A Társadalmi dilemma (The Social Dilemma) folytatása

Elolvasási idő: 7 perc
Elolvasási idő: 7 perc
„Amint szeretnétek, hogy az emberek veletek bánjanak, ti is úgy bánjatok velük!” (J.Kr.) A Jeff Orlowski rendezte 2020-as dokudráma film a közösségi média labirintusának napos és árnyékos oldalainak az egyénekre, cégekre és a társadalomra gyakorolt hatását mutatja be mellbevágó módon.

A film végére hagyott – a nézőknek megfogalmazott – tanácsok viszont eléggé átlagosra sikerültek, pedig maga az alkotás többet ígért. Érdekessége, hogy a valóságos szereplői a közösségi média alapítói, volt és mai meghatározó alakjai közül kerültek ki. Ilyen szereplő például Tristan Harris (a Google korábbi design-etikusa, a Humán Társadalmi Központ társalapítója), akit a Szilícium-völgy lelkiismeretének neveztek egy időben, és akinek a probléma megközelítése útján halad a rendező is.

De mit is boncolgat a film?

A közösségi online felületek működését és hatását a felhasználókra, a cégekre és intézményekre, sőt a társadalom egészére, benne a vallásra és a politikára.

Felveti annak a lehetőségét, hogy a cégek és szervezetek kihasználják a felhasználókat, különösen is a tizenéves korosztályt.

Mintha azt sugalmazná, hogy a közösségi média jelentősen felelős a társadalmi problémákért. A világ minden bizonnyal bonyolultabb ennél, mintsem hogy egyetlen okra vezessük vissza a bajok eredetét. A filmbéli beszélgetőpartnerek utalnak arra a tendenciára, hogy a mentális megbetegedések és a közösségi média használatának növekedése között összefüggés lehet, bár a megbetegedések növekedésének a gazdasági bizonytalanság, a civilizációs változások ártalmai (felgyorsultság, városiasodás, stb.) és megannyi más is felelőse.

Lehetséges, hogy bizonyos társadalmi jelenségeket, tüneteket a közösségi média használata még jobban felerősít, mivel összekapcsolja a hasonló érdeklődésű, azonos nézetű felhasználókat.

Így például felerősítheti a társadalomban levő rasszizmust, a szélsőségeket, ideológiákat, stb. – ezáltal még inkább polarizálja, szétszakítja a társadalmi közösséget.

A Társadalmi dilemma elsősorban vitaindítónak nevezhető, hiszen a felhasználói önkontrollon kívül nem kínál igazi megoldásokat a problémára. A szereplők ilyesmiket ajánlanak végső tanulságul:

  • „Kapcsoljuk ki az értesítéseket, vagy csökkentsük az értesítések számát!
  • Távolítsuk el az időt pazarló közösségi média és híralkalmazásokat!
  • Használjunk olyan keresőmotort, amely nem tárolja a keresési előzményeket!
  • Használjunk a böngésző bővítményeket az ajánlások blokkolásához!
  • Ellenőrizzük a tényeket a megosztások előtt! Keressünk sokféle nézőpontú információforrásokat!
  • A gyermekeink kezébe ne adjunk eszközöket!”

– Mintha csak egy átlag anyuka vagy apuka bölcsességeit hallanánk!

A filmben is szereplő Jaron Lanier – a számítógép-filozófus – könyvet is írt a közösségi médiában való önvédelemről, hogy azzal segítse a felhasználók tömegét. Magyar nyelven az Európa Könyvkiadó idén dobta piacra „Miért töröld magad azonnal a közösségi oldalakról? – 10 érv” címen.

A könyvben Lanier a következőkben látja a közösségi média veszélyét a felhasználókra:

gyengíti a szabad akaratot, a kor őrületeibe húz bele, idiótává tesz, gyengíti a megítélő képességet, elveszi a szavak súlyát, gyengíti az idegenekkel való együttérzést, késlelteti a megelégedettséget, értelmetlenné teszi a politikát, nem törődik a lelkünkkel.

Természetesen nem feltétlenül történik meg mindez minden egyes felhasználóval, de a szerző mindenképpen tendenciának látja.

A felhasználók kihasználásának ellenszereként a rendező „etikus platform kialakítását” szorgalmazza Tristan Harris nyomán, aki az Emberi Technológia Központ (Center for Human Technology) alapító igazgatójaként ezt a célt tűzte ki szervezetének. (Már 2013-ban megfogalmazta azt a felhasználókat védő követelést, hogy a platformoknak minimalizálni kellene a figyelemelterelést, így tartva tiszteletben a felhasználók önálló figyelmét.)

A filmfolyamban egy-egy snitt erejéig felvillannak kongresszusi meghallgatások a felhasználók adatvédelmével kapcsolatosan. Harris és más – hozzá hasonlóan a digitális jogokért és a magánélet védelméért küzdő – aktivisták a valóságban új jogi szabályozásért küzdenek, hogy a személyes adatokkal és információkkal ne lehessen „kereskedni” a piaci küzdelmek során, hogy ne lehessen ellenőrzés nélküli adatbányászatot folytatni a felhasználók által közölt szövegekben, a képek és videók kapcsán.

A filmet forgalmazó Netflix vicces önellentmondása, hogy filmjét épp a közösségi média felületein hirdeti tervszerűen kiválasztott célközönségre pozícionálva. A remélt jogszabályok természetesen önmagukban nem lesznek elegendők ahhoz – bár nélkülük nehéz lesz – hogy közösségi, társadalmi kommunikációs rendszerváltozás történjen. Ám a Harris vezette intézet weboldalának nyitó mondata elég elszántságot sugall ahhoz, hogy mégis történjen valami:

„Amíg a közösségi média társaságai profitálnak a felháborodásból, zavartságból, függőségből és depresszióból, jólétünk és demokráciánk továbbra is veszélyben lesz.”

A 21. századi média kísérletekre és kutatásokra támaszkodva használja a figyelemirányítás (attention management), az élmény- és élő kommunikáció (experience communication and live communication) hatékony technológiáját. Nem csoda, hogy a Társadalmi dilemma fő vádlottjai a nagy tech-vállalatok, amelyek egyre fejlettebb algoritmusokkal rendszerezik a felhasználók adatait, a róluk való információkat, hogy aztán manipulálják őket. A folyamat során egyre nagyobb függőségbe kerülnek a felhasználók, akiket nekik megfelelő hirdetésekkel pontosan tudnak célba venni, így a nagy tech-cégek egyre nagyobb felületeket tudnak a hirdető cégeknek eladni.

A film utáni nyilatkozatában a Facebook visszautasította a felmerült állításokat, holott a hálózatkutatók már évek óta bizonyítják, hogy a fejlett algoritmusok használata egyre több területen kizárólagos piaci előnyhöz juttatja az üzlet, a sport, a gyógyszerpiac, a könyvkiadás, a kiállítóterek, a rendezvények és a politika világának vezetőit – természetesen azokat, akik jelentős összeget tudnak szánni az algoritmusokra épülő jövőkutatásra. Alessandro Vespignani idén könyvesboltokba kerülő A jóslás tudománya c. munkája ebből a „már jelen lévő jövő”-ből ad félelmetes kóstolót.

A nagy tech-cégek persze nem rettentek meg a film fenyegetésétől. Zuckerbergék sem izgultak nagyon, hogy némely nagy cég hirdetési bojkottot kezdett a – szerintük gyűlöletkeltő – média politikájuk miatt, hiszen bevételüket ez nem tudta visszavetni. Így a Facebook továbbra is sikeres a felhasználók viselkedésének nyomon követésének üzleti modelljére építve.

A Társadalmi dilemma végül a felhasználókra hárítja a felelősséget: Tessék megváltoztatni a közösségi kommunikációt!

A közösségi médiát viszont – mint társadalmi-közösségi problémát – hasztalan önmagában értelmezni, hisz az egy nagyobb hálózati és kommunikációs kontextusnak a része. Ha vannak nagy erők és hatalmak a világ egész szövetének mozgatásában, akkor bizonyára azok működésének hatása tükröződik a közösségi médiában is. Ha szabad a piac, akkor nehéz erkölcsi határt szabni a nagyoknak.

Ha a haszon a cél, akkor a nagyok haszna mindig meg fogja előzni a felhasználókét – ahogy József Attila már 1933-ban írt erről. Ez persze nem jelentheti azt, hogy a felhasználók és képviselőik egyaránt megmozduljanak annak érdekében, hogy a dolgok kicsit demokratikusabbak és emberségesebbek legyenek, ami gátakat jelenthetne a kiszolgáltatott emberek kihasználásának.

Talán csak Jézusnak a bevezetőben említett szabályát kellene egyformán alkalmazni mindenkire!

Háló Gyula

 

https://europakiado.hu/konyv/informatika-szamitastechnika/internet-halozatok/miert-torold-magad-azonnal-a-kozossegi-oldalakrol-10-erv/

https://www.libri.hu/konyv/alessandro_vespignani.a-joslas-algoritmusa.html

Fotók: unsplash.com

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on linkedin
LinkedIn
Share on whatsapp
WhatsApp