Néha magányosnak érezte magát, de egyelőre nem mert belegondolni abba, hogy egy másik embert engedjen az életükbe. Egy élelmiszerboltban dolgozott, ahol különösen azt szerette, amikor a vásárlók nyitottak voltak arra, hogy beszélgetésbe elegyedjenek. Az évek alatt már volt egy kész törzsvásárlói kör, akik a közelben éltek vagy dolgoztak, és akikkel így nap mint nap találkozhatott, és megvitathatták az ügyes-bajos dolgaikat.
Egyik reggel, szinte a semmiből, egy kétgyermekes apuka jelent meg a közértben, a kasszánál pedig volt pár kedves szava Edithez, akinek szokatlan volt ez a gyengédség. Érezte, hogy nem jó irányba kalandoznak a gondolatai, de másnap reggel azon kapta magát, hogy időnként az ajtó felé sandít, amikor új vásárló érkezését jelzi a kis csengő.
Aznap ugyan nem jött el a férfi, de harmadnap újra ott volt. Ismét nagyon kedves volt Edittel, aki ezúttal hosszan nézett utána, amikor a férfi a két gyermekével elhagyta a helyiséget.
Azon a héten még egyszer találkozott az idegennel, és a szituációk nagyon hasonlóak voltak, sőt legutolsó alkalommal mintha flörtölt volna vele a férfi, és azt is elmondta, hogy Vincének hívják. Edit úgy érezte, kezd többet érezni a férfi iránt, mint kellene, de igyekezett, hogy a hétvégén tiszta fejjel tudja átgondolni saját érzéseit, reakcióit, melyek igencsak meglepték őt. Felhívta legjobb barátnőjét, Beát, akivel korábban el sem tudta volna képzelni, hogy szóba áll, de miután ő volt az, aki nemrégiben Istenhez vezette, ösztönösen megbízott benne. Bea két lábbal állt a földön, és mindenre volt valami bölcs válasza, ugyanakkor ezt mindig empatikusan tálalta. Edit tudta, ha elmondja neki, mit érez, nem neveti ki, nem ítélkezik felette.
– Szia, Bea, van pár perced számomra?
– Szia, te drága, történt valami?
– Nos, nem is tudom. Valójában semmi, mégis… össze vagyok zavarodva.
– Mesélj, hallgatlak! – mondta Bea, és érezte, valami nincs rendben.
Edit elmondta, mi történt, nem hallgatva el saját vágyait és érzéseit. Bea csendben hallgatta a vallomást, és kicsit örült, hogy csak telefonon beszéltek, ugyanis megszólalt benne a vészcsengő, amit nem tudott volna leplezni, úgyis kiült volna az arcára. Mindig is úgy vélte, ha az ördög le akar téríteni egy nőt az Isten útjáról, egy gavallért küld útakadályként, és nem válogatja meg, hogy ki az.
Mi van, ha ez a férfi házas? Végül is vannak gyerekei, elképzelhető. Talán nem kellene Editnek túl sokat éreznie, mert könnyen csalódás érheti.
És egyébként is, keresztények nem szoktak a közértben ismerkedni! Elmosolyodott, mert ez utóbbi lehet, hogy nem teljesen igaz, csak nagy általánosságban. Végül annyit kérdezett:
– Drágám, gondoltál arra, mi van, ha ez a férfi házas? Biztos, hogy te akarsz az lenni, aki feldúlod egy család életét? Sajnálom, ha erősen fogalmazok, de a viszony mindig kicsiben kezdődik: szemezés, apró „véletlen” érintések, további találkozások, majd ártatlannak tűnő kávézások stb. Te magad mondtad, hogy a kisfiad miatt sem akarod, hogy bárki bekerüljön a képbe. Én azt javaslom a legnagyobb szeretettel, hogy várj, Isten nem akar semmiféle örömtől megfosztani, de engedd, hogy ő munkálkodjon e téren is.
– Hálás vagyok azért, amit mondtál, ennyire nem gondoltam bele a dolgokba, hiszen alig ismerem ezt az embert! Teljesen igazad van, a családi békénk most sokkal fontosabb.
Edit megkönnyebbülve tette le a telefont, és igazából Bea is. Nem akart volna konfrontálódni egy ilyen témában, és örült, hogy nem is kellett nagyon győzködnie barátnőjét: a józan szavak győzték meg. Edit pedig érezte, hogy barátnőjének igaza van, és nagy szüksége volt erre a megerősítésre.
Pontosan tudta, milyen az, mikor valaki önző módon szétdúlja mások családi békéjét, hiszen vele is megtörtént.
Undorodott a gondolattól, hogy ő maga is harmadik kerékké váljon, így hamar dűlőre jutott a kérdésben. Elhatározta, hogy amennyiben lesz következő találkozás, szigorúbb lesz magával, és Vincével is.
Vasárnap egy olyan élményben volt része, ami még inkább megerősítette elhatározásában. A gyülekezetben Jeremiás könyve 2. része alapján szólt az igehirdetés, ami Izrael hűtlenségéről szól, és melyben Isten számonkéri őket viselkedésükért. Edit nem tudott nem párhuzamot vonni a saját helyzete és a 25. vers között: „De te azt mondod: Hiába, nem lehet, mert idegeneket szeretek, és utánuk járok.” Miután meghallotta ezt a verset, megértette, hogy ha komolyan foglalkozik Vincével, nem jár Isten útján. Az alkalom után el is mondta Beának, aki örült annak, hogy Isten nemcsak őáltala vezette Editet, hanem igéjén keresztül is megerősítette üzenetét.
Edit vegyes érzésekkel indult munkába hétfő reggel. Tartott az újbóli találkozástól Vincével, ugyanakkor várta is azt a felszabadító pillanatot, amikor Isten iránti hűségét bizonyíthatja.
Miközben pakolta az árukat a polcra, megmagyarázhatatlan békesség lett úrrá rajta, és szinte hallotta Istent, amint személyesen neki mondja: „Ne félj, mert én veled vagyok!”
Átült a kasszába, hamarosan pedig meg is jelent Vince a két gyerekével, Edit kolléganői pedig sokat sejtetően néztek Editre, hiszen látták, hogy a férfi érdeklődik iránta. Miközben pakolta az árukat, Edit rámosolygott a gyerekekre, majd hirtelen észrevette a férfi kezén a jegygyűrűt. Halvány rezdülés jelent meg az arcán, de igyekezett higgadt maradni, és mikor a gyerekek előrefutottak, a férfi megszólalt:
– Lenne kedve egy kávéhoz valamikor?
Edit lesápadt, de tudta, most vagy soha, végérvényesen ki kell állnia a hitéért. Őszintén, de szelíden mondta a következő szavakat, némi szomorúsággal vegyítve:
– Tudja, őszintén kellemesnek tartottam, hogy kedvesen bókolt az utóbbi időben, és nem tudtam nem észrevenni az érdeklődését, azonban a jegygyűrűje sem kerülte el a figyelmemet. Engem a férjem egy másik nő miatt hagyott el néhány hónapja, és semmi nem venne rá arra, hogy én is szétdúljak egy házasságot. Másrészt pedig Isten megértette velem, hogy nem ez az én utam. Sajnálom, de nem lenne kedvem ahhoz a kávéhoz – szólt a végére megkönnyebbülve.
A férfi bólintott, fizetett, majd megsemmisülve távozott. Különösen az a mondat vágott a szívébe: „Isten megértette velem, hogy nem ez az én utam.”
Ő is pontosan tudta, mi az Isten útja, de az utóbbi időszak nehézségei közepette úgy gondolta, egy kicsit félreteheti ezt. Megsemmisítően hatottak rá a nő szavai, úgy érezte magát, mint Péter, miután megtagadta Jézust. De szüksége volt erre a pofonra, furcsa módon Isten szeretetét vélte benne felfedezni.
