• Rólunk
  • Kapcsolat
  • En

FELMENTVE!

Elolvasási idő: 6 perc
Elolvasási idő: 6 perc
Felmentették Päivi Räsänen finn képviselőasszonyt és Juhana Pohjola püspököt

„A Helsinki Fellebbviteli Bíróság ma hozott határozatában minden ellenem felhozott vádat elutasított.” –

kezdte nyilatkozatát  Päivi Räsänen 2023. november 14-én.

Päivi Räsänen finn parlamenti képviselőasszony nyilatkozata:

A Helsinki Fellebbviteli Bíróság ma hozott határozatában minden ellenem felhozott vádat elutasított. Megkönnyebbültem, boldog vagyok és hálásan köszönöm Istennek és mindenkinek, aki támogatott életem ezen szakaszában. Az ítélet elvárásaim szerint született – soha, egy pillanatig sem kételkedtem abban, hogy állításaimban és írásaimban bármiféle bűncselekményt követtem volna el.

A bíróság döntése fontos lépés a Biblia tanításához ragaszkodó hitvalló keresztények vallásszabadsága felé, de a szólásszabadság általános és tágabb értelmezése felé is, amely egy demokratikus államban abszolút alapvető jog.

Annak ellenére, hogy a kerületi bíróság egyhangú felmentő határozatot hozott, az ügyem több mint négy évig tartott, amely során hamis vádakkal illettek. Több mint tizenhárom órán át tartó hosszadalmas rendőrségi kihallatásokon vettem részt, a kerületi bíráságon és a fellebbviteli bíróságon folyó tárgyalásokra, meghallgatásokra kellett készülnöm. Ez az ügy nem csupán az én véleményemről, hanem minden ember szólásszabadságáról szól. Remélem, hogy ennek a döntésnek köszönhetően másoknak nem kell ugyanezt a megpróbáltatást elszenvednie.

Forrás: Päivi Räsänen Facebook oldala

A folyamat 2019 júniusában kezdődött, amikor is egy Twitter-üzenetben megszólítottam és megkérdeztem a Finnországi Evangéliumi Lutheránus Egyház vezetőit, miként lehetséges az, hogy hivatalos partnerként támogatják a Pride rendezvényét.

A Twitter-bejegyzés lényege a Róma 1,24–27 igeszakaszról készült fénykép volt, amit az Újszövetségből fotóztam. Bírálatommal nem egy kisebbséget, hanem saját felekezetem vezetőségét céloztam.

  1. április 22-én a főügyész három vádpontban vádolt meg, három különböző cselekedetem miatt. A másik kettő alapját a 2004-ben kiadott „Férfinak és nőnek teremtette őket” című pamfletem, illetve egy 2019-ben, Ruben Stillerrel folytatott rádióinterjú adták. Juhana Pohjolát, a Finnországi Evangéliumi Lutheránus Missziói Egyházmegye püspökét is megvádolták a füzet kiadásáért és terjesztéséért.
  2. március 30-án a Helsinki Kerületi Bíróság elutasította az ellenem felhozott vádakat, a főügyész azonban úgy döntött, hogy fellebbezést nyújt be a Fellebbviteli Bíróságon a Kerületi Bíróság egyhangú felmentő ítélete ellen. 2023. augusztus 31-én és szeptember 1-jén a Helsinki Fellebbviteli Bíróság meghallgatást tartott a Bibliával kapcsolatos kijelentéseimről. A tárgyaláson a finn alkotmányt és a szólás- és vallásszabadságot biztosító nemzetközi megállapodásokat idéztem.

Ez a bírósági eljárás és döntés történelmi jelentőségű a szólás- és vallásszabadság szempontjából. A bíróság most először mérlegelte büntetőeljárásban annak a kérdését, hogy vajon a Bibliával kapcsolatos tanítások, és az azokkal való egyetértés nyilvánoson kifejezésre kerülhetnek-e.  Örültem, hogy lehetőségem nyílt kijavítani az ügyész téves állításait a nézeteimmel kapcsolatban.

Hangsúlyoztam, hogy nem kell egyetérteni velem ahhoz, hogy megvédjem a véleménynyilvánításhoz való jogomat.

A szólásszabadságra pontosan akkor van szükség, amikor nem értünk egyet.

Ez a közel öt évig tartó kivizsgálás és bírósági tárgyalás, még hit nélkül is a szólás- és vallásszabadság korlátozását okozta az öncenzúra megteremtésével. De ennél komolyabb probléma lett volna a cenzúra követelménye: egy rendelet a közösségi médiában megjelent posztok törlésére, vagy írott anyagok nyomtatásának a  tiltása. Egy ítélet kaput nyitott volna hasonló kiadványok betiltására, vagy modern könyvégetéssel fenyegetett volna.

Remélem, hogy az ügyész elfogadja az ítéletet, de ha nem, akkor készen állok a szólás- és vallásszabadság védelmére a Finn Legfelsőbb Bíróságon, és ha szükséges, az Emberi Jogok Európai Bírósága előtt is. Addig is továbbra is bátorítok másokat ezeknek az alapvető jogoknak a használatára.

2023. november 14.

**********

Finn sajtóhírek szerint a finn államügyész nem nyugszik bele Päivi Räsänen felmentő ítéletébe és a Legfelsőbb Bíróságig viszi az ügyet. Matti Sankamo védőügyvéd a tegnapi sajtótájékoztatón elmondta, hogy számítanak az államügyész támadásra. A folytatást lényegében semmilyen új bizonyíték, vagy körülmény nem indokolná.  Päivi szerint

az ügyész célja nem az elmarasztaló ítélet, hanem az elrettentés az évekig húzódó bírósági meghurcoltatással.

A főügyész eltökélt harcos a gyűlöletbeszéd ellen. Az ügy egyfajta tesztje a keresztény véleménynyilvánítás korlátozásának. Päivi szerint az ügyész mögött erős nemzetközi hálózat áll.

Paul Coleman, az ADF International ügyvezető igazgatója (az Alliance Defending Freedom International, egy nemzetközi konzervatív keresztény jogi érdekképviseleti csoport) szerint is bármely európai országban lehetnek hasonló ügyek. A nyugati társadalomban ugyanis a jogszabályok hasonlóan vannak megfogalmazva, jellemzően homályosan és szubjektíven, ami lehetőséget biztosít a hatalmon lévőknek arra, hogy önkényesen használják azokat.  A mostani ítélet azért is fontos, mert remélhetőleg elrettenti a túlbuzgó ügyészeket attól, hogy hasonló ügyekben büntetőeljárást indítsanak a hazájukban.

Juhana Pohjola püspök a sajtótájékoztatón azt emelte ki, hogy számára ez az ügy nem csupán kulturális és jogi, hanem szellemi harcot is jelentett. A döntés alapján lelkészként és püspökként joga van nyilvánosan hirdetni Isten szavát, a teremtés és a természet rendjét, és védelmezni a hitet. Bátorító, hogy az ügy sokakat arra indít, hogy bátran tegyenek bizonyságot a hitükről. Juhana Pohjola azt is reméli, hogy a példájukat látva az emberek felismerik: a szólás- és vallásszabadság nem vehető természetesnek, azt védeni és bátran használni kell.

Selmeczi Ottilia a képviselőasszonnyal

A kiemelt kép forrása: X/Paul Coleman

Facebook
Twitter
LinkedIn
WhatsApp