„A megrepedt nádszálat nem töri össze, a füstölgő mécsest nem oltja el.” (Ézsaiás 42,3)
A beregszászi gyülekezetünket Második Esélynek hívják! Találó egy név! Sok sérült ember és fiatal tér be hozzánk, a legtöbben olyanok, akik lelkileg sérültek és lemondtak talán már önmagukról is. Szeretnének kapni Istentől egy második esélyt. Milyen jó, hogy ő mindig készen áll erre!
Az egyik fiatal testvérünk nemrég tért meg ekkor. Nehéz és gondterhes múlttól szabadult meg Isten kegyelméből. Hátrahagyta haszontalan és drogos életét, és újat kezdett Jézussal. A szíve égett azért, hogy a még rabságban élő barátai felé szolgáljon.
Gyakran elhívta őket a gyülekezetbe, akik hol tiszta, hol pedig kábítószertől kótyagos fejjel voltak jelen.
Istennek semmi sem lehetetlen, ezért mi imádkoztunk értük, hogy megtérjenek. Az egyik ilyen gyerekkori barátja hajlott a megtérésre, szabadulni akart, és segítségével elfogadta az Urat. Nehéz helyzetbe került így, hiszen nem volt senkije, csupán egy élettársa, aki nem nézte jó szemmel a változásokat. Misinek hívták. Aranyos, kerek képű fiatalember volt, kissé sötét bőrű. Egészségi állapotát tekintve szívbeteg. Elég súlyos. Lehet azért is volt a bőre sötétebb a kelleténél.
Otthon minden rendben volt. Laci bácsi kezdte berendezni a kis szobát, ami tulajdonképpen nem is volt olyan kicsi. Régen tehénistállóként szolgált, de elődeink azt a látást kapták az Úrtól, hogy alakítsák át gyerekteremmé, mert nemsokára ezen a helyen sok gyerek hallgatja majd az evangéliumot. Úgy is lett, és még mind a mai napig „gyerekteremnek” hívjuk. A gyerekek felé szolgálunk benne.
A fűtését több bontott kályhából összeállított cserépkályha adta, amelyet férjem nagyapja épített. Mivel istálló volt, kémény sem volt a házon. „Feri tata”, mert mi erdélyi módon csak így hívtuk, túl volt a hetvenen, amikor a kéményt elkezdte építeni.
Megvallom őszintén, kissé aggódtam érte, nehogy leszédüljön a tetőről és valami baja essen, de ő jókedvűen, Istent dicsérő énekekkel a száján befejezte a kéményt, amely ma is áll rendületlenül.
Ő úgy vette, hogy az Úrnak szolgál vele. Ma is emlékszem, ahogy munka után megdicsérte a krumplilevesem, mert úgy csináltam, ahogy ő is szereti. Ecettel. Többször is járt nálunk Kárpátalján, és mindig megosztotta másokkal a jó tanácsait és az evangéliumot is.
A lakás egyre csak melegedett, és Laci bácsi belejött a mindennapos rutinba. Tüzet rakott, főzött valamit, de csak szerényen, hogy tovább tartson a készlet. Még jó, hogy nyáron feltöltöttük a fáskészletünket (mivel mi magunk is fatüzelésű kazánnal fűtöttünk), így jutott neki is bőven tüzelő. November vége felé járt a Gergely-naptár kereke, ezért elkelt az egész napos fűtés. Sokszor rajtakaptam, hogy a Bibliát olvassa vagy valamelyik evangéliumi könyvet!
Ugyanezen a héten szombaton Dani elment Beregszászba bevásárolni. Már sötétedett, amikor felhívott és mondta, hogy baj van! Misit kitette az élettársa az utcára. Kihajította a házból a holmijait és a Bibliáját, nincs hova mennie. Nem tudnánk őt is befogadni?
Már kezdtek a gondolatok kavarogni bennem, amikor férjuram szelíden, csendesen megjegyezte (gondolom, sejthette, mi zajlik bennem): „Legalább lesz még egy Jézusunk!” Ez olyan megnyugtatóan hangzott, és hallottam a hanghordozásában, hogy kedvesen mosolyog hozzá. Én is mosolyogtam.
Tényleg! Végül is miért ne? Már kezdtem érteni a leckét. Jézus jónak látta, hogy egy egyszerű fiatalember személyében is lakozást vegyen nálunk.
Úgy, mint William McDonaldnál is. Nem mintha méltónak éreztem volna magam erre. Sőt! Még mindig szégyenpír öntötte el az arcom, ha arra gondoltam, hogyan fogadtam először Laci bácsi érkezését. Szombat estére tehát már két lakónk is volt. Egy héten belül kétszer is újraterveztünk.
A fiúk elmentek a kidobált cuccokért, és elhozták Misit. Szegény olyan összetört volt és esetlen. Frissen kapott hite most kapta az első csapást, de reméltük, hogy kitart és nem adja fel olyan könnyen. Laci bácsit gyorsan tájékoztattuk a helyzetről. Nem hiszem, hogy kitörő örömmel fogadta, de végül is nem szólt semmit. Ő volt az közülünk, aki a legjobban átérezhette a szegény fiú sorsát.
Estére matracot vittünk be Misinek, de hétfőre már ágya is volt Bálintnak köszönhetően. Dani bevásárolt ismét, és elmondtuk nekik, hogy most már ketten kell gazdálkodjanak, és muszáj lesz osztozkodni a szobán. Még az volt a jó, hogy mindketten keresték az Istent, és nem aggódtunk, hogy baj lesz köztük.
Egy tehénistállóból lett e hajlék, ahova a két vándor beköltözött. Jézusnak is ott jutott hely! Azonban ők ezt nem is sejtették! Ez csak most lett nyilvánvaló számomra is! Másnap vasárnap volt, és ők is lejöttek az istentiszteletre.
