Lencseországi beszámoló
Merényi Zoltán
Régóta vágy volt a szívemben, hogy lássam, hogyan élik meg hitüket keresztény testvéreink egy tőlünk teljesen más kultúrában. Egy többségében muszlim országban azt tapasztaltam, hogy a hívők bátran felvállalják Jézus Krisztusba vetett hitüket. Egyik istentiszteletre mikor elindultunk, megszólalt a müezzin hangja, de az utca végéből már hallottuk, hogyan dicsőítik a hívők Jézust. Összegyűlnek kis termekben, akár több százan is. A közösségi termek padok és székek nélküliek, az emberek a földön ülnek egy szőnyegen. Zenei világuk csak elsőre tűnik idegennek, egy kis idő után magyar szívünk is felhevült a szitárral és dobokkal vezetett lelkes éneklésre.
Kissé zavarba ejtő volt átélni, mennyire tiszteltek bennünket. A gyülekezeti terembe belépve virágokat szórtak a lábaink elé, majd virágfüzért akasztottak a nyakunkba.
Az istentiszteletek végén sokan odajöttek hozzánk, hogy imádkozzunk értük, és készítsünk velük közös fényképet.
Mi ugyan nem tapasztaltunk semmilyen atrocitást, de érezhető volt, hogy az ott élő testvéreink élete nem könnyű. Az a keresztény missziós centrum, ahol a szállásunk is volt, és ahol egy árvaház, egy gyülekezet és egy épülő kórház is megtalálható, magas falakkal volt körülvéve, a tetején szögesdróttal. És ehhez még fegyveres őrök is védték az intézményt a támadásoktól.
Láttuk azokat a mélyszegénységben élő munkásokat, akik rabszolgaként dolgoznak egy vályogvető üzemben a hét hat napján, napi 10–14 órában. Esőben, hőségben, mindennap a szabad ég alatt, nevetségesen kevés fizetésért. A gyermekeik ott voltak a közelükben, a sárban játszadoztak. A legtöbbjük nem jár iskolába, de szüleik is írástudatlanok. A kitörés számukra az oktatás. És ebben próbál segíteni a keresztény misszió. Meglátogattunk néhány iskolát, ahol szerény körülmények között, zsúfolt, sötét termekben folyik az oktatás, de legalább ezek a gyerekek tanulhatnak, és lehetőséget kapnak arra, hogy más életet éljenek, mint a szüleik.
Többször elérzékenyültünk, amikor egy-egy gyermek életét megismertük.
Erik például egy 5-6 éves fiúcska, aki folyton körülöttünk sündörgött. Házigazdánk elmondta, hogy édesanyja elhagyta őket egy muszlim férfi miatt, apja kábítószerfüggő lett, és végső elkeseredésében gyermekeit el akarta adni a téglagyárban. Akkor találkoztak vele keresztények, akik magukhoz vették a gyerekeket, Eriket és két testvérét. Ők nevelik őket, és tanítják őket. Az apuka rehabilitáción vesz részt.
Bátorító volt látni azoknak a keresztény vezetőknek a hitét, akik mindenfajta állami támogatás nélkül, nagy hittel tesznek nagy dolgokat Krisztusért. Jó volt szembesülni azzal is, hogy hívő testvéreink sokkal szegényebb életszínvonal mellett mégis milyen boldogan imádkoznak, dicsőítik Istent és követik Jézust.
Lencseországi tapasztalataim
Soltész Sándor
2022 november–decemberében missziói út keretében egy ázsiai országban járhattam. Mivel középiskolai tanár vagyok, az iskolalátogatások különösen is érdekeltek. Nagyon tanulságosak voltak számomra a meglátogatott iskolákban tapasztaltak. Két intézményt ismerhettünk meg, melyek közül az egyik államilag elismert, míg a másik államilag még el nem ismert, otthontanító jellegű iskola.
Az államilag elismert iskolában hét évfolyam diákjai voltak jelen, mind nagyon fegyelmezetten fogadtak minket.
Nagyon érdekes volt látni, hogy szerény körülmények között mégis milyen örömmel ülnek a padokban.
A másik iskola államilag nem elismert, ezért az előbbinél szerényebb eszköztárú, az épülete is nagyon szerény kivitelezésű (egész pontosan egy magánház második és harmadik emelete, vakolatlan falakkal, gyér világítással, tanári végzettséggel nem rendelkező „tanárokkal”). Ebben a kis iskolában nagyon kicsi gyerekek tanultak, hasonló fegyelemben, mint az államilag elismert iskolában. Ám ezek a gyerekek a külföldről érkező adományoknak köszönhetően tanulhattak csak, lévén a szüleik téglagyári rabszolgák, akik nem engedhetik meg maguknak, hogy a 6-7 éves gyermekeiket téglakészítés helyett iskolába küldjék. A gyerekek számára a tanulás a téglagyári létből való kitörés záloga. Éppen ezért ez az iskola mindannyiunkra nagy hatással volt.
