Az egyik legkülönlegesebb és legnehezebben érthető példázat az Újszövetségben a hamis sáfárról szóló feljegyzés. A zavarba ejtő epizód talán még zavarba ejtőbb jellemzője, hogy maga Jézus Urunk mondta el. A leírást Lukács jegyezte fel evangéliumának 16. fejezetében.
„Volt egy gazdag ember, akinek volt egy sáfára. Ezt bevádolták nála, hogy eltékozolja a vagyonát. Ezért előhívatta őt, és így szólt hozzá: Mit hallok rólad? Adj számot a sáfárságodról, mert nem lehetsz többé sáfár. Erre a sáfár így gondolkozott magában: Mit tegyek, ha uram elveszi tőlem a sáfárságot? Kapálni nem bírok, koldulni szégyellek. Tudom már, mit tegyek, hogy amikor elmozdítanak a sáfárságból, legyen, aki befogadjon a házába.”
Innentől, az 5. verstől kezdődnek a „bonyodalmak” – amiket természetesen hamarosan feloldunk.
A sáfárnak van egy terve, nevezetesen: „Egyenként magához hívatta urának minden adósát, és megkérdezte az elsőtől: Mennyivel tartozol az én uramnak? Az így felelt: Száz korsó olajjal. Erre azt mondta neki: Vedd az írásodat, ülj le gyorsan, és írj ötvenet! Azután a másiktól is megkérdezte: Te mennyivel tartozol? Az így válaszolt: Száz kórus búzával. Erre így szólt hozzá: Vedd az írásodat, és írj nyolcvanat!”
Valószínűleg mindannyian érezzük a „problémát”, igaz?! Ahogy a címben feltettem a kérdést: az Úr Jézus tényleg becstelenségre buzdítana e példázat által? Hogyan értsük tehát jól a Lukács 16-ban szereplő példatörténetet? Ken Costa, az Isten a munkában című könyv szerzője segít tisztába tenni a dolgot. „Keresztényként elhívásunk az, hogy legyünk »okosak, mint a kígyók, és szelídek, mint a galambok« (Máté 10,16). Ezt nagyon nehéz véghez vinni, különösképp, hogy szerintem egyidejűleg kell mindkettőnek megfelelve élnünk.” Ezek után Costa kiemeli, hogy az alcímünkben jelölt példázatban „a sáfár okos és ravasz, de tisztességtelen, és tulajdonságai közül csak ravaszságát helyesli Jézus” (81. o.).
Szóval ha feltesszük a kérdést, hogy miben példa a hamis sáfár, akkor nyilván nem a csalásban.
Ezt láthatjuk a példázat konklúziójának szánt 8. versben: „Az ura pedig megdicsérte a hamis sáfárt, hogy okosan cselekedett, mert e világ fiai a maguk nemében okosabbak, mint a világosság fiai.” Annak, hogy a nem hívők olykor „okosabbak” Jézus szerint, mint mi, hívők, alázatra kell indítania bennünket. Illetve a gyakorlati alkalmazás például a köreikben való ismeretségek gyűjtése lehet. Lehet, hogy meglepőek, de mégis világosak a Mester szavai: „Én is mondom nektek: szerezzetek magatoknak barátokat a hamis mammonnal, hogy amikor elfogy, befogadjanak titeket az örök hajlékokba.” (9. vers – lásd még ehhez kapcsolódóan: Lukács 12,33)
„A kihívás számunkra, hogy legyünk okosak – véli Costa, ami alatt többek közt naprakészséget, ravaszságot, stratégiai gondolkodást ért –, hogy közben becsületesek maradjunk.” Egy további jó ószövetségi példát is hoz a szerző: „Amikor Dánielt a babiloni király udvarába vitték, tartotta magát ahhoz, hogy nem mocskolja be magát a királytól kapott nem kóser királyi ételekkel és borral (lásd Dániel könyve 1. fejezet). Mégis a határozott elutasítás helyett azzal közelítette meg a főudvarmestert, hogy engedélyt kér a vegetáriánus étrendre.” (82. o.) Mondhatjuk úgy is, hogy okos, furfangos volt. Nehémiáshoz hasonlóan volt egy terve, és konstruktív javaslattal élt, nem a semmibe beszélt, nem is csak álmodozott, hanem konkrét kérése és komolyan vehető megoldási javaslata volt, melyet tisztelettel tálalt.
„Dániel tudta, hogy a főudvarmester a saját kivégzésével játszott, ha a felügyelete alatt levők küllemre nem néztek ki egészségesen. A közvetlen konfrontáció helyett egy tíznapos próbaidőt javasolt így Dániel. A különleges étrendet ez után csak akkor folytathatták, ha mindannyian egészségesnek tűntek. Azáltal, hogy a helyzetet az udvarmester szemszögéből is átgondolta, és komolyan vette az ő érdekeit, valamint hogy egy gyakorlati megoldással állt elő, Dániel elérte, amit akart. Isten megáldotta őt, és mindenkinél erősebbé tette.” (82. o.)
Összefoglalva, bár a Máté 6,19–20 (illetve Jakab 5,2) fényében mintha ellentmondás lenne az ott közölt „[n]e gyűjtsetek…” felszólítás, illetve az itt, fentebb preferált vagyonfelhalmozás, egzisztenciális bebiztosítottság között, valójában nincs erről szó. Jézus példázatot záró szavai feloldják a kételyt, és eligazítanak bennünket: „Aki hű a kevesen, a sokon is hű az, és aki a kevesen hamis, a sokon is hamis az. Ha tehát a hamis mammonon nem voltatok hűségesek, ki bízza rátok az igazit? És ha a másén nem voltatok hűek, ki adja oda nektek azt, ami a tietek?” (Lukács 16,10-12) Így nyer értelmet az egyik legnehezebben értelmezhető jézusi szakasz. A kérdés most már csak az, hogy ha hasonló dilemmába kerülünk a való életben, hogyan cselekszünk…
