„A gyermeknek édesapjánál, édesanyjánál kell, / hogy bensőséges védelmet találjon. / Megérted-e két ember felelősségét, / akik egy gyermeknek adnak védelmet”, írja Phil Bosmans egyik versében. Manapság a világban a karrier, a pénzhajsza, az érvényesülés mindennél előbbre való. Mintha a bankszámlaegyenleg végösszegén múlna a pazar gazdagság, a sikertörténet, a korlátlan lehetőségek szabadsága,
közben meg ebben a „flúgos futamban” nem tudunk időt szakítani a gyermekeink nevelésére, akik pedig vágyakozva vágyakoznak a mi szeretetünkre, útmutatásunkra, törődésünkre.
Verőcén a református templom mellett még évekkel ezelőtt épült egy missziós állomás Márkus Gábor nagytiszteletű úr szervezésében, ahol minden évben a szegény sorsú és a szenvedélybeteg szülők gyermekei szoktak egy hetet ingyen nyaralni. Igaz ez az ige, hogy az Úr mindenkiről gondot visel (Zsoltárok 55,23). Itt olvassák a Szentírást, énekelnek és játszanak. S ezen a héten egy kárpátaljai kislány mesélte el élete történetét, hogy öten vannak testvérek, és a szüleik naphosszat csak ettek, ittak, vigadoztak, velük nem foglalkoztak, pont akkor, amikor a leginkább szükség lett volna a szeretetükre. (Nemrég hallottam, hogy azóta ez a kislány leérettségizett és ma már Budapesten a református teológián tanul lelkészképző szakon. „Mert, aki elkezdte bennetek a jó munkát, az be is végzi majd a Jézus Krisztus napjára.” Áldja meg az Úr az életét és szolgálatát!)
De a gyermekek mindennap imádkoztak az ő Jézuskájukhoz, hogy szabadítsa ki szüleiket az alkohol tömlöcéből.
A bűnösök útja kemény, saját romlásukat okozza (Példabeszédek 13,15), de ha Isten „kezelésbe veszi” az életüket, akkor minden megváltozhat. Aztán a szülők egy gyógyító konferencián Kárpátalján, Csongoron átadták életüket a Megváltónak, és csodálatosan megfordult és megújult az életük. Valósággá vált számukra ez az ige: „A mi vétkeink miatt kapott sebeket, bűneink miatt törték össze. Ő bűnhődött, hogy nekünk békességünk legyen, az ő sebei árán gyógyultunk meg.” (Ézsaiás 53,5)
Isten leginkább a krízishelyzetekben tud munkálkodni. Egy szakadék felett felépíteni egy hidat a mai technikával már gyorsan megy, de az Istenhez vezető keskeny hidat meglelni, az már nehezebb, mert csak Jézus Krisztus által lehetséges. Hiszem, hogy a gyermekek imádságai is kövezték, formálták azt az utat, amelyen a szülők elindulhattak Isten országa felé.
A szülők sohasem kérkedtek szabadulásukkal, mindig kivárták csendben sorukat a beszélgetés közben, és akkor egyszerű szavakkal, de szárnyaló szívvel mondták el, milyen mélységekből is vezette ki őket Isten kegyelemre a fényre, az életre, s most már csak őneki akarnak örömmel szolgálni. „De én vigadozni fogok az Úr előtt, örvendezek szabadító Istenem előtt.” (Habakuk 3,18) És hogy milyen sokat is jelentettek nekik gyermekeik imádságai.
Szüntelen imádkozzunk! Livingstone-ról, az Afrika-kutatóról mesélték el a bennszülöttek, hogy halála reggelén hiába várták, hogy kijöjjön a sátrából. Aztán megunták a várakozást, bementek hozzá, s ott találták az ágya mellett, térden állva imádkozva. Így halt meg.
Szüntelen imádkozzunk, ezt kéri tőlünk az Ige is.
Aki csak hányavetin összefonja kezét, fáradtan lehunyja szemeit, és csak úgy monoton hangon belesuttogja imáját a levegőbe, az különösebb próbatételt nem érez ebben; de aki ráeszmél és rácsodálkozik arra a hihetetlen csodára, hogy a nap bármely szakában van, Aki meghallja és meghallgatja a kisgyermekek kérését, akár a tévelygő, szorongattatásban lévő, a haldokló emberek imádságát, az ámulva áll meg az imádság minden képzeletet felülmúló ereje előtt.
Íme, ezt mondja az Írás: „reggel, délben, este… meghallja hangomat.” (Zsoltárok 55,18) Bizony, bizony, nincs komolyabb, céltudatosabb ember a földön, mint az Istenével szakadatlan beszélgető lélek. A tiszta szívvel imádkozókat Isten meghallgatja, a világtól elkülöníti a maga számára, és ezeket üzeni nekik: „Én magam oltalmazom mindenfelől – így szól az Úr –, mint egy tüzes fal, és ott leszek benne dicsőségesen.” (Zakariás 2,5)
Leleszi Balázs Károly