Gyönyörködök bölcsességeden

Elolvasási idő: 2 perc
Elolvasási idő: 2 perc
„Zengjetek hálaéneket az ÚRnak, énekeljetek hárfakísérettel Istenünknek! Ő az, aki beborítja felhőkkel az eget, esőt bocsát a földre, füvet sarjaszt a hegyeken.

Eledelt ad az állatoknak, a károgó hollóknak is. Nem a lovak erejében leli kedvét, nem a férfi izmaiban gyönyörködik. Az istenfélőkben gyönyörködik az ÚR, azokban, akik az ő szeretetében bíznak.”   (Zsolt. 147:7-11)

 

Kedves Uram!

Köszönöm, hogy te irányítod az időjárást és nem mi emberek. Akaratod szerint adsz esőt és napsütést a földre. A hőség miatt elszárad a fű és néhány növény hiába locsoljuk azokat. Kérlek, küldj esőt a száraz földre! Hálaéneket zengek örömömben szeretetedért, mert benned bízhatok.

Gondoskodásod jeléül hollókkal küldtél élelmiszert Illés prófétának a szárazság idején és így törődtél vele. Köszönöm Uram a biztatásod, hogy ne aggódjunk az életünkért. Ahogy gondoskodsz minden varjúféle madárról, még inkább megteszed velünk, emberekkel. Köszönöm értékesebbek vagyunk az égi madaraknál.

Segíts meg, hogy ne az állatok vagy önmagam erejében és tudásában bízzak. Szeretnék olyan személy lenni, aki mindig imád és tisztel téged. Köszönöm ehhez adsz hitet, képességet és bizalmat. Dicsérlek a gondviselésedért! Köszönöm a vírus elmúlóban van és szabadabban élhetek.

Nem szeretnék károgni, akinek semmi se jó és aki semminek sem tud örülni. Szeretnék másokat bátorítani és örömöt szerezni nekik. Köszönöm ezt az érzést kifejezhetem irántad hangszer kíséretével is. Hálával éneklek, mert jó kedved adsz nekem bölcsességeden gondolkodva.

Ámen.

 

Majnár Zsolt

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on linkedin
LinkedIn
Share on whatsapp
WhatsApp