• Rólunk
  • Kapcsolat
  • En
Egymillió
Egymillió

Egymillió

Elolvasási idő: 5 perc
Elolvasási idő: 5 perc
A minap összeszámoltam és rácsodálkoztam, hogy 31 országot, rengeteg iskolát, ifjúsági intézményt és programot látogattam már meg, és a feltett kérdésre, hogy mi a fiatalok legnagyobb kihívása, nagyon hasonló válaszokat kaptam.

Nem számítottam rá, hogy egy gazdag, fejlett ország iskolaigazgatójától vagy egy harmadik világbeli iskolaigazgatótól szinte ugyanazt a választ kapom.

A válasz pedig: hogy az egészséges családok hiányoznak, ahol anya és apa együtt vannak, ahol ez a családi fészek segíti a fiatalokat a fejlődésben, a felnőtté válásban. Család, ahol bátorítást kapnak, biztatást, hogy jól csinálod, ahol lehet sírni, kiakadni és örömöket megosztani.

Nemrég Nyugat-Afrikában jártam, ahol több középiskolát is meglátogathattam. Ezek nem olyan európai-féle iskolák. Itt nem húzhatják meg 28 főnél az osztálylétszámot. 5000 diákot 56 osztályba kell szétosztani mindösszesen 140 tanárra. Egyszerű matekkal ki lehet számolni, hogy 80–90 fős osztályokban tanulnak, hatalmas betonépületben, nagyon szerény körülmények között, délelőtti és délutáni órarenddel, mert nincsen elég osztályterem. Tudtam, hogy sokan éhesen jönnek iskolába, mert otthon nincs mit enni, néha a mentő viszi el a fiatalokat, mert kiesnek az iskolapadból az alultápláltság miatt. Mégis az 5000 fős iskolaigazgatója azt mondta, hogy a legnagyobb szükség ezeknek a fiataloknak, hogy legyen egy család, ahova tartoznak.

Ma Magyarországon közel egymillió tinédzser és fiatal felnőtt él (ez a szám 10–19 évesekre vonatkozik a 2018-as KSH-adatok alapján). Ugye nem is olyan könnyű elképzelni őket mind egy képben.

Egymillió. Mennyi különböző személyiség, mennyi értékes élet, mennyi kérdés, amit cipelnek magukkal!

Elég jó vagyok? Megfelelek ennek a társaságnak? Elég cool vagyok? Elég jó az iskolai átlagom? Elég jó az alakom? Elég jó képeket osztok meg magamról a közösségi médiában? …

Ez a generáció kérdésekkel teli, megfelelni akaró, fájdalmat cipelő, gyorsan döntést hozó, jövőt formáló, tanítható, szerethető, bátorítható.

Most kell döntést hozniuk arról, hogy 5–10 év múlva mivel fognak foglalkozni, de mire befejezik az iskolát, lehet, hogy az a szakma már nem is létezik. Állandóan alkalmazkodniuk kell a változáshoz. A változás és ebből fakadóan a bizonytalanság érzése az életük része. Ők már kevésbé tudják elképzelni, hogy negyven évig ugyanazon a településen, ugyanabban a házban/lakásban, ugyanazon a munkahelyen, ugyanazokkal az emberekkel fognak dolgozni és élni. Folyamatosan tanulniuk kell és képezni magukat, hogy versenyképesek legyenek majd a munkapiacon. De ugyanúgy megvannak a tinédzser- és fiatalkori kihívásaik, mint ahogyan mindannyiunknak megvoltak.

Ugyanúgy vágynak a valahova tartozás érzésére, arra, hogy valaki igazán érdeklődjön irántuk, igazán szeresse őket.

Szükségük van ránk legalább annyira, mint amennyire nekünk rájuk! Állandóan kíváncsi tekintettel nézem a tiniket, hogy vajon melyikőjükből lesz egy újabb Sámuel, Józsué, Anna vagy Lídia. Az ószövetségi Sámuel próféta mögött ott volt imádkozó édesanyja, aki hitt az Isten szavának, és ezt a hitet adta örökségül fiának, akivel az Isten igen fiatalon beszélt. Vagy ott van Józsué, aki Mózes mellett tanulhatott. Láthatta Mózes küzdéseit, harcait, sikereit, és mellette nőhetett harcossá, aki Izrael népét bevezette a Kánaánba. Olyan sokszor elvárjuk, hogy így és úgy viselkedjenek a fiataljaink, ezekké és azokká váljanak.

De mi kik vagyunk mellettük?

Közel hívjuk őket, hogy beleláthassanak a nem tökéletes életünkbe? De megismerhessék rajtunk keresztül azt az Isten-ember bizalmi kapcsolatot, ami közel húz a megváltáshoz?

Meggyőződésem, hogy amennyire mi taníthatjuk, formálhatjuk őket, ugyanannyira tanítanak és formálnak ők is bennünket. Az Isten ezt csodálatosan kitalálta.

Hogyan érhetjük el őket?

A módszer területenként változó. Tizenkét éve dolgozom a Fiatalok Krisztusért Alapítvánnyal együtt, és látom, hogy van, ahol két pöttyös labdával és lekváros palacsintával el lehet érni a település összes fiatalját, máshol lan-partikat (számítógépes játékesteket) kell szervezni és lekváros palacsintát kínálni. Az eszköz mindig változik, a lényeg ugyanaz marad. Mármint nem a lekváros palacsinta, hanem hogy ezeken a programokon keresztül lehetőségünk van megismerni őket, az örömeiket, bánataikat, félelmeiket. Ilyenkor tudunk kapcsolódni hozzájuk. A YFC mottója, hogy minden fiatal számít! Ez lehet mindannyiunk mottója, hiszen igenis számítanak!

Mit nyújthat az egyház a ma fiatalja számára?

Imádságot. Képzeljük el, hogy mind az egymillió fiatal mögött ott van egy imádkozó lelki anya, apa, nagymama, nagypapa vagy testvér, nagynéni, nagybácsi és még sorolhatnám. Tudunk azonosulni valamelyik lelki „rokon” szereppel? Meghívhatlak egy imádkozásra? Imádkozz, ahelyett, hogy bosszankodsz. Lehet, hogy a buszon egy fiatal azért foglalja be előled az ülőhelyet, hogy Isten segítsen neked, hogy észrevedd: na őérte imádkozz, és ne miatta bosszankodj, mert lehet, hogy azért a lányért vagy fiúért addig még soha senki sem imádkozott.

Ha egy fiatal eljön istentiszteletre, ne azt kérdezzük, hogy hol voltál múlt vasárnap, hanem hogy milyen volt az elmúlt heted.

Kemény a suli? Van, aki meghallgasson? Hogyan imádkozhatnék érted? Sosem tudhatjuk, hogy mit éltek át az elmúlt héten vagy időszakban. Szeressük őket és legyünk figyelmesek velük, ha kell, legyünk a családjuk.

 

Facebook
Twitter
LinkedIn
WhatsApp