Az Úr összezavarta a nagyravágyó építők beszédét, akik ezért nem értették meg egymást, következésképpen egyrészt elakadt az égre törő torony felhúzása, másrészt szétszéledtek a frissen kialakult különböző nyelvcsaládok a föld színén.
De mégis, hogy jön ez a régi történet most ide a pünkösdi ünnepkörhöz?
Valójában az Apostolok cselekedetei 2-ben leírt esemény, amit a keresztény egyház születésnapjaként ismerünk, lényegében nem más, mint a bábeli eset inverze. Ha figyelmesen összehasonlítjuk a két történetet, láthatjuk, hogy mindkét esetben Isten beavatkozásáról, nyelvekkel összefüggő csodájáról van szó. Az első történetben (Bábel) az Isten létével nem számoló, ellene lázadó ember prototípusát ismerhetjük fel, láthatjuk meg – korábbi – önmagunkban is.
Azóta is jelen van a mindenkori korszellemben az istent játszó ember bűnös természete. Az 1Mózes 11-ben kiderül az építkezést vezető emberek motivációja: „szerezzünk magunknak nevet” (4b vers).
Önmagában nyilván nem a nagy emberi teljesítménnyel van probléma, hanem amikor az Istennek járó dicsőséget magunknak tulajdonítjuk. Ezzel meglopjuk őt!
Mennyire eltérő a másik esemény (pünkösd) kapcsán Péter apostol bizonyságtétele: „megmenekül mindenki, aki segítségül hívja az Úr nevét” (21. vers). Bábelnél a felfuvalkodottság és bűnbeesés, Jeruzsálemben a hetek ünnepén (sávuót) a bűnbánat és megtérés volt jellemző. A szíven talált embereknek már csak egy kérdésük maradt: Mit tegyünk, hogy megmeneküljünk? Péter válasza világos és egyértelmű: „Térjetek meg, és merítkezzetek be mindnyájan Jézus Krisztus nevében bűneitek bocsánatára, és megkapjátok a Szentlélek ajándékát.” (38. vers) Láthatjuk, hogy Isten neve központi fogalom mindkét történetben.
Fontos emlékeznünk rá, hogy Isten (hír)neve számára igen féltve őrzött dolog. Nem adja másnak dicsőségét! Az ember erre irányuló próbálkozása pedig gyakran szánalmas és nevetséges (hogy egy kis szójátékkal is éljünk). Egyébként az 1Mózes 11,5-ben található a Szentírás egyik legkijózanítóbb, mondhatnánk úgy is, hogy legviccesebb mondata. Képzeljük el, hogy az emberek valami igazán nagyot, égig érőt szeretnének alkotni, mire az „Úr pedig leszállt, hogy lássa azt a várost és tornyot, amelyet az emberek építettek”. Méghogy Istennek ne lenne humora.
Érdekes megfigyelni, hogy míg Bábelnél az addig egyetlen nyelvből sok nyelv lett, így érthetetlenség és zűrzavar alakult ki, pünkösdkor sok nyelvűek értették meg az eredetileg egy nyelven megszólaló evangéliumot.
Bábelnél valami véget ért, a pünkösdi csodánál valami új kezdődött. Ami akkor elindult, az a mai napig tart, és mi is részei vagyunk, lehetünk. Az egyház születése, az első gyülekezet kialakulása integrálja sokféle tagját, rendbe és rendszerbe szerkesztve őket. Jézus Krisztus húsvét után még 40 napot töltött a földön. A mennybemenetelét követő 10 nap az egyik legnehezebb időszak volt tanítványai életében. Talán nagyszombathoz hasonlítható. Mégis, ahogy az Isten Fia megígérte előre, hogy fel fog támadni, arról is beszélt, hogy el fog jönni hamarosan a Szentlélek. Olyan nélkülözhetetlen erőforrást jelent ő számunkra is földi vándorutunkon, akire mindennap szükségünk van. Éljünk ővele, jobban mondva: éljen ő bennünk!
Egy Klaus Douglass-idézettel zárjuk ezt az írást, mely jól illusztrálja, miről is szól pünkösd ünnepe.
„A mexikói sivatag szélén egy paraszt azt forgatta a fejében, hogy eladja a földjét. Éveken át gürcölt, hajtott és robotolt, megpróbált állatokat tenyészteni, növényekkel foglalkozni – de sehogy sem tudott zöld ágra vergődni. Földje egyre sivárabbá vált az évek során. Elveszett a reménysége. Túl sokat várt a földjétől. Egy napon felkereste a barátja, akinek elpanaszolta baját.
– Azt hiszem, valamit nem jól csinálsz – mondta a barátja. – Túlságosan a bevett módszerekre és eljárásokra összpontosítasz. Ezekre a célokra valóban nem felel meg a földed. De nem is arra való. Ráfordításod semmiképpen sincs arányban az eredménnyel. Azt javaslom, próbálj meg valami egészen mást. Állíts fúrótornyokat, áss mélyre, és keres olajat! Ahogy elnézem a földedet, könnyen el bírom képzelni, hogy óriási olajkészlet húzódik meg alatta, anélkül, hogy sejtetted volna.
Vajon elég bátor lesz-e a paraszt ahhoz, hogy belemenjen? Felhagyjon mindazzal, amit eddig csinált, s valami egészen újba fogjon? Ehhez egészen új távlatokat kell magáévá tennie, új módszerekhez kell folyamodnia még akkor is, ha gyermekkora óta a földet művelte, és szüleitől is ezt látta. Vállalja-e a kockázatot? Talál-e magában erőt minderre?
A kereszténység altalajában hihetetlen energia szunnyad. Igénybe vesszük-e ezt? Mind az egyház fennmaradása, mind az egyéni életünk szempontjából semmire sincs annyira szükségünk, mint a Szentlélekre. A Szentlélek nem peremtémája a keresztény dogmatikának, hanem Isten eleven, képességekkel felruházó, minket mozgásba hozó jelenléte. A Szentlélek érezhető, megrázó, életet alakító erő.”
Áldott pünkösdünnepet kívánunk mindenkinek! Tóth Krisztián
Borítókép:
Babel tornya (1563), Pieter Bruegel festménye
