Sokan ismernek Zalán, de mégis arra kérlek, röviden mutatkozz be az olvasóknak.
A művészet meghatározó módon érintette meg az életemet. Színész akartam lenni, de jött Isten, és átírta a forgatókönyvet. Jézus személye régóta foglalkoztat. Nehéz megfogalmazni, mit jelent ő a számomra, a „mindent” nem retorikai fogás Jézus esetében.
Elsősorban keresztény vagyok, aki művész.
A kereszténység és a művészet találkozási pontjai határozzák meg a gondolkodásomat. Más határmezsgye is van az életben: székely vagyok, aki Magyarországon él. A falu világához rengeteg élmény köt, mégis a nagyvárosban érzem magam otthon.
Mivel foglalkozol?
Ahogy visszatekintek az eddig megtett útra, úgy látom, hogy határozott elhívásom volt a színházi kontextustól az egyházi szolgálat felé. A missziós munkám elindult. Fő projektem a Márk evangéliumának színdarabra való rendezése, szervezése lett, amellyel számos helyre eljutottam határon innen és túl. Később megírtam az Ádám és Éva című stand up darabot. Előfordult, amikor úgy gondoltam, hogy a művészeti alkotás fejezete lezárult, ellenben néhány éve a vizuális művészet szépen lassan beszüremkedett az életembe. Olyannyira, hogy bár szeretnék még stand up darabot írni, jelenleg a grafika van középpontban.
Hogyan kezdtél el digitálisan festeni, mi indított el ezen az úton?
A rajzolást és a képzőművészetet mindig is szerettem, de komolyan sohasem foglalkoztam egyikkel sem. A Covid és a lezárások miatt valami újat kezdtem, amivel feltaláltam magam. A reklámgrafikára és digitális művészetre ekkor találtam rá, mindkettőben elmélyedtem. Beiratkoztam egy tanfolyamra, vettem egy digitális rajztáblát, és elkezdtem kísérletezni vonalakkal, textúrákkal, színekkel. Így alakult ki a sötétkék háttéren indázó aranyvonal mintázat, ami a grafikai alkotásaim arculata, stílusa lett.
Mesélnél nekünk a Két teremtés című kiállítás témájáról, a cím választásáról?
A Két teremtés cím a világ teremtésére és az új ember teremtésére utal. A világ, azaz a keretrendszer teremtésében valósul meg az ember teremtése.
A kiállítás a lelki vonatkozásra utal: az új emberre, a lélek megváltására.
Arra a teremtő folyamatra, ami akkor megy végbe, ha hittel elfogadjuk a Megváltót, aki egyben a világ Teremtője. A kiállítás tehát két történetet mesél el. Az újszövetségi eseményt, a megváltás által létrejött új ember teremtését járja körül, illetve a világ teremtését. A teremtés története az emberiség egyik legősibb és legmélyebb narratívája. A világ keletkezésének misztériuma, a fény és sötétség szétválasztása, az első élőlények megszületése, majd az ember megjelenése a földön – mind olyan képek, amelyek generációkon átívelve ihlették meg a művészeket. A kiállításban a bibliai teremtés története kortárs, digitális illusztrációk formájában kel életre. Hol monumentális és éteri, máskor bensőséges és részletgazdag, néha humoros a képek által. Az egyes művek a teremtés hét napjának eseményeire reflektálnak, megidézve a káoszból formálódó rend, a természet és az emberi lélek megszületésének pillanatait.
Mindkét téma óriási és nagyon izgalmas. Mely motívumokat jeleníted meg a kiállításban, és hogyan?
Az imént említettem a sötétkék háttéren indázó aranyvonal mintázatot, amely végigvonul a teljes sorozaton. Fontosnak látom kiemelni a kéz motívumot. A teremtés minden napján jelen van, a hetedik napon is, amikor Isten megpihent. Az alkotásomon Isten kávét tart a kezében. Ahogy időben és térben egy utat járunk be a teremtés során, úgy a formavilág is változik: a rendezetlen formából rendezett, részletgazdag formába érkezünk a teremtés hetedik napjára. Ahogy a napok haladnak előre, úgy népesül be szereplőkkel a világ, úgy öltenek formát a dolgok. Az első nap rendezetlen és beazonosíthatatlan káoszából eljutunk a megpihenés napjához, amely egy részletgazdag, nyugodt, konkrét helyszín.
Célod a teljes Biblia illusztrálása. Beszélj egy kicsit erről! Hogy dolgozol? Hol tartasz ebben a projektben? Van-e szükséged szponzorra, imatámogatásra?
Igen, a távlati célom végighaladni a Biblián, és az egész Szentírást illusztrálni ebben a stílusban. A projekt még nagyon az elején tart. A szövegből indulok ki. A megrajzolandó igeszakaszt többször elolvasom, imádkozva keresem azokat a gondolatokat, motívumokat, amiket vizuálisan szeretnék kifejezni. Isteni inspirációra várok az alkotás során. Általában sok skicc készül, amire eljutok a megoldásig, a végleges képig. Ami a munkám támogatását illeti: minden imának örülök! Alkotásaimat nyomat formájában meg lehet vásárolni.
A kiállításod vándorkiállítás. Ha meg szeretnének hívni téged, milyen elérhetőségen lehet megtalálni?
A benzalarto@gmail.com címen lehet elérni. Ősszel Budapesten és vidéken is tervezek kiállításokat különböző helyszíneken.
Benedek Zalán illusztrációi itt tekinthetők meg:
honlap: https://brandandgraphic.com/illusztraciok/
Insta: https://www.instagram.com/zal.arto/