Óvodás lányomnak – bár korábban kézzel-lábbal tiltakozott a bibliai történetek ellen, bármilyen szövegű, formájú gyerekbibliát is hoztam – végül megtetszett az egyik változat, és mindennap ebből kérte tőlem az esti mesét. Egyszer egy betegség vagy utazás miatt, már nem emlékszem, pár napra az apukája vette át a mesélést. Később azután rajta is maradt a feladat, mint szamáron a fül, mivel a kislány felfedezte, ez milyen jó móka:
apu olvas neki a Bibliából, kicsit megtárgyalják, emésztgetik együtt…
Fontos neki, hogy ilyenkor csak az apukájával lehet, beszélgethet vele olyan dolgokról, amelyek a papát nagyon lekötik, szenvedélyesen beszél róluk, s ez folyamatosan fenntartja az ő érdeklődését is.
Ráadásul értette is a szöveget, mivel egyszerű volt, sok képillusztrációval, de elég mély tartalommal, így nem lankadt el a figyelme. Igyekeztünk ezt azzal is segíteni, hogy lehetőleg ugyanabban az időben került ágyba, minden más feladatát lezárva, megnyugodva.
Olyan örömteli része lett az életének, hogy nagyjából 8 éves kora körül egyszer csak eszébe jutott, hogy ő most már a felnőtt szöveget hallgatná inkább, amit az apukája is olvas, és így nőtt bele a mai helyzetbe, amikor jutalomnak számít, ha esténként a szokásos két-három rész helyett még egy ráadást is engedélyezünk neki a Bibliából.
Kulcs volt ebben a folyamatban, hogy nem kényszerítettük,
nem vártuk el tőle, hogy neki mindenképp meg kell ismerkednie a „Könyvvel”, de nekem minimum 6-7 különböző gyerekbiblia megfordult a kezemben, mire egyáltalán találtam egy olyat, ami felkeltette a figyelmét. Kifejezetten utaztam arra, hogy új és új bibliai kiadványokat mutassak neki – más grafikával, más szöveggel, más megfogalmazásban, más tálalásban. Kerestem rejtvényekkel, esetleg feladatokkal tűzdelt könyveket, azután olvastam belőle neki próbaképp, újra és újra. Kemény harc volt, és sokáig vesztésre álltunk… 🙂
A konkrét bibliai témák bemutatását segítette egy másik szokásunk is. A keresztény könyveket, főleg míg kicsi volt, először egész másra, beszélgetésre, ismeretátadásra használtam, így hozzá nőtt maga a tárgy, a könyv. Még születésekor kapott például fürdőskönyveket a barátnőimtől. Noé bárkája, az elveszett bárány története – csupa bájos kép, egy-egy mondattal. Babaként először csak nézegette, ezekről tanulta meg az állatok nevét. Meséltem neki a barikról, tanultunk számolni vele stb. Azután sokáig csak néha-néha került elő ez a két könyv, de amikor elsős lett, és a szöveget is el tudta olvasni egyedül, megint új dimenzióba került a könyv.
Akármilyen típusú eszközt használunk, akármilyen gyerekkel is ajándékozott meg minket az Atyánk, a kreatív, céltudatos hozzáállás és az oldott érzelmi légkör megteszi a magáét, ahogy a mi esetünkben is.
Folytatjuk…
Fotó: unsplash.com
