Bach János-passió
Bach János-passió

Bach: János-passió és ami mögötte van

Elolvasási idő: 4 perc
Elolvasási idő: 4 perc
Bach nevét mindenki ismeri! Tényleg mindenki. Sokan ennél többet nem biztos, hogy tudnak róla, csak hogy egyszer régen létezett egy zeneszerző, akit így hívtak.

Többen valószínűleg tudják, hogy Johann Sebastian Bach a teljes neve, szóval mond nekik valamit a „J. S.” Bach neve előtt. Meg hogy talán (!) valamikor 1600 és 1800 között élt.

Pár gondolatot megfogalmaznék, mielőtt a zenéjéről írnék.

Élt egy ember, sok száz évvel ezelőtt, aki olyan nagy volt a maga területén, hogy ha semmit nem tud róla valaki, a nevét akkor is ismeri. Az évek sokasága úgy telt el azóta, hogy nem merült feledésbe.

Több oka is lehet, hogy egy név megmarad az idők során, erre számos példát tud mindenki mondani. Jézus neve ugye egyértelmű ilyen téren, de mi van, ha Hitlert említem? A példák nyilván szélsőségesek, de néha érdemes így is átgondolni valamit.

Bach neve nem hordoz negatívat, nem a „rossz” kategóriában rögzült. Egy olyan területen alkotott maradandót, ami az emberiség szerves része a kezdetektől. A zenére gyakorolt hatása felmérhetetlen, olyan nagy és jelentős…

A zene egy rengeteg módon leírható, sok műfajban megszólaló, mégis meghatározhatatlan és leírhatatlan dolog.

Nem kell hozzá nyelv, magyarázat, illusztráció… Persze lehet ezekkel is élni, nem is haszontalan, de úgy gondolom, nem ez a fontos és meghatározó, ha az ember egy zenét hallgat.

Az ember, ha hall egy zenét, mindentől függetlenül, azonnal érzi, hogy az neki tetszik vagy sem. Épp ebben van a hatalma. Lehet egy zene ciki mások előtt, mégsem tudja az ember magát becsapni. Mélyen belül tudja, ez az ő lelkének szól-e.

És ezzel kanyarodnék el a passiókhoz, azon belül is a János-passióhoz. Mint minden zene, ez is az érzelmekből táplálkozik, ez mozgatja és hatja át. Értelmetlen, céltalan és üres, ha hiányzik belőle, hiszen az érzelmek ihlették részben.

Bach életében többször is elhangzott a mű, és ő maga többször át is dolgozta. A „végső” formáját a negyedik átdolgozás során érte el, ma is ezt szokás játszani, mert lényegében ezt hagyta jóvá utoljára. Érdekes párhuzam, hogy ahogy a végső formáját is később, többedjére érte el, tehát nem lehet egységesnek nevezni a keletkezést, úgy a szövegét sem.

János evangéliumának 18–19. fejezete került felhasználásra, kiegészítve Máté evangéliumából részletekkel, ezen kívül szabadon költött versek és kommentárok szakítják meg néha, néhány közbeszúrt korállal…

Aki ismeri Bach zenéjét, tudja, milyen rend és letisztultság uralkodik a munkáiban. Ezt nézve szokatlan lehet, hogy többször átdolgozta, nem egységes szöveget használt. Mégis felfedezhető a Bach által megismert rend vagy inkább váz ebben a rendkívül változatos és néha esetleges műben.

Például a kórusjelenetekben ötször használja fel ugyanazt a zenét, motívumot. Ez segít egybefogni ezt a rendkívül nagy művet.

Fotó: Dominika Roseclay

A darabot úgy írta meg, hogy az érzelmek jöjjenek vissza nagyon erőteljesen belőle. Az áriák, a szereplők mind azt ábrázolják, hogy őbennük miként tükröződnek vissza az események.

Bach különösen figyelt a szövegfestésre, ami azt jelenti, hogy a zenét úgy írja meg, hogy kiemelje az elhangzó szavakat.

Maga a mű tömörebb és drámaibb, mint a Máté-passiója, ami sokkal inkább szemlélődő jellegű. Az áriák, amik igazán meghatározzák a mű mélyre hatását. A korálok inkább ellensúlyként vannak benne, hogy az egész műben érződő feszültséget oldják. A műben amúgy Bach az égi hatalmat állítja szembe a földi szenvedéssel, és még tőle is szokatlanul erős, ahogy megmutatja a hitét, ami élete meghatározó eleme volt.

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on linkedin
LinkedIn
Share on whatsapp
WhatsApp