A közelmúltban pedig az iskolai hitoktatás is részévé vált a baptista gyülekezetek szolgálatának. Miért érték a gyermekmisszió a gyülekezet számára?
Gyermekmisszióban szolgáló testvérekkel beszélgetve néhány komoly tévhitre hívták fel a figyelmemet, amivel szembesülnek a szolgálatuk során a gyülekezetben. Most ezekre reflektálva szeretnék érvelni amellett, miért fontos, hogy a gyülekezetben legyen gyermekmisszió.
„A gyerekek nem tudnak megtérni”
Baptista körökben, mivel a felnőtt, hitvalló bemerítkezést hangsúlyozzuk, vannak, akik szkeptikusan állnak hozzá a gyerekek megtéréséhez, és emiatt nem tartják fontosnak a gyermekek felé való evangelizációt. A kérdés általában az, hogy egy gyerek tud-e felelősségteljes, életre szóló döntést hozni. Bizony, gyakran előfordul, hogy emberek gyerekként válaszolnak egy megtérésre való hívásra, de aztán később, ahogy alakul az életük, különböző hatások érik őket, csalódnak, vagy megváltozik a világlátásuk, és elhagyják a gyermeki hitet. Vagy van, hogy egy gyerek akár többször is előremegy az évek során, ha valamilyen előrehívás van.
Ilyenkor felmerül a kérdés, hogy mennyire komoly az ilyen megtérés. Egyáltalán ez megtérés?
Azt gondolom, hogy ezek fontos kérdések. Nagy a felelőssége annak a személynek, aki tanítja a gyermekeket: nagyon kell figyelnünk a szavainkra, mit mondunk, milyen evangéliumot hirdetünk. Például tisztáztuk-e, hogy nem attól lesz megtérés, hogy valaki előremegy vagy elismétel egy imádságot, hanem ha bocsánatot kér a bűneiért az Úr Jézustól, és elhiszi, hogy Jézus valóban képes ezeket eltörölni? Hogy ezzel a döntéssel azt választja, hogy Jézus lesz az Úr az életében, és ezek után neki engedelmeskedve akar élni? Ezeknek a formája lehet az előremenetel, kézfelemelés vagy az imádság, de nem a cselekedetek miatt lesz üdvössége az embernek, hanem a mögöttük rejlő hit által. Természetesen ezeket a komoly teológiai igazságokat el lehet és kell is mondani a gyerekek nyelvén. De fontos, hogy a teljes evangéliumot mondjuk el, tisztán és érthetően – ne áruljunk zsákbamacskát.
Nyilvánvalóan egy gyermek máshogyan gondolkodik, mint egy felnőtt. De a gyerekeknek ugyanúgy vannak érzéseik, lelki problémáik, küzdelmeik – ők is vágynak arra, hogy Isten helyreállítsa az ő életüket is: az „Isten alakú űr” az ő szívükben is ott van. Bár lehet, hogy ezt máshogy fogalmazzák meg, mint a felnőttek. Jézus nem véletlenül mondta: „Engedjétek hozzám jönni a kisgyermekeket, és ne tiltsátok el tőlem őket, mert ilyeneké az Isten országa.” (Márk 10,14) Ez csak egy a sok igevers közül, amelyekben Jézus kiemeli, mennyire fontosak számára a gyermekek. Sőt, példaként állítja őket elénk. Az Ige alapján nagyon egyet tudok érteni a régi gyerekdallal: „Jézus szeret minden kicsi gyereket…”
Ezek alapján én meggyőződéssel hiszem és vallom, hogy a gyerekek igenis meg tudnak térni.
Emlékezzünk Sámuelre vagy Dávidra, akiket gyermekként szólított meg Isten! Én magam is kilencéves koromban döntöttem el, hogy szeretném Jézust követni. Bár tinédzserkoromban volt hullámvölgy a hitemben, az elhatározásom alapvetően nem változott meg azóta sem. (Érdekesség, hogy tíz év múlva az öcsém is éppen kilencévesen hozta meg ezt a döntését…) Sok más embert is ismerek, aki gyermekként tért meg. A Biblia és a saját tapasztalatom alapján azt gondolom, hogy ha Isten megszólít gyermekeket, egyértelmű, hogy a gyermekek tudnak válaszolni is a hívásra. Sőt, sokszor tapasztalom, hogy a gyermeki hit sokkal őszintébb és mélyebb, mint a felnőtteké. Ezért tartom fontosnak, hogy a gyülekezet végezzen evangelizációt a gyermekek irányába, és vegyük komolyan az ő döntéseiket – fektessünk időt és energiát abba, hogy meghallgassuk, mi van bennük, és meglássuk, hogyan bontakozik ki az ő hitük. Bemeríteni nem kell gyermekeket, de lelkigondozni, kísérni az ő hitlépéseiket mindenképpen. Ebben nagy felelőssége van a gyülekezetbe járó fiataloknak, felnőtteknek. Ez vezet a következő ponthoz.
„Vasárnapi iskola = gyermekmegőrzés”
A vasárnapi iskola vagy gyermekbibliakör nagy múlttal rendelkezik a baptista gyülekezetekben. Ezeken az alkalmakon általában a vasárnapi istentisztelet előtt vagy alatt van lehetősége a gyermekeknek igei üzenetet hallani és közösséget építeni a gyülekezetbe járó többi gyerekkel. Sokan itt tanulják meg azokat az igeverseket, aranymondásokat, amelyek aztán életük végéig kísérik őket. Gyakori emlék lehet még a gyülekezetben való szolgálat, amivel itt ismerkednek meg a gyerekek.
Mindamellett, hogy sokan természetesnek gondolják a vasárnapi iskola működését a gyülekezetben, sajnálatos tendenciák figyelhetők meg számos közösségben. Egyre kevesebb szolgálattevő vállal feladatot ebben a szolgálatban. Férfiak különösen kevesen vannak ezen a területen. Sok gyülekezet küzd az utánpótlással: az évtizedek óta hűséges, rutinos tanítók kiöregednek, megfáradnak, de nem látják, ki venné át a helyüket. Másfelől, a szülők részéről sem feltétlenül prioritás, hogy a gyermekek eljárjanak ebbe a közösségbe. Az pedig kifejezetten káros hozzáállás mind szülői, mind tanítói, mind gyülekezeti részről, ha úgy kezeljük a vasárnapi iskolát, hogy az csak gyermekmegőrzés.
Ha így tekintünk erre a szolgálatra, nem látjuk meg a benne rejlő lehetőségeket és a felelősséget, amit ez a munka jelent.
A gyermekmisszió lehetőség arra, hogy bevezessük a legkisebbeket a Biblia és a gyülekezet világába.
Meggyőződésem, hogy ha úgy tekintünk a vasárnapi iskolára, a gyülekezeti gyermekfoglalkozásokra, hogy azokon keresztül hatással szeretnénk lenni gyermekeink életére, beléjük akarunk fektetni, akkor annak lesz eredménye. Ez egy nagyon jó módja annak, hogy azokat a gyerekeket, akik tesznek lépéseket Isten felé, továbbkísérjük. Feltehessék a kérdéseiket, megtapasztalják a gyülekezet és a testvérek törődését, szeretetét: ez egy olyan közösség legyen, ahol a szolgálók Isten szeretetét közvetítik a gyerekek felé. A Biblia ismeretében pedig olyan alapokat van lehetőségünk lefektetni, amelyek egész későbbi életüket meghatározhatják! Gyülekezetben felnőtt emberek talán nem is veszik észre, micsoda áldás az, ha már régóta ismerik a Bibliát, és tisztában vannak a „nagy képpel”! A Bibliát olvasni, megismerni, elmélyedni benne nagy munka – hosszú ideig tart. Különösen akkor, ha úgy kezdi el valaki, hogy még sosem olvasta. Nagy előnyt jelent, ha valakinek felnőttként nem a nulláról kell kezdenie, hanem vannak alapjai, és elmerülhet a részletekben! Végül, mivel a gyerekek a felnőtteket utánozzák, kimondhatjuk, hogy a gyermekekkel foglalkozó szolgálók egész hozzáállása, viselkedése hatással van az őket követő, rájuk felnéző gyerekekre. Van lehetőségünk hiteles példát állítani eléjük, mit jelent Krisztus követőinek lenni. Hallanak-e minket imádkozni? Látják, hogy bocsánatot kérünk, ha valamit elrontottunk? Elmondjuk nekik a saját életpéldánkat, hogy a mi életünkben hogyan jelenik meg a hit? Ez csak néhány példa arra, hogy milyen sok lehetőség rejlik a gyermekekkel való foglalkozásban.
Láthatjuk, hogy ha így készülünk a vasárnapi iskolára, az sokkal nagyobb szellemi előkészületet és munkát igényel, mint ha csak gyermekmegőrzésként tekintünk erre a szolgálatra. Ezért fontos, hogy nagyon becsüljük meg és támogassuk azokat a testvéreinket, akik hétről hétre vállalják ezt a felelősséget, feladatot a gyermekeinkért! Ez a gyülekezeti szolgálat jár az egyik legnagyobb elköteleződéssel. Ráadásul az ember ritkán látja meg azonnal ennek a gyümölcsét, eredményét. Tehát ez egy magvetés, ami állhatatosságot és hitet igényel.
„A nyári táborozás nyaralás”
Az előző ponthoz nagyon hasonlít ez a téveszme. Ahogyan a vasárnapi iskola sem csupán gyermekmegőrzés, hanem szellemi munka, ugyanez igaz a táboroztatásra is.
A tábor egy olyan különleges lehetőség az évben, amikor összegyűlhetünk akár az ország több részéről, és a gyerekekkel együtt élve, mély kapcsolatokat építve, sok közös élményt szerezve tudjuk megosztani a hitünket.
Életre szóló barátságok kötődhetnek ilyen táborokban. Természetesen az is cél, hogy a gyerekek jól érezzék magukat, és ezért sok játék, program van. De ezeknek a megszervezése, előkészítése, lebonyolítása, a gyerekek biztonságának biztosítása óriási felelősséget jelent azoknak, akik szervezőként segítenek a táborban. Fontos, hogy a gyülekezet és különösen a szülők ezt felismerjék, és ne úgy tekintsenek a tábor szervezőire, mint akik nyaralni mennek a táborba. Ezek a szolgálók az idejüket, pénzüket és sok energiájukat áldozzák arra, hogy mások gyermekei megismerhessék Istent, és kapcsolatokat építhessenek. Fizikailag és szellemileg is igénybe veszi őket ez a szolgálat. Ezért kívánatos, hogy a gyülekezet lehetőségei szerint biztosítsa a tábor anyagi és szellemi hátterét, ezzel is kifejezve támogatását a szolgálók irányába. Számtalan olyan bizonyságtételt hallhatunk, amelyben emberek elmondják, hogy ilyen táborokban adták át életüket Krisztusnak. A táboroknak pontosan ez a célja, nem kevesebb.
„Pedig gyerekként járt vasárnapi iskolába…”
Gyakran hallok szülőket panaszkodni, hogy a gyerekük végigjárta a vasárnapi iskolát, járt táborokba, de fiatal korára eltávolodott a hittől. Hogy lehet, hogy járt ezekre a helyekre, de mégsem tért meg? Itt fontos tisztázni azt, hogy a szülő és a szolgálattevők mindent megtehetnek a gyerekekért, de végső soron a döntést nem tudják helyettük meghozni. Ahogyan a felnőttek sem azért üdvözülnek, mert minden vasárnap eljárnak imaházba, a gyerekeknek is saját döntést kell hozniuk Jézus követéséről. De itt meg kell jegyeznem, hogy a gyerekek szellemi nevelése nem korlátozódik a vasárnapi iskolára. Azt látom, hogy vannak szülők, akik úgy küldik a gyerekeket ilyen programokra, hogy „majd ott megtanítják nekik ezeket a dolgokat”. Pedig az igazság az, hogy nem lehet eléggé hangsúlyozni a szülők szerepét a gyermekek hitéleti nevelésében. A gyülekezeti szolgálatok csak kiegészíteni tudják azt, amit a gyerekek otthon kapnak.
Gyülekezeti felállásban a gyermekmissziót végző szolgálóknak az a feladatuk, hogy a szülők mellé álljanak, támogassák őket ebben – nem az, hogy helyettük végezzék el ezt a szolgálatot. A gyerekek azokat a mintákat, viselkedésformákat, kérdéseket, problémákat fogják hozni magukkal az alkalmakra, amelyekkel otthon szembesülnek. Kimutatások igazolják, hogy ha a szülők nem aktívak a hitükben, és nem mutatnak példát, nagyságrendekkel kisebb az esély arra, hogy a gyerekeik megtérjenek. Különösen romboló hatású tud lenni az, hogy ha a gyülekezetbe járást úgy terhelik a gyerekekre, hogy közben otthon az ellenkezője történik annak, amit ott hallanak. Ezért fontos, hogy a szülők vállalják a saját felelősségüket a nevelésben, és ezt ne akarják áthárítani a missziómunkásokra. Legyenek egymást támogató partnerek!
„Bezzeg a mi időnkben…”
Végül egy olyan szempont, ami az idősebb generációkat vonja be a gyermekmisszióba. A generációk közötti feszültségek sok problémát okozhatnak a gyülekezetekben. Ezek megjelenhetnek a gyermekmisszióval kapcsolatos elvárásokban is. Gyakran előfordul, hogy az idősebb generációk nosztalgiával gondolnak vissza azokra az időkre, amikor még minden jól működött a gyülekezetben… A gyerekek fegyelmezettek voltak, sokan jártak, rendszeresen szolgáltak, elmondták az aranymondást… Veszélyt jelent az, ha a gyerekeket elvárások céltáblájává teszik a gyülekezetben.
A gyermekmisszió egyik legnagyobb kihívása az, hogy a felnőtteknek meg kell tanulniuk a gyerekek fejével gondolkodni, a gyerekekkel az ő nyelvükön kommunikálni. Aki ezzel komolyan elkezd foglalkozni, hamar rájön arra, hogy a gyerekek ma teljesen más világban élnek, mint amilyen a mi gyerekkorunk volt. Még másabb, mint a korábbi generációké. Más hatások érik őket, más szokások veszik körül őket, más nyelvezetet használnak, más játékokat játszanak, más meséket néznek, más zenéket hallgatnak, másfajta nehézségeik vannak… Nem nehéz kitalálni, hogy ilyen körülmények között nem lehet mindent úgy csinálni, mint régen. Erre nem szabad érzéketlennek lenni, mert különben nem fogunk tudni kapcsolatot építeni és lelkigondozni. A szolgáló egyik legfontosabb tulajdonsága a megújulásra való képesség, az alkalmazkodás képessége. Nem az üzenetet kell megváltoztatni, sőt, azt nem szabad megváltoztatni. De a módszereinket szükségszerű, hogy igazítsuk a gyerekek szükségeihez, különben elveszítjük őket. Jó, ha a gyülekezet ebben megértő, támogató hátteret tud biztosítani. A legjobb az, ha a gyülekezet egy családias közeg, ami vonzza, nem pedig elijeszti a gyerekeket. Az idősek sokat tudnak ehhez hozzátenni imádságaikkal és a gyerekek felé való nyitottságukkal, kedvességükkel.
Láthatjuk tehát, hogy a gyermekmisszió egy nagy elköteleződést és sok kreativitást, odaszánást igénylő szolgálat. Ne becsüljük alá a benne rejlő lehetőséget, és támogassuk mindenben azokat a testvéreinket, akik ezt a szolgálatot végzik! Fektessünk bele gyermekeink jövőjébe, és vezessük őket Jézushoz, aki őket is hívja magához!