A két felfogás között a sorrend a lényeges különbség.
Az első csoport felfogása és gyakorlata:
Részt kell venni a hatalomban, de prófétaként kell küzdeni a társadalom biblikus működéséért.
Eszerint az egyháznak – mint szervezetnek – úgy kell részt vennie a társadalomban, hogy ezáltal emberibbé alakuljon az ország. Hangoztatnia kell szavát, társadalmi feladatokat kell vállalnia azért, hogy megváltozzon a társadalom szerkezete, működése, szabályozása. Ezt az elsősorban prófétai küldetését hangoztatnia kell az egész társadalomban, ha kell, a hatalommal szemben belső ellenzékként.
A Bibliában ez inkább az ókori teokratikus zsidó állam egyéni prófétáira volt jellemző. (Bár voltak álpróféták, hamis próféták is.) Ők Isten országát inkább megvalósítandó társadalmi rendként fogták fel, amiért mindenkinek tennie kell, törvénykövetővé kell válnia. Például Ámósz próféta beszédében találkozhatunk ezzel: „A jóra törekedjetek, ne a rosszra, akkor életben maradtok, és veletek lesz az Úr, a Seregek Istene – ahogy mondogatjátok. Gyűlöljétek a rosszat, szeressétek a jót, szerezzetek érvényt a törvénynek a kapuban!” (5,14–15)
Vagy Ézsaiás próféta szavaira is gondolhatunk, aki így kezdi a vezetők elleni beszédét: „Jaj azoknak, akik jogtalan rendeleteket hoznak, és irataik csak terheket rónak ki. Mert elnyújtják a nincstelenek perét, megfosztják jogaiktól népem szegényeit. Az özvegyeket kizsákmányolják, és az árvákat kifosztják.” (10,1–2)
A második csoport felfogása és gyakorlata:
Nem kell a hatalmon osztozni, hanem az emberek krisztusi megváltozásáért kell küzdeni, mert így változik megbízhatóbban Isten szerinti működésűvé a társadalom is.
Eszerint az egyház mint szervezet nem vesz részt, nem osztozik a hatalom gyakorlásában, ezért nem is tartja elsődleges feladatának a mindenkori hatalmat célzó prófétai küldetést, mivel hiszi, hogy nem a társadalmi struktúrák, szabályozások átalakítása változtatja meg az emberek lelkét, hanem a megváltozott (megváltott) emberek alakítják majd jobbá a világot.
A Bibliában ez leginkább Jézus Krisztus felfogására jellemző, aki bár átlátta a hatalom működésének mindenkori visszásságát, elsődlegesen az egyént célozta profetikus gondolataival, szavaival. Jézus nem is gondol arra, hogy üzenetét, akár kritikáit a kortárs társadalmi vezetők számára megfogalmazza. Jézus Krisztus Isten országát jelen levő valóságként hirdette ki, amelybe bárki beléphet. De ehhez belső átváltozás szükséges. Ezért mondja a zsidó lelki vezetőnek, Nikodémusnak is: „Bizony, bizony, mondom neked: ha valaki nem születik újonnan, nem láthatja meg az Isten országát.” (János 3,3)
Az ő felfogása szerint a világ alakulását az emberek belső világa határozza meg:
„A jó ember szíve jó kincséből hozza elő a jót, a gonosz ember pedig a gonoszból hozza elő a gonoszt.” (Lukács 6,45)
Ezért gondolja ez a második csoport az ő nyomán úgy, hogy Isten képes teljesen megváltoztatni az embert, mintha újrateremtené, és igazából az a jó, ha ők változtatják meg a világot.
Háló Gyula
