• Rólunk
  • Kapcsolat
  • En

145. Boldogságot adnak tanácsai

Elolvasási idő: 2 perc
Elolvasási idő: 2 perc
„Boldog ember az, aki nem jár a bűnösök tanácsa szerint, nem áll a vétkesek útjára, és nem ül a csúfolódók székére, hanem az Úr törvényében gyönyörködik, és az ő törvényéről elmélkedik éjjel-nappal.

Olyan lesz, mint a folyóvíz mellé ültetett fa, amely idejében megtermi gyümölcsét, és nem hervad el a lombja. Minden sikerül, amit tesz. Nem így járnak a bűnösök, hanem úgy, mint a pelyva, amelyet szétszór a szél.” (Zsoltárok 1,1–4)

Uram!

Köszönjük, hogy mindent megadsz számunkra, ami szükséges az életünkben. Örülünk jóságodnak, ha több gyümölcs közel egy időben megterem. Hálát adunk, amikor a tanácsaidat bőséggel elénk tárod. Szeretnénk szemezgetni azokból, mint ahogy a szőlőszemeket egyenként ízlelgetjük.

Ahogy a boldogságot, a boldogulást kereső ember számára csak két út létezik, add, hogy mindig a jó utat válasszuk! Sokfajta tanácsot ismerünk meg az életünkben, segíts jól megvizsgálni azokat! Hadd tudjunk azokon alaposan elgondolkozni, és hadd leljük örömünket tanácsaidban!

Óvj meg a gúnyolódástól és csúfolódástól bennünket!

Ha mások azt gyakorolják, ne kövessük példájukat! A szél minden szemetet összehord, segíts különválasztani a jót a rossztól! Mint ahogy a jó gyümölcsöket felhasználjuk, a rosszakat pedig kidobjuk. Amibe belekezdünk, hadd virágozzon fel kezünk alatt! Tedd sikeressé és áldottá életünket!

Segíts meg, hogy ne legyek hasonló külsőleg egy szépnek és érettnek tűnő gyümölcshöz, aminek belseje tele van rothadással! Tölts be teljesen életadó igéddel, amiben gyönyörködőm! Hadd legyek olyan életerős, mint a folyópartra ültetett gyümölcsfa! Akire mindig lehet számítani, hogy másoknak segítsen és bátorítson.

 

Ámen.
Majnár Zsolt

 

 

Facebook
Twitter
LinkedIn
WhatsApp