Látjuk az egészséges integráció jegyeit a vezetésben, lelki szolgálatokban, ugyanakkor a szegregáció képét is, amit látványosan leginkább az mutat fel, amikor a gyermekek karácsonyán együtt örül a közösség, az idősek karácsonya viszont legtöbb gyülekezetünkben időben és térben elkülönül a közösség egészétől. Hasonló módon elkülönült, időseknek szervezett imacsoportokat, közösségi köröket is látunk mindenütt, amit természetesen a jogos, speciális igények (is) szültek. Ugyanakkor az ellentétes folyamat, a csoport létszámához mérten számottevő asszimiláció jelenléte és annak következménye is jelentős, ami például a gyülekezetek kifelé irányuló szolgálataiban érhető tetten.
Megfelel-e ez a hitéletünk alapjának tekintett Biblia által közvetített képnek? Ha leszámítjuk is a bibliai korban jellemző patriarchátus markáns vonásait, akkor is feltűnik a kiemelt, például állított hitelődök életében látott időskori aktivitás. Noé 600 éves az özönvíz kezdetén. Ábrahámot élete legnagyobb hitpróbája elé Isten idős korában állítja – bár ő egyéb tekintetben is igen sokáig aktív maradt –, de Mózes is élete utolsó harmadában vitte végig történelmi küldetését.
Figyelemfelhívó értékű Salamon bukásának megörökítése is, épp utolsó életszakaszában, vagy a próféták élethosszig tartó elkötelezett szolgálata.
Az Újszövetség is tanít a témában, hiszen már a legelső gyülekezetben is tapasztalható volt az élénk odafigyelés az idősek csoportjaira, a felmerülő problémák megoldására pedig számunkra is megszívlelendő választ adtak: nem értékelték túl a feladatot, ragaszkodva a gyülekezet elsődleges küldetésének zavartalan ellátásához, de nem is az épp ráérőket, hanem a legjobbakat választották ki a gyakorlati feladatok megoldására.[1]
Döntésük pedig erőteljes pozitív effektussal hatott vissza a gyülekezet közös céljára, az evangelizációra. Pál apostol maga is felfigyelt az időskor problémájára, leveleinek több alkalommal is témája ez a korosztály. A hagyomány szerint az első pogány keresztény gyülekezetek egyik fontos szeretetszolgálata is a kitett, beteg rabszolgák és ellátatlan idősek felkarolása volt, ami komoly missziós vonzást keltett.
Érdemes tehát a számunkra megíratott példának megfelelően nagyobb odafigyelést tanúsítanunk e növekvő korcsoport felé már csak a megfigyelt áldások okán is.
A feladat és cél meghatározása
Feladatunkat Jézus Krisztus meghatározta a földön jártakor,[2] ami erre a korcsoportra is ugyanúgy érvényes. Ez a cél maga Krisztus. Kifelé az evangelizáció elsődleges szolgálatával. Gyülekezeteinken belül pedig a tanítás és megerősítés eszközével. Hiszen testvéreink között „az elért cél megtartása éppúgy feladat, mint annak elérése volt, tehát új célként értelmezhető. Ahogy az elsőben, ugyanúgy a másodikban is számítunk Isten segítségére.”[3]
A reális lehetőség a prevenció, a hatékony, célzott bibliai tanítás, pedagógiai felkészítő tevékenység. A cél az időskorral járó veszteségek megélése helyett a fókusz megváltoztatása: a Jézus Krisztus által felmutatott új, járható út felmutatása. Hogy ez működhet-e közösségeinkben?
Láttuk, soha nem volt, sem azelőtt, sem azóta annyi kocogó, kerékpározó, sétáló, kutyasétáltató, szabadban edző, természetjáró ember, mint amikor a pandémia folytán megjelentek a kijárást korlátozó rendelkezések. Ha tehát egy élethelyzet a megfosztottság élményét váltja ki, ebből megszülethet meglévő értékek újrafelfedezése, pozitív lehetőségek kibontakozása.
Specifikumok
Minden korosztály vágyik a következő elérésére. A gyerekek szeretnének „nagyok” lenni, a serdülők vonzónak látják a felnőttkor korlátlannak tűnő autonómiáját. Egyedül az időskor nem vonzó, azoknak sem, akik felé tartanak, azoknak sem, akik benne vannak. A depriválódás megállíthatatlan folyamata, a halál mint a sokasodó tapasztalatok alapján egyetlennek látszó kimenetel fokozódó fenyegetése mindenki számára elrettentő.
Miért támasztja akkor fel ennek a földi életnek a folytatására Jézus Lázárt, vagy Péter apostol Tábitát? Újabb szenvedésre? Újabb halálra?
Igénk teljesen másképp látja az időskort, mint jelen társadalmunk. Mi az öregséget ma az elhasználódással, a degeneratív folyamatok végeredményével, a krónikussá vált betegségekkel, az esztétikai leromlással, a korábbi egészségkárosító folyamatok eredményeivel, a mentális leépüléssel, majd az elkerülhetetlen halállal tettük egyenlővé. Van-e más út ezen a zsákutcán kívül?
[1] Apostolok cselekedetei 6,1–7.
[2] Máté 28,18–20.
[3] Urbán Gedeon: Biblikapedagógia, BTA hallgatói jegyzet, 2018. 5. o.
