Este lefekvése előtt Lukács evangéliumából az irgalmas szamaritánus példázata került elém: „Egy ember ment le Jeruzsálemből Jerikóba, és a rablók kezébe esett, akik kifosztották, meg is verték, aztán félholtan otthagyva, elmentek.” (Lukács 10,30) Ez az igeszakasz azt a férfit juttatta eszembe, akit már régtől fogva ismertem, és akivel a hajléktalanságom idején mélyült el a barátságom, és akinek nemrég megdöbbenve hallottam halálhírét.
Pedig neki is volt családja, felesége és három kislánya, de hát ez a férfi az életet fellobogózott majálisnak tekintette – szemben a valóságos élettel, amit kényszerítő, nyomasztó tehernek érzett –, s ezért a felesége elzavarta otthonról, és hajléktalan lett. Ezek után mindjobban züllésbe hanyatlottak napjai (nem volt ez más, mint egy kísértetélet a senki földjén), még a segítségnyújtás sem tudta fölrázni, mert már az ital annyira megbéklyózta testét-lelkét, hogy nem akarta elfogadni az egyetlen kiutat ebből az élethelyzetből: Jézus Krisztust.
Pedig oly sokszor szólt felé ez az ige: „Hívj segítségül engem a nyomorúság idején, és megszabadítalak téged, és te dicsőítesz engem.” (Zsoltárok 50,15)
Különböző liftaknákban és romos viskókban húzta meg magát, mert italozása miatt a hajléktalanszállókról már ki volt tiltva. Nem volt bátorsága, hogy a bűnt bűnnek ismerje el… Akik az utcán élnek, azok magukon hordozzák a megaláztatást, a nyomor szennyét, a kirekesztettség stigmáit. Szinte elviselhetetlen teher ez. Állandó lelkiismeret-furdalás, folyamatos félelem és szorongás a múlttól és jövőtől. A pokol tornácának katalizátora a jelen, és ebben a „túlságosan zajos magányban” (Hrabal) úgy érzik, inni kell, talán a „jótékony” ködfátyol eltakar majd mindent. Van egy arab mondás, mely így szól: „Élj a mának, ördög vigye a holnapot!”… Hát így élt ő is.
Aztán bekövetkezett az a borzalmas éjszaka, mikor részeg útonálló suhancok körbefogták, csak úgy szórakozásból jól elverték, majd ki is forgatták szegényes kincseiből, és otthagyták félholtan a betonon.
Az emberek sietős léptekkel haladtak el mellette. Megállnak? Segítenek?
Bár látják az összevert férfit, de inkább elfordítják a fejüket, áttérnek az út másik oldalára – jobb a békesség, gondolják –, minek keresni a bajt, és messze nagy ívben elkerülik. Aztán valaki mégis csak kihívta a mentőket, de ekkor már késő volt, mert a mentősök csak a halál beálltát tudták megállapítani.
Ki az én felebarátom?
Emlékezzünk csak: a mi életünkben, családunkban, környezetünkben volt-e már olyan eset, amikor segíthettünk volna valakin, de nem tettük meg?! Ki a felebarátom? Miért is van az, hogy akik maguk is nélkülöznek, azok tudnak önzetlenül adakozni? Akik az egyik napról a másikra élnek, nincs bankszámlájuk, mégis ők azok, akik adni tudnak: pénzt, vigasztalást, bátorítást, szeretetet. Titkon megosztják magukat a másikkal. Miért teszik ezt?
Mert minden ember életében eljön egyszer egy bizonyos pont, legyen az mélység vagy magasság – és ha akkor rádöbben, hogy ő maga is irgalomra és segítségre szoruló lélek, amikor ezt megérti, tovább fogja adni a megtanult leckét, hogy az életében már semmi sem maradhat úgy, ahogyan az régen volt. Ezek az emberek már itt a földön Isten égi országában élnek, mindenki szereti és tiszteli őket. Életükből Krisztus sugárzik.
Kevesen ismerik fel, hogy a legnagyobb gazdagság a szeretetadásban van!
Így vall erről Váci Mihály egyik versében: „…osztani magad: – hogy így sokasodjál; / kicsikhez hajolni: – hogy így magasodjál; / hallgatni őket, hogy tudd a világot; / róluk beszélni, ha szólsz a világhoz. / Széjjel szóródni – eső a homokra – / sivatagnyi reménytelen dologra / s ha nyár se lesz tőled – s a táj se zöldebb: / – kutakká gyűjt a mély: – soká isznak belőled!…” Vagy ahogy Paulo Coelho írta biblikusan: „Aki kopogtat, annak ajtót nyitnak. Aki kér, az tudja, hogy kap. Aki vigaszt nyújt, az tudja, ő is vigaszra lel.“
Minden embernek szól ez a csodálatos ígéret: „Ha segítségül hívod az Urat, ő válaszol, ha kiáltasz, ezt mondja: Itt vagyok!” (Ézsaiás 58,9) Mindez a miénk Krisztus Jézus kereszthalála által, aki önmagát adta értünk, bűneinkért a Golgotán, hogy így ajándékozzon nekünk örök életet. Tudod, mit jelent hinni? Szaván fogni az Istent. Kiálts hozzá, mikor már nem látsz kiutat életed válságos problémáiból!
Tedd lehetővé Isten számára, hogy áldott szavait életedben kifejezésre juttassa!
Leleszi Balázs Károly
