A szeretetnek olyan mély és erős szorítása volt ez, amely egészen a lelkemig hatolt. Mindketten tudtuk, hogy nem lesz több találkozás. Éreztem láztól gyötört nyirkos bőrét, betegségben megtört testének minden fájdalmas feszülését. Hallottam szíve elhalkuló lüktetését, sóhajában minden megélt veszteségét. „Na, még egy utolsót!” – suttogta alig hallhatóan, és kiszáradt ajkát az arcomra tapasztotta. Édesapám szívembe csókolt utolsó csókja volt ez.
Sokat gondolok rá mostanában. Talán a karácsony közeledte miatt.
Ez lesz az első karácsony nélküle. Édesapám megnyugtató és biztató jelenléte nélkül.
Mennyire más lesz most minden, mint azelőtt… Hiánya jeges űrt hagy maga után… árva lettem.
Ahogy a könnyeimet nyelem, eszembe jut egy másik első karácsonyom. Az első karácsonyom az én mennyei Édesapámmal. Amikor az első szeretet tüzében égve gyermeki hittel csodálkoztam rá a karácsony igazi üzenetére. Ahogy elsőként ízlelgettem a Krisztusban nyert zsenge életem új ízeit. Amikor a karácsony már nem csupán a díszes lakásról, a finom ételekről és a meg nem élt szeretetről szólt. Amikor életemben először tudtam a karácsonyfa alá odatenni az én megtaposott, bűnöktől megkínzott szívemet, és tudtam, hogy neki így is kell, és pont így kell! Amikor megértettem, hogy mit jelentett az a kétezer évvel ezelőtti karácsony.
Mennyire más volt minden, mint azelőtt!
A fájdalom és a veszteség könnyeit az öröm és a hála könnyei váltják fel. Végre megértettem, hogy én már sohasem leszek elhagyatott, sem árva!
„Nem hagylak titeket árván, eljövök hozzátok.” (János 14,18)
Kétezer évvel ezelőtt eljött hozzánk és megszületett testben azért, hogy soha többé ne kelljen nélküle, elvetetten és árván élnünk. Egyetlen dolog tartotta őt a golgotai kereszten, mégpedig az a feltétel nélküli szeretet és mérhetetlen vágy, hogy ne kelljen tőle elszakítva léteznünk.
Az Úr Jézus Krisztus keresztre szegezett karjai még ma is tárva vannak, és vár. Várja a te megtaposott, bűnöktől megkínzott szívedet. Várja, hogy magához ölelhessen, és ne kelljen többé árvának lenned! Pont így, ahogy vagy! Pont most! Engedd, hogy átöleljen az Isten szeretete!
Szinte hallom, ahogy a kereszthez szegezve, fájdalmaktól elfúló hangon, minden maradék erejét összeszedve azt mondja: „Na, még egyet!” Mi másért, ha nem érted?! Ahogy szíve utolsó dobbanásával is csak rád gondol: „Na még egy utolsót!”
Tejes szívemből azt kívánom, hogy ezen a karácsonyon mindenki, aki árvának és elhagyottnak érzi magát, tapasztalja meg a szeretetnek legmélyebb és legerősebb ölelését, amit az Isten kétezer éve Krisztusban nekünk ajándékozott. Hirdessük hálával telt szívvel, hogy immár a mi szívünkben is
„Elvégeztetett!”
