A Biblia első lapjától az utolsókig számtalan helyen olvashatunk a csillagokról. Nekem ez a tény azt üzeni, hogy Isten számára kedvesek és különösen fontosak az égitestek. Nagyszerű élmény felnézni a csillagos égre! Még fantasztikusabb belenézni egy távcsőbe, ami közel hozza a tőlünk oly távol eső bolygók világát. Most is élénken él bennem az emlék, amikor először megláttam a Hold felszínét.
Az univerzum lenyűgöző világa számomra nemcsak a teremtő hatalmas Istenről, hanem az ő személyiségéről is beszél.
Mindig lenyűgöz, hogy bárhol is legyek a világon, megtalálom a Göncölszekeret az égen. Egy történelmi időutazás részese lehetek, ha felnézek a csillagokra. Nemcsak azért, mert Ádám és Éva óta az emberiség ugyanazt az égboltot szemléli, hanem azért is, mert tudhatom, több fényévnyi távolság választ el minket a világító csillagoktól.
Ebbe a titokzatosan csodás világba enged betekintést az „Öt kontinens csillagai” című vándorkiállítás, amelynek 2020 tavaszán a Seregélyesi Baptista Általános Iskola adott otthont. A kiállítás képeit Ladányi Tamás asztrofotográfus, tanár, amatőr csillagász készítette. Tamás munkásságát hálaadással és büszkén követem (mindketten balatonfűzfőiek és egyidősek vagyunk). A magyarországi asztrofotózás úttörője ő, számos nemzetközi elismerés birtokosa. A The World At Night nemzetközi fotós szervezet nagykövete, két könyv szerzője.
Tamás rendszeresen publikál a National Geographic részére, a NASA oldalán „a nap csillagászati képe” pedig gyakran az ő fotóit mutatja be.
Két kettőscsillag felfedezése is hozzá köthető, amelyeket az Egyesült Államok Tengerészeti Obszervatóriuma LAD1 és LAD2 néven katalogizált. Munkásságának elismeréseként nevét egy kisbolygó is megkapta. Tamás feleségével és két lányával Veszprémben él. A gimnáziumi éveink városában, egy teaház teraszán beszélgetünk.
Hogy kerültél kapcsolatba a Seregélyesi Baptista Általános Iskolával?
Évekkel ezelőtt jártunk Seregélyesen Kövi Szabolccsal, veszprémi fuvolaművész-zeneszerzővel, akivel egy közös DVD-t adtunk ki, „Csillagok, csillagok” címmel. Ennek a képanyagát én készítettem, Szabolcs pedig a zenéjét szerezte. Az alkalom nagyon jól sikerült, ezért Sajtos József tanár úr meghívta a kiállítást az iskolába abból a célból, hogy az iskolai oktatás keretein belül is lássák a képeket a diákok, és tanuljanak belőlük. Sajnos a Covid-helyzet átrendezte a terveinket, mert nem tudtunk olyan szintű jelenlétet biztosítani a kiállításhoz, mint amilyet szerettünk volna. Így is nagyon jól sikerült a bemutató.
A kiállítás – a tervek szerint – országos turnéra indul és a közeljövőben eljut majd a baptista fenntartású oktatási intézményekbe.
Ha eleget tudsz tenni ilyen meghívásnak, akkor a képeid mellett előadást is tartasz?
Igen, de sajnos nagyon korlátozott a kapacitásom, mivel én is az oktatásban dolgozom. Hiába húzna a szívem oda, hogy „bárkinek bármikor”, ezt lehetetlen megvalósítani. Persze ha van lehetőségem, szívesen megyek. Most például nagyon érdekes reláció volt, amikor a nagyobbik lányom földrajztanára megkért, hogy vetítsek a Lovassy László Gimnáziumban. Az a csillagászati és földrajzi szemlélet, amelyet én képviselek, sajátos aspektusa a világnak. Tehát az, amikor valaki a csillagokkal, az égitestekkel együtt figyeli a természetet és a körülötte levő tájat. Nagyon izgalmas és tanulságos, hogy mindezt miként tudják befogadni egy elit gimnázium tanulói. A mondanivalóm kitűnően átjött, magas színvonalú alkalmat tarthattam a fiataloknak.
Kérlek, beszélj arról egy kicsit, hogy miként látod a bolygók világát! Mit élsz át akkor, amikor az égitesteket szemléled?
Egyfajta kalandot, utazást élek át. Tudod rólam, hogy sok helyen jártam a világban, a vénámban van az utazás. Amikor az ember elmegy a csillagokhoz, a Holdhoz és a többi bolygóhoz a kameráján keresztül, akkor is egyfajta utazást jár be. Egyrészt benne van a kaland és a megismerés vágya. Másrészt pedig megnyugvást talál benne az ember. A történetem 1985-ben kezdődött, és az elmúlt harminchét évben a csillagok, a bolygók, a Nap és a Hold, ugyanúgy megmaradtak nekem. A csillagok és közöttem egy olyan intim szféra alakult ki, amelyben megnyugvást találtam. Ez egy olyan közelség, amelybe soha senkit sem engedtem be.
Akárhol dolgoztam, bárki volt mellettem, bármi változott meg körülöttem, ez az egy megmaradt: a csillagok és én, senki más.
Ez a kapcsolat, ez a harmónia számomra nagyon-nagyon fontos.
Engedj meg egy személyes reflektálást mindarra, amit most mondtál! Ahogy hallgatlak, az fogalmazódik meg bennem, hogy egyfajta istenélményről beszélsz. Szerintem a bolygók szemlélésekor a szerető, a téged és a világmindenséget alkotó Istent tapasztalod meg és az ő közelségét. Az őáltala alkotott világban „utazol”. Az utazásainkat általában fotókkal örökítjük meg. Hogyan lett belőled asztrofotós?
A fotózás mindig érdekelt. Mi még a filmes érában nőttünk föl. Úgy tanultam meg fotózni, hogy a harminchatodik kockára, meg a harminchetedikre, sőt, még a nulladikra is lehet képet készíteni, mert nem volt pénzem filmre. Tudom például, hogy mit jelent Zenit fényképezővel kattintgatni. Az asztrofotózás egyfajta életszemlélet, de az alkotási vágy is hajtja az embert. Csakúgy, mint egy grafika vagy festmény, a fotó is egy pillanatot örökít meg: amit kiállíthatunk és bemutathatunk másoknak. Egyébként szerintem majdhogynem mindegy: amikor belenézünk a távcsőbe, akkor is egy képet memorizálunk, amelyet megörökítünk, felfogjuk és feldolgozzuk.
A fotózás pusztán a kifejezés egyik eszköze.
Én ebben találtam meg azt a leképzést, amit fentről, a csillagokról kapok. Mellette persze nagyon vonzott a dinamikusan fejlődő technika is. Kőkeményen figyeltem a fejlődést, például már 2000-ben volt AmaKam típusú digitális kamerám. Akkor még gyerekcipőben járt a digitális fotózás, de én aranyáron vettem egy ilyen fényképezőgépet, mert láttam, hogy ebben lesz a jövő, a perspektíva. Folyamatosan fejlesztettem a felszerelésemet és az ismereteimet ebben az irányban is. A digitális asztrofotózás a kifejezés nagyon hatékony eszköze lett.
Magyarországon ezen a területen úttörő voltam, talán ezt egy kis szerénység nélkül is elmondhatom. Azóta sokan lettünk, ami nyilván az én munkám gyümölcse és eredménye részben (én magam is rendszeresen tartok fotóoktatásokat nyaranta). Manapság úgy érzem, hogy pont a technikai fejlődés lett az, ami több kérdést is felvet. Túlságosan áttevődött a hangsúly, nagyon a technika irányába ment el a fotózás. Kevesebb tudással is sikeres lehet bárki. Mind a fotózásban, mind az utómunkákban annyira sok a digitális technika, hogy én attól már egy kicsit idegenkedek. A kérdés számomra a hogyan tovább. Felüljek-e az új technikák divatos irányzatainak a hullámaira, vagy pedig eldöntöm, hogy nem, mert ezeknél egy kicsit konzervatívabb vagyok.
Mesélj egy kicsit arról, mi történik akkor, amikor eldöntöd, hogy most kimész és fotózol! A technikán kívül mit viszel magaddal? Mi kell még az asztrofotózáshoz?
Kell egy terv. A fotózás előtt mindenképpen egy tervvel készülök. Ez a műfaj sajátossága, nem az improvizáció művészetéről beszélünk. Az ember megtervezi, hogy hova menjen, tehát van egy földi kulissza, egy háttér. Eldöntöm, hogy éppen milyen égi jelenséget szeretnék megörökíteni, és kiszámolom, hogy éppen mikor mi látszik a kiválasztott helyszín fölött. Ezt ma már különböző szoftverekkel nagyon jól lehet modellezni.
Amikor kimegyek egy helyszínre, tudom, hogy mi milyen irányba néz, és ott gondolatban kitalálom, mit is akarok megvalósítani.
Pontosan ez az oka annak, hogy kis kapacitással működtethető műfaj az asztrofotózás. Csak néhány képet készítek, amelyeket előre eltervezek.
Mikor mész ki a terepre? Mennyit vársz a kiválasztott jelenségre?
A precíz modellezésnek köszönhetően az elmúlt években eléggé céltudatos lettem: pontosan tudom, hogy hova, mikor kell menni, milyen felszereléssel, milyen beállítással. Legutóbb például volt egy nagyon szép bolygóegyüttállás, amit a hajnali égen, június második felében lehetett megfigyelni. Három órakor csörgött a vekker. Fél négykor kimentem a veszprémi Benedek-hegyre. Már ismertem a helyszínt, és előre tudtam, hogy merre fognak sorakozni a bolygók. Kint voltam kb. negyed órát, kattintottam pár sorozatot a bolygókról. Fél ötkor már otthon voltam, visszafeküdtem az ágyamba, és aludtam tovább.
A tervezéssel veszítettél is valamit a rögtönzés, a várakozás varázsából?
Igen. Pontosan, eltaláltad. Nagyon céltudatosan dolgozom, ami egyik oldalról borzasztó hatékony. Készítek egy képet, ami profi munka, bárki megnézheti. Kapok egy elismerést, meg lehet vele jelenni, de a másik oldalon veszítek is.
Az ember élete derekán számot vet a dolgaival: mi az, ami jó, vagy mi az, ami már nem muszáj, vagy miként tudna máshogy is működni.
Van idő, amikor az ember tisztán a naturális élményt éli át. Kizárólag a csillagokért vagyok ott, vagy csak egyszerűen fotózok, de nem annyira céltudatosan, hanem csak az élményért. Ez borzasztóan hiányzik, de nagyon be kell osztanom az időmet. (Dolgozom, egy teljes állásnyi egzisztenciával. Családom van, gyerekeket nevelek, idősek a szüleim stb.) Rájöttem, hogy már minden elismerést megkaptam, amire csak vágytam. Megismertek az emberek, ami jó dolog, de átértékelődik a dolgok fontossági sorrendje. Ismét előtérbe kerül a tiszta, naturális élmény, amitől megnyugszom. Fontos visszatérni ahhoz az intimitáshoz, amelyről korábban már beszéltem. Jelenleg ezen a határterületen állok és keresem, hogy merre tovább.
Nemzetközileg is elismert asztrofotós lettél. Hogy kerültél a nemzetközi szervezetek látókörébe?
Egy idő után rájöttem, hogy az embernek nagyon keményen menedzselnie kell a saját munkáját. Semmiféle amerikai nagybácsi vagy mentor soha nem volt mellettem, most sincs. Nyilván megvoltak a célok, azok a lehetőségek, médiumok, fórumok, amelyek tetszettek, amelyek sok szempontból elismertek lettek. Ezért abba az irányba kezdtem el dolgozni, az ő stílusukban fényképezni, írni. Nagyon szerencsés módon összekapcsolódott az írás és a fotózás. Rájöttem, hogy ha valamit lefotózok, akkor le is tudom írni, könnyen jöttek a sorok. Tehát a fotózás mellé szegődött az írás, amely kitágította, meghatványozta a lehetőségeimet. Kértek tőlem anyagokat például a Magyar Csillagászati Egyesülettől vagy a National Geographic-tól, amelynek 2008 óta dolgozom. Az első könyvem megjelenése „Öt kontinens csillagai” címmel hatalmas mérföldkő volt. Első könyv, első szerelem. A könyv megírásával felvállaltam, hogy leírok mindent, amit átéltem, és vállaltam, hogy bárki belelásson abba. Volt bennem egy kis félsz, hogy miként jövök ki mindebből. Nyilván egy kiállításon is hasonló az élmény, amikor kiteszem a nagyközönség elé a képeket: akkor is prezentálom azt, hogy miként látom én a világot, de a könyv esetében mindez ennél magasabb szinten történik.
Megjelent egy német nyelvű könyved, és egy harmadikon is dolgoztál.
Igen, egy német kiadó keresett meg, amely felismerte, hogy a német–osztrák piacon is érdeklődést válthat ki a munkám. Második könyvem 2021 karácsonyára került a polcokra, amely egy nagyon-nagyon jó, közös alkotói munka gyümölcse. A harmadik, amelynek társszerzője vagyok, nemrég készült el. A Magyar Csillagászati Egyesület adja ki ebben az évben „Amatőr csillagászok kézikönyve” címmel, amelyben a kettős csillagokról írtam egy fejezetet.
Miért érdemes fölnézni az embernek az égboltra?
Az égbolt ingyen van! − ebben a jó kis fogyasztói világban. Ráadásul az égbolton lévő szép dolgok az eredendő természeti szépségek közé tartoznak. Ösztönösen vonzódunk a szépség iránt, ez mindenkiben benne van. Az ember ösztöne húzza a szívét és a figyelmét arra, hogy feltekintsen az égboltra.
Az égbolt mindenki számára és bárhol elérhető: a város közepén, az ötödik kontinensen, a Bakonyban, mindenhol.
Egy olyan szépségről beszélünk, amiért az embernek a szó szoros értelmében csak a kezét kell kinyújtania. Semmi mást nem kell tenni. Sokan nincsenek tudatában ennek a hatalmas értéknek, nem nyújtják ki a kezüket. Az ismeretterjesztő médiumok felelőssége felhívni a figyelmet erre. A képeimmel, a könyveimmel, az előadásaimmal ugyanezt teszem. Megpróbálom bemutatni, az emberekhez közelebb hozni az égitestek csodálatos világát.
Köszönöm szépen a beszélgetést, Tamás. Remélem, sokan kedvet kaptak a csillagászathoz, és éjszakánként gyakran felnéznek majd az égboltra.
Ladányi Tamás asztrofotós oldala: http://www.astrophoto.hu
