Kedves János, hogy vagy most?
Jól… Ugyanakkor sűrű az élet, az év vége, a feladataim is inkább sokasodnak. Most a legfrissebb, hogy egy gyülekezeti szolgálat kihívása van előttem.
2020-ban egy olyan karácsonyt ünnepelünk, amire még soha nem volt példa: zárva van a templomaink nagy része, a szeretet megnyilvánulásait háttérbe kell szorítani, elmaradnak a találkozások, az ölelések. Hogy lehet így Krisztust ünnepelni?
Mi, baptista hívő emberek „vállalkozók” vagyunk. Egyszer az életben vállalkoztunk arra, hogy követjük Krisztust. Nem csecsemőkorban kereszteltek meg bennünket, hanem magunknak kellett a hit, az üdvösség, az igazság kérdéseiben döntéseket hoznunk, Jézus követőjének lennünk és maradnunk. Ebből kifolyólag van egy erős egyéni felelősségünk, és a nagy tömegben való mozgáson túl mi egyénileg is Krisztus követői vagyunk.
A hitvalló keresztényeknek az igazi tartalmat nem a külsőségek adják, hanem az a bensőséges kapcsolat, amely Krisztussal összeköt bennünket. Persze hiányoznak a formák, hiányoznak a lelkünket érzelmileg is megerősítő tartalmak, és törekszünk is ezek pótlására, amennyire lehetséges, mindenféle eszközrendszeren keresztül.
Sokan azt mondják, hogy most már tényleg a végidőkben élünk, jeleket keresnek és vélnek felfedezni. Mit gondolsz, tényleg hamarosan megtörténhet Krisztus második eljövetele?
Szélsőséges gondolat, ha valaki a COVID-járványt önmagában értelmezi, és nem helyezi bele az üdvtörténetbe, az emberiség és benne a kereszténység történetébe. Nem ez az első járvány, nem ez az első szorító körülmény, nem ez az első olyan megrendítő világhelyzet, amely térdre kényszerít bennünket Isten előtt.
Természetesen ahogy haladunk előre a történelemben, egyre közelebb vagyunk Krisztus visszajöveteléhez, hiszen ő bármikor visszajöhet. A Szentírás beszél arról, hogy hirtelen és váratlan lesz az ő visszajövetele. De nem helyes ebben a helyzetben a szélsőséges hisztériakeltés és annak a keresztény változatában egyfajta szent mázzal leöntött jövőkutatás vagy igeértelmezés, amely figyelmen kívül hagyja a teljes Szentírást.
Nem kerülhető meg a kérdés: világszinten hallani arról, hogy nagy hatású és tekintélyes keresztény vezetők buknak el, botlanak meg. Mire nem figyelnek oda, hol csúsznak el ezek az emberek?
Tegyünk különbséget: vannak keresztény vezetők és kereszténynek mondott vezetők. Vannak nagy hatású vagy szélesebb körben ismert keresztény vezetők, akik szívükkel-lelkükkel elkötelezetten követik Krisztust, és vannak keresztény ideológiát vagy életstílust képviselő vagy azt hirdető, támogató vezetők. Az utóbbi körbe tartozó embereknél számomra nem meglepetés az, hogy elbuknak, mert az igazán személyes istenkapcsolat nélkül az Isten értékeit, igazságait megvalósítani és megtartani egy életen keresztül nem megy. Ezért jött Jézus, mert a zsidóknál sem ment a törvénynek való megfelelés.
Másrészt előfordulhat, hogy valaki újjászületett hívő, istenkövető ember, illetve nagy hatású vezető is, és ennek ellenére elbukik. A Szentírásban is van hasonlóra példa.
Ebből is látható, hogy az ördög kifejezetten kísérti és keresi azokat az embereket, akik sokakra negatív, botránkoztató hatást gyakorolhatnak.
Mind a kettő szomorú és sajnálatos, másképp kezelendő egyik is, másik is. Annak az embernek, aki csak keresztény értékrendet képvisel valódi kereszténység nélkül, a megtérés, az újjászületés, az Istennel való kapcsolat valóságos felismerése, megismerése az út. Azoknak pedig, akik Istennel járnak és mégis elbuknak, a bűnbánat, a helyreállás útját kell megtalálniuk.
Az egyház kísértése, hogy intellektuális és morális felsőbbrendűséggel kezelje az embereket. A baptista egyház gyökereiben megtalálhatók azok a népi mozgalmak, amelyek ma is segítenek két lábbal állni a krisztusi elvek talaján. Igaz ez még ma is? Hogy állunk a bűnhöz, a bűnöshöz?
Szerintem egy kicsit megfakult a Biblia értéke és ismerete a közösségünkben. A baptistákat mindig a biblicitás és a gyakorlatiasság jellemezte. Azt gondolom, hogy ebbe az irányba vissza kellene térnünk. Azzal, hogy az értelmiség egyre nagyobb mértékben jellemzi közösségünket, megvan annak a kísértése, hogy a gyakorlatiasság talajáról elmozdulva csupán teoretikus gondolkodású, elméleteket gyártó emberekké, közösségekké legyünk.
Óvnunk kell magunkat a moralizálás csapdájától is.
Nem lehetünk a világ csendőrei, senki nem tett azzá bennünket. Istent követni akarók, de magunk is sok-sok hiánnyal küszködő, esendő emberek vagyunk. Éppen ezért nagyon óvatosan kell reagálnunk a világban zajló különböző negatív mozgalmakra, tendenciákra. Fontos, hogy külön tudjuk választani a bűnöst és a bűnét. A bűnös emberre az Isten szeretetével kell gondolnunk, és felé nyitottnak kell lennünk, ugyanakkor óvni kell a szívünket, lelkünket a beszennyeződéstől. A bűnnel való harcba pedig bele kell állni, de ez nem moralizálás. Nekünk kötnünk kell magunkat az evangélium alapvető igazságaihoz: Jézus nélkül nem megy sem az új élet, sem a szent élet.
Hogy lettél lelkész, volt-e más alternatíva?
Általános iskola végén nagyon megszerettem a kémiát, vegyész akartam lenni, így is érettségiztem. A szegedi egyetemen már megvolt a lehetőségem a továbbtanulásra, amikor Isten közbeszólt és az elhíváson keresztül a lelkipásztori szolgálatra terelte az utamat. Nagyon hálás vagyok Istennek, hogy ez megtörtént, ugyanakkor hálás vagyok a korábbi érdeklődésemért, mert a vegyi elemzések különböző ága-boga segít a mai elemzésekben, amikor arra van szükség.
A lelkészség mellett előbb missziói igazgató voltál, és most már a második elnöki ciklusodat töltöd. Úgy tűnik, a harmadik ciklusra sincs kihívód. Ezek azt mutatják, hogy a közösség szeret, elfogadja azt az irányt, amerre az egyházat vezeted. Milyen a jó vezető?
Hát, ezt tanulom… Mindenféleképpen Istentől vezetett vezető a jó vezető, ha keresztény egyházról és szolgálatról beszélünk. Másrészt a jó vezető nem leszakad a vezetettektől, hanem együtt tud velük gondolkodni, érezni, haladni, és ebből kifolyólag szeretetet és bizalmat tud ébreszteni.
Olyan a jó vezető, akit nem a fegyelem vagy az érdekeik miatt követnek, hanem a közös látás, a közös hit és a szeretet miatt. Mindig igyekeztem kifejezni a nagyrabecsülésemet és a szeretetemet a munkatársaim felé, és igyekeztem lehetőség szerint csapatban dolgozni, úgy gondolom, hogy nálam sokkal jobb emberekkel…
Mint a Baptista Világszövetség vezetőképző bizottságának (Comission on transformational leadership) tagja és egyházelnök mit tapasztalsz világviszonylatban és itthon: a COVID–19 felrázta-e az emberiséget, közeledtek-e Istenhez, vagy inkább távolabb kerültek a spiritualitástól? Másként élik-e meg a keresztények, mint a nem hívők?
Széttartó tendenciákat látok mind a kereszténységben, mind a világban. Nem egységesek a folyamatok. Nem látjuk, hogy a kereszténység egésze térdre kényszerült volna és sokkal többet töltene imádsággal, bibliaolvasással, az Istennel való közösséggel.
Vannak, akiknél lelki mélyülés tapasztalható, és vannak közösségek, akik jól ki tudták használni ezeket a változó körülményeket akár a belső építkezésre, akár a külső szolgálatra, misszióra.
De azt is látjuk, hogy a keresztény közösségeken belül negatív tendenciák is vannak, amelyek az elköteleződésben, a hitben, a gyülekezeti közösségektől való lemorzsolódásban is megmutatkoznak.
Vannak emberek, akik eddig mindig tudták, mit csináljanak, merre haladjanak, de most a körülmények felborították az életüket, és beérkeztek egy útkereszteződésbe. Nos, ezek az emberek adott esetben nagyon fogékonnyá váltak, válnak akár az evangéliumra és hozzáteszem, más spirituális tartalmakra is. Ugyanakkor az is látszik, hogy az emberek igen jelentős része belefáradt, unja, utálja ezt az egészet, és megpróbálja kizárni, félretenni a híreket, egyáltalán nem akar ezzel foglalkozni.
Aztán vannak olyanok, akik egyszerűen csak túl akarnak lenni az egészen, és azt gondolják, hogy majd minden visszatér a régi kerékvágásba, és nosztalgiával gondolnak arra, ami egyébként fárasztó volt, amikor benne voltak.
Azt gondolom, hogy a COVID–19 inkább a széttartást erősítette fel.
Szerinted a társadalmat foglalkoztató kérdések közül melyek most a legfontosabbak?
Különbséget szeretnék tenni aközött, hogy mik azok, amik harsognak, hangosak, és mik azok, amik igazán fontosak. Hangsúlyozottan előjönnek az egészséggel, a biztonsággal, a világunk jövőjével kapcsolatos kérdések. Erőteljesek azok is, amelyek az emberek igényeinek és szükségeinek kielégítésével kapcsolatosak. Ezek jelentős része azonban az emberek önzéséből fakad.
Úgy gondolom, hogy a legfontosabbak az ember személyes, örök életével, jövőjével kapcsolatos kérdések.
Talán a COVID–járvány segített abban, hogy az ember kénytelen újból és újból szembesülni azzal, amit eddig talán elhessegetett, hogy „mi lesz velem a halálom után”.
Másrészt a nagyon fontos kérdések a társadalom alapvető építőkockáiról szólnak: a házasságról, a családról, a barátságról, az egyéni felelősségünkről az életünkre, a jövőnkre, a generációkra vonatkozóan. Sajnos, olyan világban élünk, hogy a harsogó kérdések és a rövid távra tekintő dolgok kerülnek előtérbe, de dolgoznunk kell azon, hogy az igazán fontosak is ott legyenek.
Milyen új utak adódnak ma a gyülekezetek számára, hogy a településük életében eredményesen vegyenek részt?
Azzal, hogy a baptista egyház az elmúlt egy, másfél évtizedben úgynevezett intézményfenntartó egyház lett, olyan társadalmi szerepekbe kapcsolódhattunk be az oktatás, a szociális élet, néhány vonásban az egészségügy területén, amelyek fontosak az emberek számára. Ezeken keresztül mélyen be tudunk lépni rengeteg család, rengeteg ember életébe.
A gyülekezetek számára fontos, hogy kapcsolatban legyenek a helyi társadalommal, a helyi önkormányzattal, a helyi szervezetekkel, és tegyék fel a kérdést, hogy miben segíthetünk.
Nemrégiben beszélgettem néhány kelet-közép-európai missziós vezetővel, és ez egyik így fogalmazott: azok a gyülekezetek, amelyek egyfajta program mentén voltak elkötelezettek, a járvány következtében most elveszettek. Akik az Isten szolgálatában, a misszióban voltak elkötelezettek, azok tudnak jól működni. Rugalmasnak kell lenni, és az egyes gyülekezeteknek kell megkeresniük azokat a pontokat, ahol az adott település, az adott környezet szükségei alapján kapcsolódni tudnak.
Mire kell ma leginkább figyelni, vigyázni a gyülekezeteknek, az egyháznak?
Azt gondolom, a leginkább arra kell vigyázni, hogy ne veszítsük el az evangéliumi fókuszunkat, azaz ne váljunk szociális-kulturális klubbá, másrészt ne veszítsük el a hitelességünket. Sajnos a kereszténység általában véve hitelességmínuszban van a társadalomban, ha nem így lenne, akkor a COVID-járvány alatt tömegek jönnének a lelkészekhez lelkigondozást kérni. Nem ez történik. A harmadik, amire oda kell figyelni, hogy érthetőek legyünk, hogy az emberek megértsék, amit mondani akarunk.
2021-ben 175 éves az újkori magyar baptista misszió, 2023-ban emlékezünk meg a Kárpát-medencében indult anabaptista misszió 500 éves kezdeteiről. Milyen tervek készülnek arra, hogy ezek a fontos események méltóképpen bekerüljenek a köztudatba?
Természetesen készülünk mindkét eseményre kiadványokkal, eseményekkel, szakmai projektekkel, amelyek fontosak, de mindenképpen gondolunk arra, hogy hogyan lehetne kézzelfoghatóan is közel hozni azokhoz az emberekhez, akiknek nem olyan érdekes egy történészkonferencia. Ezért indítottuk el az 500 év – 500 fa projektet már ebben az esztendőben, hogy a következő évek alatt összesen 500 fát ültessünk el Kárpát-medence-szerte az 500 éves anabaptista misszióra emlékezve.
Másrészt van egy álmunk, hogy 2023-ban szintén erre az 500 évre emlékezve szeretnénk egy baptista miniolimpiát szervezni itt Magyarországon.
A ma emberének az egyik nyelve a sport, a zene… Tesszük ezt azért, hogy a sportot szerető generációk is maguknak érezzék az egészet. Sikerült megnyerni a környező országok baptista vezetőit, akik készek csapatokat küldeni.
A Baptista Világszövetséggel is egyeztettünk, abban segítenek, hogy néhány világszerte ismert baptista sportoló is eljuthasson erre az eseményre. Szeretnénk ezáltal is megerősíteni és építeni – kelet-közép-európai vagy akár európai szinten – a következő generáció baptistái közötti kapcsolatrendszert. Természetesen az egészet az evangéliumhirdetés érdekében is szeretnénk használni, hogy a sport iránt érdeklődő embereket is meg tudjunk szólítani.
2021-ben egy másik fontos esemény is lesz, a tízévente esedékes népszámlálás. Mit várunk ettől mi, baptisták?
Azt várom, hogy a baptisták száma Magyarországon ne csökkenjen, hanem növekedjen. Az elmúlt időszakban a gyülekezeteinkben voltak olyanok, amelyek növekedtek, és voltak, amelyek csökkentek; voltak, amelyek létrejöttek, és voltak, amelyek megszűntek. Azt is látjuk, hogy sokan vannak olyanok, akik talán nincsenek ott állandóan a gyülekezeti alkalmainkon, de egyre közelebb érzik magukat hozzánk. Bízunk benne, hogy mindenki őszintén felvállalja majd a kötődését.
A jövő generációjának mi a legnagyobb hiánya ma, és mit tud nyújtani az egyház, a gyülekezetek és természetesen mindezek lényegeként Jézus Krisztus?
Nehéz úgy jövő generációról beszélni, hogy a generációkon belül is gyorsuló változási folyamatokat látunk. Egyre gyorsabban követik egymást különböző belső kultúrájú generációs csoportok. Ma a jelen és a jövő fiatal generációja hatalmas, szinte beláthatatlan lehetőségeket lát, ugyanakkor elveszettnek érzi magát, mert a lehetőségekkel nincs összhangban az érzelmi, értelmi, lelki feltöltődése és megalapozottsága.
Ezért látjuk, hogy az újabb és újabb generációkban egyre több a szélsőségesség, a bizonytalanság. Most már nemcsak abban bizonytalanok, hogy mit gondoljanak az előttük élőkről, hanem abban is, hogy fiúk-e vagy lányok. Természetesen minden generációban vannak kiemelkedő személyiségek, nem lehet egységesen kezelni mindenkit, de óriási a felelősségünk, hogy tovább tudjuk-e adni az értékeinket, van-e, amit továbbadjunk. Megtaláljuk-e a szót, a hangot az újabb és újabb generációkkal, vagy párhuzamos kulturális világok jönnek létre?
Milyen értékeket hozol a családból, és miket tartottál fontosnak, hogy te magad is átadj a gyermekeidnek, a következő generációnak?
Egyszerű és nagyszerű emberek a szüleim, kétkezi munkások voltak, és mind a nagycsaládban, mind a szűk családban értéke volt a munkának, a hétköznapi, kézzelfogható, valóságos dolgoknak. Én ezt hozom magammal. A másik, amit hozok a nagycsaládból – a Révész családból származom, amelyben sok baptista lelkipásztor is van –,
hogy mennyire fontos a család értéke, összetartó ereje, az egymásra való figyelés, az egymásnak való segítés.
Igyekszem továbbadni ezt, és az is fontos, hogy lássák a gyermekeink, unokáink, hogy szeretjük a szüleinket, az előttünk levőket, és törődünk velük.
Azt is fontosnak tartom továbbadni, hogy legyen szelektálási, mérlegelési képességük a világról, mert mi hívők vagyunk, nem hiszékenyek. Kell, hogy legyen egy belső tartásuk, ami megadja azt az erőt, hogy a mindennapokban el tudjanak igazodni. Ahogyan a Szentírásban, az Efezusi levélben is olvassuk: ne legyünk olyanok, akiket a különböző tanítások szele ide-oda hajt, hanem legyünk érett hívőkké. Ezt szeretném megélni és szeretném továbbörökíteni, hogy ilyen értelemben legyenek érett emberek, akiknek gerince van és eligazodnak a világban.
Hogy ünneplitek idén ezt a különös karácsonyt?
Mivel még a családunkon belül nem lépjük át a tíz főt, ezért mindenképpen szeretnénk együtt ünnepelni, mint ahogyan máskor is tettük. Amikor összejövünk, a feleségem finomat főz, aztán felolvasunk egy részt a Szentírásból, általában ezt én szoktam tenni, énekelünk mindannyian, mondunk valamit az elmúlt évünkről, mindannyian imádkozunk egymásért és másokért, akik ott vannak a szívünkben, a gondolatainkban.
Mértéktartóan megajándékozzuk egymást, és együtt örülünk. Sajnos, most a nagyobb családi találkozásokról, együttlétekről le kell mondanunk, de annak örülök, hogy a szüleink generációja is megtanult élni a mai kor adta lehetőségekkel, és az online eszközök segítségével tudunk képpel, hanggal kommunikálni.
2021 egy más év, egymás éve az egyház jövő évi szlogenje szerint. Mit üzensz az olvasóknak, miben legyen más ez az év?
Törődjünk egymással, figyeljünk egymásra! Legyen abból a szempontból más 2021, hogy rázzuk le magunkról mindannak a szürkeségét, ami 2020-ban ránk rakódott a COVID-járvány alatt: ahogy befelé fordulva magunkkal foglalkoztunk; távolságot tartva, saját magunkra koncentrálva, nem annyira törődtünk másokkal, kizártunk sokakat az életünkből. Rázzuk le magunkról ezt a szürkeséget, és ismerjük fel, hogy szükségünk van egymásra! Ha közösségben vagyunk, ha törődünk egymással, akkor többek vagyunk, akkor krisztusibbak vagyunk…
Fotó: Antal Saci
