„Akit én szeretek, megfeddem és megfenyítem: igyekezz tehát, és térj meg!” (Jelenések 3,19)
Hiába volt a gondos felkészülés, tizenötezer ember fanatikus szurkolása – elég volt egy pillanatnyi kihagyás, oda nem figyelés – és mindannyiunk kedvence padlóra került.
Aztán döbbent csend támadt. Majd sokan sírni kezdtek. Elcsukló hangom magyarázott a riporter. Aztán fölharsant a közönség hangja: „Szeretünk, Kokó!”
Az élet ütéseivel szemben mindnyájan védtelenek vagyunk. Itt nincs hajléktalan, szegény vagy gazdag polgár. Lehet leeresztett karral várni az ellenfél ütéseit, bízva abban, hogy mi gyorsabbak vagyunk – és akkor teljesen váratlanul kiütnek minket.
Szerencsés emberek azok, akik mikor életük mélypontjára kerültek, szeretteik nem hagyták magukra őket. Szeretetük lehajolt hozzájuk és felemelte őket. És ebben a szeretetben Kokó felállt, a kiütéstől még támolyogva, pár perccel a vereség után, ott a helyszínen nyilatkozott a jelenlévőknek és a tévénézőknek: „Bocsánatot kérek! Elrontottam! Hibáztam!”
Dávid király így írja le a megtérését, gyakorlati tettekkel: „Megvallottam neked vétkemet, bűnömet nem takargattam. Elhatároztam, hogy bevallom hűtlenségemet az Úrnak, és te megbocsátottad bűnömet, amit vétettem.” (Zsoltárok 32,5)
A felálláshoz, a felemelkedéshez vezető úton az első lépés mindig az, ha őszintén önmagamba nézek, és a múlt hibáit, vétkeit nem takargatom a világ és az Úr előtt.
Emlékezzünk Zákeus történetére! Félúton nem érdemes megállni. Míg világossá nem lesz előttem, hogy én egy bűnös ember vagyok, és Isten nélkül halott az életem, míg meg nem találom a végső megoldást, a bűnbocsánatot a Megtartó Irgalomban, míg fel nem emelnek az átszegezett kezek, addig a legsötétebb éjszaka hálózza be lelkemet.
Kevesek előtt bontakozik ki az a nagy titok, hogy a leggazdagabb áldások sokszor ott vannak, ahol mi nem sejtenénk. „Azoknak pedig, akik Istent szeretik, minden javukra szolgál” (Róma 8,28), írja a mai kor emberének is az apostol. Mi pediglen megrekedünk a próbákban, a nehézségekben, és a KO-k után már nincs is kedvünk fölállni.
Olykor oly sok időt töltünk a múlt veszteségei miatti siránkozáson, ahelyett, hogy a legfontosabb megbízatásunkra figyelnénk: vannak dolgok, amiken úgysem tudunk változtatni. Nem tudunk változtatni egy szeretett személy halálán. Nem tudunk változtatni, ha a megszűnik a munkahelyed. Nem tudunk változtatni azon a tényen, ha a házastársad azt mondja neked: „el akarok válni”.
A múlt elmúlt. Nézz előre! Feszülj neki a jövőnek!
Isten ezt mondja: „Mert csak én tudom, mi a tervem veletek – így szól az Úr –: békességet és nem romlást tervezek, és végül megadom nektek, amiben reménykedtek.” (Jeremiás 29,11) Bizony, bizony nehéz megérteni, hogy csak az Isten türelmes, olykor fájdalmasan szigorú nevelése során alakulhatunk át igazán nagy reménységű emberekké. A mélységes mély leckék által! Csak így tudunk szerető, igaz szívű emberekké válni. Krisztus Jézus hű tanítványaivá. A jövő gyermekeivé.
Újra megismétlem Isten szavait: „Nekem jó terveim vannak veletek”… Ez azt jelenti, a legjobb még csak ezután jön!
Leleszi Balázs Károly
