A két fillér

Elolvasási idő: 4 perc
Elolvasási idő: 4 perc
Van egy süket-néma barátnőm, Erzsikének hívják. A faluban mindenki csak úgy ismeri, hogy a „néma asszony”.

Gyakran betér hozzánk is, és olyankor, ha van kedve, elbeszélgetünk. Sokszor gyengeség jeleit látom rajta, fáj a feje, vagy a gyomrával vannak gondjai, de meg is értem. Ilyenkor megteszem érte, amit tudok. Adok neki valamilyen gyógyszert vagy épp abból, amit főzők, az edényt mindig visszahozza. Nagyon rendes.

Amit legtöbbször tőlem kér, az sampon és tea. A teát nagyon szereti. Az évek során megtanultam megérteni, amit mondani szeretne, néha még elég jól el is tudunk beszélgetni: merre járt, mi van a gyerekeivel, a múltkor az unokájáról is mondott valamit.

Egy kis vityillóban lakik (mert másnak nem lehet nevezni) a roma tábor szélén.

Ő maga is cigány asszony, gyönyörű kék szemmel. (Ukrajnában a romák a falvak vagy városok külső területein élnek és cigánytábornak hívják őket.) A faluban mindennapos jelenség, mivel koldulásból él. Ez ad neki erőt fizikailag is, de lelki értelemben is. Emberekkel találkozik, olyan ismerősökkel, akik jó szívvel vannak iránta.

A falubeli gyerekek féltek tőle az elején, amikor meglátták az imaházban, de mivel ők is, a „néma asszony” is gyakran megjelennek nálunk, megtanulták, hogy nem kell félni tőle. Ismer szavakat, és nagyon hangosan mondja, gyerekfülnek félelmetes.

Időközben megtudtuk, hogy be is van merítve, és szereti az Urat. Ezt már sokszor észrevettem rajta. Mint mondtam, koldulásból él, és van, hogy hozzánk is benéz,

nem azért, hogy kérjen, hanem hogy adjon abból, amit koldult.

Csodálatra méltó. A gyerekek cukorkát, csokit, sütit, almát szoktak kapni tőle, a kutyánk meg olyan ételt, amit sajnos az emberek adnak neki azzal a gondolattal, hogy neki biztos az is jó lesz. Volt már olyan is, hogy épp jól jött az, amit nekem is adott, mert nem volt otthon belőle, kellett a főzéshez.

Az Úr rajta keresztül gondoskodott. Visszautasítani nem szabad semmit, mert akkor megbántom, ezt már megtanultam. A perselybe is mindig tesz pénzt, néha csak „két fillért”, de ő ezt fontosnak tartja. Ez a folytonos cselekedete indított épp arra, hogy megosszam veletek, hogy ma is mit tett. Tegnap volt istentiszteleten, de jelezte, hogy nincs pénze, ezért nem tud tenni semmit a perselybe. Mondtam, illetve mutattam, hogy semmi gond, Isten úgyis tudja.

Ma dél körül épp a szokásos körútjáról tért haza, amikor megállt a kapunk előtt. Kisebbik lányom vette észre az ablakból, hogy itt van a néni, aki nem tud jól beszélni. Ki tudja, mióta állt ott, hisz nem volt jó a csengőnk! Először kinyitottam az ablakot, de nem vette észre! Becsuktam és azt gondoltam, nem megyek le, hátha elmegy, ha látja, hogy nem jön ki senki.

Aztán nem hagyott nyugodni a Lélek. Lementem hozzá, közben arra gondoltam, biztos jólesne neki egy kávé, majd elbeszélgetünk. Vittem magammal a kulcsot, hogy beengedjem. Intette, hogy nem akar bejönni. (Két zacskó már volt nála.) A kerítésen keresztül a kezembe nyomott kb. 100 forintnak megfelelő ukrán hrivnyát, és megkért, hogy tegyem a perselybe.

Most kapta valakitől, de ő fontosnak tartotta, hogy odaadja Istennek.

Meghatódtam és meg is szégyenültem. Mit akadályoztam volna meg, ha nem jövök le, és a kényelmemet helyezem előtérbe?! Ez a szegény asszony a pénzével akarta szolgálni Istent, és én majdnem megakadályoztam! Az ilyen dolgok csak akkor derülnek ki, ha mégis engedelmeskedünk a Szentléleknek! Elgondolkodtam, hogy Isten különleges módon munkálkodik azok életében, akik nem értenek a „mi” nyelvünkön, de Isten nyelvén igen. Számára nincs akadály, hogy valakivel beszéljen és elvezesse a jóra.

Vajon mi megértjük, mit akar nekünk a mai napon mondani?

 

A fotón a szerző és a koldusasszony szerepel.

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on linkedin
LinkedIn
Share on whatsapp
WhatsApp