Ezer évvel ezelőtt honfoglaló őseink otthont teremtettek népünknek itt, a Kárpát-medencében. Szent István királyunk pedig egy új államrendszeren keresztül kapcsolta népünket Európa közösségébe. És még ma is európaiak vagyunk. Olyan európaiak, akik Kelet nyomait is magukban hordozzuk. Kis nép vagyunk, mások számára ismeretlen nyelven beszélünk, történelmi viharok és belső ellentétek tépáztak sokszor minket, de mégis itt vagyunk. Azért vagyunk itt, hogy olyan közösséget teremtsünk magunk között, amely békében él, épül, fejlődik, és így más népeknek is erőt adunk.
Ezer év alatt államrendszerünk, országunk összetétele sokszor változott, mint ahogy mi is változunk az évek során.
De ahogy mi is életünk végéig ugyanazok vagyunk, hazánk, Magyarország is ugyanaz nekünk változásai közben is.
Mi a hazaszeretet lényege? A hazaszeretet mindig azzal kezdődik, hogy Magyarországnak, a népünknek örülünk, hogy itt és velük élhetünk. Ezért örömmel és jókedvűen teszünk mindent velük kapcsolatosan. Nagy kiváltság bármely néphez is tartozni, és nem kiközösítettként tengődni. Még az önkéntes száműzetés, az önkéntes elhatárolódás sem mentség senkinek. Mindig örüljünk annak, hogy saját népünkkel élhetünk, mint ahogy annak is, hogy a családunkkal!
A hazaszeretet segít, hogy szeretettel itatódjunk át népünk iránt, mert akkor mindig tudni fogjuk, mi a teendőnk, mivel szolgálhatjuk azokat, akik között élünk. Mert azé az ország, aki érte él és cselekszik. Ez az igazi hazaszeretet. A hazát az szereti, aki a benne élőket szereti, aki a benne élőkért él. Jézus erre is gondolt, mikor ezt mondta: „úgy tetszett a ti Atyátoknak, hogy nektek adja az országot!”
Egy valamikori kolozsvári pedagógushallgató mesélte nekem, hogy a professzoruk a következőkkel bocsátotta őket a pályára: „Fiatal kollégák, bárhova kerültök hivatásotok során, először magát a falut, a várost kell megismernetek, kutatnotok történetét és jelenét, magatokba fogadnotok ahhoz, hogy valódi nevelői-oktatói legyetek az ott élő gyerekeknek, fiataloknak.” Sokat tanultam ebből!
Nekünk is azt kell kutatnunk, megismernünk, szeretnünk, ahol és akikkel élünk. Azzal kell közösséget vállalnunk, azért a közösségért kell élnünk.
Nem azért, mert a mi közösségünk jobb bármelyik másnál, hanem azért, mert ők a mieink, és ez a dolgunk! A többi üres fecsegés.
Martin Luther King, aki baptista közösségünknek is példát mutató ikonja, szintén erre gondolt, amikor álmáról beszélt. Kicsit mai magyar állapotunkra fordítottam szavait: „Van egy álmom, hogy egy napon városaink és falvaink terein és parkjaiban a mostani egymásnak feszülő társadalmi és ideológiai csoportok gyermekei képesek lesznek együtt leülni a testvériség asztalához.”
Ezt a gyönyörű álmot egyetlen rém veszélyezteti: a csak magunkra és a szűk csoportunkra gondolás démona, amely retteg attól, hogy egyre többen magunkhoz tartozókként gondolunk népünkre bárhol ebben a hazában. Mai világunkban ezer és ezer kulturális, ideológiai, kereskedelmi és gazdasági erő dolgozik azon, hogy emberi közösségünkben szembeállások, szakadások és elkülönülések legyenek, hogy semmiképp ne tekintsük egymást testvérnek, hozzánk tartozónak. Hogy csak a saját csoportunk tagjaival törődjünk, hogy számunkra a többiek idegenek legyenek.
Lehet, hogy akik most együtt vagyunk ebben a hazában, azok különböző társadalmi nézeteket vallunk, máshogy képzeljük el az ország vagy Európa jövőjét, más értékeket tartunk elsődlegesnek,
de mégis egymáshoz tartozunk.
Minél többen hisszük és megértjük az egymáshoz tartozás valóságát, annál alkalmasabbak leszünk arra, hogy közösen is megértsük lakóhelyünkön is Istentől rendelt történelmi feladatunkat, amit fel kell ismernünk és be kell töltenünk.
István király így írt Imre fiának az intelmeiben: „Tartsd mindig eszedben, hogy minden ember azonos állapotban születik.” Ez az azonos állapot az, hogy a közös földön egymásnak társai vagyunk. Válasszuk ezt a földet, ezt a hazát és egymást teljes szívvel és örömmel! Bár nem mi választjuk, hova születünk, de ha azonosulunk vele, ha részévé válunk, akkor a föld, a közösség, a nép, az emberek a mi választásunk lesz.
Gyönyörűen fogalmazta ennek a változásnak az egyszerű titkát Radnóti az Előhang egy „monodrámához” című versében:
Én én vagyok magamnak,
S neked én te vagyok.
S te én vagy magadnak.
Két külön hatalom.
S ketten mi vagyunk.
De csak ha vállalom.
Tegye Isten bátorrá, erőssé és naggyá a szívünket, hogy vállalni tudjuk egymást!
Háló Gyula
