Házassági konfliktusok

Elolvasási idő: 8 perc
Elolvasási idő: 8 perc
Amikor a konfliktus szóval találkozom, házasságunk számtalan karambolja jön élénken elém. Isten kegyelméből már 27. éve élünk boldog, de házassági karambolokkal tarkított házasságban.

Ez idő alatt mindenféle, a legkülönbözőbb okokból eredő konfliktusokat éltünk át, és azokat sokféleképpen, hol több, hol kevesebb sikerrel oldottuk és oldjuk meg. Volt, amikor kiabáltunk, volt, amikor dühöngtünk. Volt, amikor ajtót csapkodva elvonultunk, máskor sértődötten dacoskodtunk, s hosszú percekig nem szóltunk egymáshoz egy szót sem. Volt, amikor hisztiztem, és volt, amikor goromba, undok választ kaptam. Ahogy most visszagondolok az elmúlt esztendők karamboljaira, azt is el kell mondanom, hogy néhány helyzeten ma már nagyot nevetünk a Kedvessel, hogy „miként is lehettünk akkor annyira gyerekesek!”.

Akkor „véresen komolyan” éltük meg a ma már nevetségesen kicsinyes dolgokat.

Érdekes, hogy a mai napig is konfliktusok születnek pitiáner dolgok miatt. Ugyanakkor vannak nehézségeink, amelyeket a körülmények határoznak meg. Ez az egyik legnehezebb kihívás számunkra, mert adott dolgokon nem tudunk változtatni. Azt is észrevettem, hogy a konfliktuskezelési módunkat meghatározza, hogy kapcsolatunk éppen milyen állapotban van. Ha közel érezzük magunkat egymáshoz és Istenhez, akkor egyszerűbben, könnyen megy a lerendezés. Ha viszont feszültek vagyunk, vagy nem volt időnk egymásra az elmúlt hetekben, akkor indulatosabbak, vehemensebbek, érzékenyebbek vagyunk. A konfliktusok és azok rendezése tehát nagyon összetett.

A beszédem

Konfliktushelyzetben legelőször a kimondott szavaimmal szembesülök. Van, amikor indulatosan kiabálok, van, amikor vádolok, tiszteletlenül és igazságtalanul beszélek. Olykor pedig elfordítom a szájzáram kulcsát, és dacosan nem szólok egy szót sem.

Néhányszor megriadt gyermekeink tekintete szembesített mindezzel. Egy ilyen szituáció emléke máig figyelmeztet: a fiúk szobájukban játszottak, míg mi a ház másik végében lévő nappaliban parázs vitát folytattunk a férjemmel. Néhány perc múlva az édesapjuknak szegezték a kérdést: „Miért veszekedtetek??!!”… Gyermekeink elől nem tudjuk eltitkolni a közöttünk lévő feszültséget, és nem is kell erre törekednünk. Nekik is meg kell tanulniuk, hogyan lehet és kell a konfliktusokat kezelni.  Mint minden másban, ebben is a szülői példát fogják nagyrészt követni. Ezzel nem azt akarom mondani, hogy veszekedjünk előttük. Ha lehet, kíméljük meg gyermekeinket, de legyünk őszinték velük. Ha nem látnak minket konfliktushelyzetekben, és abban, hogy miként rendezzük azokat, nem fogják megtanulni azt, és emiatt komoly nehézségeik lehetnek kapcsolataikban.

A Szentírás figyelmeztet: „Ha haragusztok is, ne vétkezzetek…” (Efezus 4,26)

Ezek szerint nem baj, ha haragszom. Az sem baj, ha tudatom: megbántottak. De nem mindegy, hogy ezt miként teszem. Nagyon fontos, hogy ilyenkor az érzéseimről beszéljek, és ne vágjak vissza, és ne vádoljak. A „miért?” és a „te” vádló és számonkérő kifejezések helyett az „Úgy érzem, hogy…” mondatokkal próbáljam a dühömet, fájdalmamat szavakba önteni. Ezen a területen (is) mindannyian Isten kegyelmére szorulunk. Temperamentumtól függően kinek jobban, kinek kevésbé kell odafigyelnie a kimondott szóra, amikor indulatok és érzelmek korbácsolódnak fel bennünk és közöttünk. A Szentlélekisten ebben is tud vezetni minket, segítségével idejében megállhatunk a vitában. Fontos, hogy bocsánatot kérjünk egymástól és azoktól is (pl. gyermekeinktől), akik szem- és fültanúi voltak annak, hogy nem tudtunk uralkodni magunkon.

A második dolog, amit a beszédemmel kapcsolatosan megtanultam, az, hogy ideje van a szólásnak és ideje a hallgatásnak. Bármennyi ideje vagyunk házasok, mindannyian tudjuk, hogy vannak dolgok, melyeket jobb, ha nem mondunk ki. A feleség mindenkinél jobban meg tudja sérteni a férjét, és a férj mindenkinél jobban meg tudja sérteni a feleségét a kimondott szavakkal. A Prédikátor könyvéből tudjuk, hogy mindennek rendelt ideje van a nap alatt, éppen ezért nem mindig okos dolog megosztani minden érzésemet és gondolatomat a társammal, mert lehet, hogy az adott pillanatban megbántom vele. Ezzel nem azt mondom, hogy ne legyünk őszinték a másikhoz, hanem azt, hogy őszinteségünket nem feltétlenül kell minden megjegyzésben gyakorolnunk. Az évek alatt megtanultam, hogy ha valami nehezen elhordozhatót akarok mondani Lacinak, akkor előtte imádkoznom kell. Isten segítségét kell kérnem abban, hogy ezt a helyes időben tudjam megtenni. Akkor, amikor a párom kész meghallgatni, és azért is imádkoznom kell, hogy Isten szerint szóljak. „Mint az aranyalma ezüsttányéron, olyan a helyesen mondott ige.” (Példabeszédek 25,11)

Az évek során rá kellett jönnöm arra, hogy nem a szavaim, hanem Isten Lelkének ereje hozza meg a változásokat. (Bár az asszonyok csak mondják a magukét „lassú víz partot mos” alapon. Én személy szerint sokszor megkapom: „Ne mondd már el annyiszor!”) „Mert nem beszédben áll az Isten országa, hanem erőben.” (1Korinthus 4,20) Van, amikor csöndben kell lenni, és hagyni kell Istent munkálkodni. Az 1Péter 3,1–2-ben ezt olvassuk: „Ugyanígy, ti asszonyok, engedelmeskedjetek férjeteknek, hogy ha közülük egyesek nem engedelmeskednek az igének, feleségük magaviselete szavak nélkül is nyerje meg őket, figyelve istenfélő és tiszta életetekre.” A Példabeszédek 25,15 pedig a szelíd megnyilvánulásra figyelmeztet: „Türelemmel a fejedelmet is rá lehet beszélni, és a szelíd szó a csökönyösséget is megtöri.” Konfliktushelyzetben nehéz szelíden szólni. A lelki csigaházába bújt feleséget vagy a barlangjába elvonuló férjet türelemmel és szelídséggel lehet csak előcsalogatni.

Nekem kell megváltoznom

A veszekedés viharában ennek az igazságnak a felismerése mérföldkő. Meghalni önmagamnak mindig fájdalmas, főleg akkor, ha meg vagyok győződve arról, hogy a másiknak nagyobb és több változásra lenne szüksége, mint nekem. De ez a fajta fájdalom az élethez vezet. Jézus azt tanítja: „aki pedig elveszti életét énértem, az megtalálja azt.” (Máté 10,39) Mindez engedelmességet követel. Ezt nem lehet magunkra, de egymásra sem erőltetni. El kell ismernem a szívemben lakozó bűnt a társam felé. Meg kell vallanom, hogy szeretetlen, kritizáló, dühös, tiszteletlen és elutasító voltam vele szemben. Isten segítségét kell kérnem ahhoz, hogy minden negatív érzést, csalódást félre tudjak tenni.

A köztünk lévő egység

A házassági konfliktusok során a közöttünk lévő egység mindig sérül. S ha egyáltalán nincsen közöttünk egység, akkor nagy árat kell fizetnünk. Az 1Korinthus 11,11-ben ezt olvassuk: „De az Úrban nincs asszony férfi nélkül, sem férfi asszony nélkül.” Ezek szerint hívő emberekként nem tehetjük meg, hogy tudatosan, egymástól függetlenül cselekedjünk. Az egység kérdése azért is fontos, mert ha valamiben nincs egyetértés és egység közöttünk, akkor fennáll a veszélye annak, hogy nemcsak egy kérdésben, hanem több területen sem fogunk egységre jutni, egyetértésre törekedni. Jézus azt mondja: „Minden ország, amely meghasonlik önmagával, elpusztul, és egyetlen város vagy ház sem maradhat fenn, amely meghasonlik önmagával.” (Máté 12,25)

Félelmetes átélni ennek az igeversnek az igazságát, amikor konfliktus, veszekedés van közöttünk.

Döbbenten állunk akkor is, amikor újjászületett keresztény emberek válásával szembesülünk: egyetlen város vagy ház sem maradhat fenn, hanem elpusztul… Ilyenkor az Úrhoz kiáltunk, mert házaspárként nem akarunk külön utakon járni. Együtt, ugyanazon a keskeny úton akarunk haladni, életre szóló közösségben és szeretetben. Hiszem, hogy Istenre figyelve miénk lehet az egység, az egyetértés. Két csodálatos ígéretet hadd idézzek a Bibliából: „A türelem és vigasztalás Istene pedig adja meg nektek, hogy kölcsönös egyetértés legyen közöttetek Jézus Krisztus akarata szerint, hogy egy szívvel, egy szájjal dicsőítsétek a mi Urunk Jézus Krisztus Istenét és Atyját.” (Róma 15,5–6) „Ha tehát van vigasztalás Krisztusban, ha van szeretetből fakadó figyelmeztetés, ha van közösség a Lélekben, ha van irgalom és könyörület, akkor tegyétek teljessé az örömömet azzal, hogy ugyanazt akarjátok: ugyanaz a szeretet legyen bennetek, egyet akarva ugyanarra törekedjetek.” (Filippi 2,1–2)

 

Selmeczi Ottilia

Fotók: pexels.com; unsplash.com

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on linkedin
LinkedIn
Share on whatsapp
WhatsApp