva várják az ő megjelenését.” (2Timóteus 4,7–8)

Fotók: pexels.com

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on linkedin
LinkedIn
Share on whatsapp
WhatsApp