Keresztény családban nőttem fel, és kicsi korom óta Istennel járok, igyekeztem mindig az ő akaratát keresni az életemben, így kerültem az orvosi egyetemre is. Nagyon szerettem, amit csinálok, és mivel elég maximalista voltam, minden erőmet a tanulásba fektettem. Pont egy éve egy csoporttársam említette, hogy a harmadik év után (az általános képzés felénél) kihagy egy évet. Én akkor ezen teljesen ledöbbentem, és mondtam is, hogy nem értem, ezt hogyan lehet csak úgy megcsinálni, én képtelen lennék rá. Nyárra azonban nagyon sok minden megváltozott bennem. Ennek az volt az oka, hogy az életem minden területén nehézség ért, elveszítettem a motivációmat és a lelkesedésemet az orvosi pálya iránt, azt éreztem, hogy a legszívesebben elmenekülnék az egész helyzetből. Ekkor merült fel bennem először az a kérdés, hogy
képes lennék-e feladni az elveimet és kihagyni egy évet, ha Isten arra kér.
Augusztusban azt kértem Istentől, hogy ha valóban az orvosi egyetemen van a helyem, akkor adja vissza a szeretetemet a pálya iránt. Nagy meglepetésemre ez már az első tanítási naptól kezdve megtörtént, és az egész félévem hatalmas áldásokkal telt. Apró dolgoktól kezdve a legnagyobbakig kirendelt mindent, az összes vizsgám ötös lett ebben a félévben, pedig ezt nem is kértem tőle, és úgy összességében minden órát élvezek, szeretem, amit csinálok, amit tanulok. Októberben volt egy keresztény alkalom, ahol egy amerikai misszionárius hölgy imádkozott értem. Semmit nem tudott rólam, de kapott egy próféciát, amelynek a lényege az volt, hogy Isten valami hatalmas dolgot készít a számomra, és ő nem ezüstöt akar nekem adni, hanem aranyat! Minden, amit elveszítettem, ami fájt, az azért volt, mert olyat készít helyette, amit elképzelni sem tudok. Ezt a próféciát akkor még nem értettem teljesen, de tudtam, hogy nagyon nagy súlya van.
Azonban hiába változott meg a hozzáállásom az egyetemhez és a körülményeimhez, az érzés, hogy Isten mégis kér tőlem egy évet, nem múlt el.
Elkezdtem tehát imádkozni azért, hogy pontosan mit is szeretne tőlem. Tudtam, hogy most már, ha kihagynék egy évet, az valóban áldozat lenne, és nem menekülés. Decemberben egy szerdai napon két döntés elé kerültem: elkezdjek-e itthon egy tudományos kutatásban részt venni, vagy megpályázzak-e egy nyári külföldi kutatást. Nem volt békességem, ugyanis azt éreztem, hogyha ezekbe belevágok, akkor elkötelezem magam, és így nem adok lehetőséget Isten vezetésének. Komolyan elkezdtem tehát imádkozni és böjtölni. Ez egy szerdai napon történt, és még azon a héten pénteken elmentem egy keresztény alkalomra, ahova Isten vezetett el. Ott nagy meglepetésemre egy orvos szolgált, és elmondta, hogyan hívta el őt Isten a szolgálatra. Ez nekem sok kérdésemet megválaszolta, és konkrétan két dolgot meg is mutatott Isten.
Az egyik az volt, hogy ne engedjek abból, hogy ahova megyek, az keresztény hely legyen. Isten ugyanis szeretne engem tanítani és formálni, szeretne belevinni egy mélyebb kapcsolatba vele. A másik dolog az volt, hogy nem véletlenül hívott el az orvosi pályára.
Örültem ennek a két támpontnak, de aggódtam is, mert elképzelni sem tudtam, hogy létezik olyan hely, ami tanítványképzés és orvosi misszió is egyben. Így mentem el az alkalom után egy keresztény koncertre. Egy ismerősömmel elkezdtem beszélgetni, és csak úgy elmondtam neki, hogy ,,képzeld, Isten arra vezetett, hogy kihagyjak egy évet, és menjek el egy helyre, ahol róla lehet tanulni, de orvosi misszió is”. Erre a lány azt mondta, hogy most jött haza pár hónapja innen. Utánajártam:
Ez a hely az YWAM egyik központja, maga a tanítványképző része Ausztráliában, Townsville-ben van, az orvosi missziós rész pedig Pápua Új-Guineában. Megtudtam azt is, hogy ezt az egészet nekem kell valahogy kifizetnem, mert ezen a helyen minden szolgáló támogatásokból, Isten gondoskodása révén él.
Több félelem és kérdés is feljött bennem, amiket összegeztem, és Isten az összeset megválaszolta két hét alatt.
Szilveszterkor egyedül voltam Istennel, és nagyon áldott közösségem volt vele. Sok kérdésemre adott választ, igéket magyarázott, bűnöket hozott fel, igazából nem is gondoltam akkor az YWAM-re. Egy idő után ahogy olvastam a Bibliát, egy ige következett: ,,Réz helyett aranyat hozatok, vas helyett ezüstöt, fák helyett rezet és kövek helyett vasat. Vezetőddé teszem a békességet és elöljáróddá az igazságot.” (Ézsaiás 60,17) Ez az igevers egy az egyben az volt, amit októberben megprófétált nekem az amerikai misszionárius hölgy. Azonnal békességem lett, és tudtam: ez az egész Istentől van.
Ő annyira szeret, hogy tényleg többet készített, mint amit én valaha kérni mertem.
Szeretek mindent eltervezni, mindent kézben tartani, de Isten arra kért, hogy válasszam azt a kurzust, ami fél évre szól, és a maradék fél évemet adjam neki, ne tervezzek semmit, hanem bízzak abban, hogy ő fog elvezetni oda, ahova majd mennem kell. Amikor otthon megosztottam anyával a döntésemet, nagy bátorítás volt az, hogy elmondta, amikor engem várt, Isten megmutatta neki, hogy elhív engem valamilyen különleges szolgálatra, tehát nincs is annyira meglepődve ezen az elhíváson.
Ezek mellett sok kérdésben vezetett Isten csodálatos módon, embereket rendelt ki mellém, akik hasonló elhívásban vannak, és tudtak segíteni, bátorítani. Egy nagy félelmem és kérdésem volt még, amit Isten szintén megválaszolt, ez pedig az egész év anyagi része. Az egész missziós út körülbelül 2 300 000 forintba kerül, és ebből eddig nulla forint áll a rendelkezésemre.
Isten azt mondta, hogy neki nem számít, mennyire van szükségem, van hatalma megadni.
Mivel Nehémiás Isten akarata szerint kért a királytól támogatást Jeruzsálem falának a felépítésére, a király teljesítette a kérését. Tehát egyértelműen azt mondta Isten, hogy amire elhív, ahhoz mindent biztosít, csak bízzam rá ezt a részt is…
