Miért kellett volna bármit is megtanulnia vagy bármiben is fejlődnie az Isten Fiának? Ha ő Isten, ahogy valóban az és a Biblia is ezt tanítja, akkor ugye definíció szerint tökéletes! Aki pedig tökéletes, annak – jogosan gondolhatnánk – nincs szüksége fejlődésre, tanulásra…
Bár ellentmondásnak tűnhet ez a címben jelölt, Krisztusra vonatkoztatott szentírási ige, meg fogjuk látni, hogy természetesen megnyugtató módon feloldható a kérdés. A lelkész válaszol rovat egy újabb fontos krisztológiai kérdést tárgyal, nevezetesen: hol a helye a progresszivitásnak Jézus emberi természetében?
Hol a helye és egyáltalán van-e helye? A válasz az, hogy igen és mindjárt látunk példákat is, hol. Egy megjegyzést azonban még érdemes előtte tennünk: a progresszió mint fejlődés pozitív jelentéstartalmára utalok itt (ismert és használt sajnos negatív konnotációban is, amennyiben [egyház]politikai-ideológiai aspektusa kerül kiemelésre, értve ez alatt a bibliai erkölcstől elrugaszkodó, szabadelvű, liberális nézetet).
Egyébiránt a reveláció progresszivitása, vagyis a kijelentés fokozatossága egy fontos teológiai fogalom, melyet nekünk is tanítottak anno a BTA-n.
A biblikus koncepció arról szól, hogy magán a Szentíráson belül (majd pedig utána, az elmúlt két évezredben) egyre többet érthetünk meg a Biblia mondanivalójából.
Ha úgy tetszik, idővel egyre több szelete tárul fel az isteni üzenetnek azáltal, hogy egyre nagyobb része lebben föl annak a bizonyos lepelnek (apokalipszis = „leleplezés”, „feltárás”, „kinyilatkoztatás”), tehát a teljes kép különálló mozaikdarabkái egyre jobban összeállnak. Összefoglalva: ezek szerint idővel arányosan többet tudhatunk.
Erre jó példa, amikor János evangéliumában Jézus először azt mondja, hogy „én erre az ünnepre még nem megyek fel” (János 7,8), később viszont mégis felment Jeruzsálembe! Nem mondott volna igazat? Nincs erről szó! Nézzünk rá újra, hogy pontosan mit mondott, ne tévesszük figyelmen kívül a következő szócskát: még!
Urunk élete során jellemében, karakterében és döntéseiben is történt változás, sőt – nem istenkáromlás úgy fogalmazni, hogy – fejlődés is! A Biblia három fő időszakról számol be Jézus kapcsán: újszülött állapota, 12 éves kora (egy epizód), illetve a legrészletesebb nyilván a 30-tól 33 évei közötti szolgálata.
Pont az lenne furcsa, ha az ember Jézus nem fejlődött volna, nem tanult volna!
A Zsidókhoz írt levél szerzője azt írja a Szentlélektől ihletve, hogy Jézus a szenvedései által tanulta meg az engedelmességet! Ebből viszont nem következik az, hogy bármikor is engedetlen lett volna. Esetében nincs és nem is lehet szó ilyen vagy más bűnről! Az Isten Fia bűntelen (volt).
Igen, ő öröktől fogva létező módon tökéletes és bűntelen, mégis annyira szeretett minket, hogy vállalta egy emberöltő erejéig az emberi sorssal járó testbe zárt állapotot. Tehát míg Jézus Krisztus isteni „része” mindvégig fennáll és létezett emberré létele alatt is, a kettős természetébe belefér a megüresített (lásd kenózis) állapotában való tanulás, fejlődés gondolata.
Igaz és megbízható tehát az Úr szava, amikor úgy fogalmaz, hogy „ő a Fiú, szenvedéseiből megtanulta az engedelmességet, és miután tökéletességre jutott, örök üdvösség szerzőjévé lett mindazok számára, akik engedelmeskednek neki. Mert Isten őt Melkisédek rendje szerint való főpapnak nevezte.” (Zsidók 5,8–10)
