Főleg úgy, hogy az előadás nyelve angol volt, és nem volt magyar tolmács, sem semmi egyéb extra körítés vagy „felhajtás”. Nem először járt nálunk a híres professzor, ezúttal az MCC szervezésében, meghívására. A jelenség – ezen az estén szó szerint – magáért beszélt.
A kanadai pszichológus egy rövid bevezető gitárzene, egy szervező és a felesége felvezetője után lépett színpadra. Retorikailag már az hatalmas dolog, hogy ha valaki le tud kötni egy ilyen méretű (kb. 5000 fő) hallgatóságot néhány percig. Peterson ezt kb. másfél órán át fenn tudta tartani, csak néha állt meg pár másodpercre. Majd mindenféle „ö”-zés nélkül folytatta a gondolatmenetét a feszülten figyelő közönség előtt.
Felmerülhet a kérdés: miért írok erről itt?
Az elhangzott tartalom (egy jelentős része) miatt. Az est elején Tammy – Jordan felesége – tíz percben elmesélte életének egy nehéz, betegséggel terhelt időszakát. „Csak Isten tudja, hogy mikor halunk meg” – mondta, majd „mennyei Atya”-ként utalt Teremtőjére. Szépen illeszkedett a nemrég ünnepelt anyák napjához, ahogy Julianről, a fiukról beszélt. Kiemelte, hogy milyen sokat jelentett a vele való kapcsolata is a gyógyulásában, illetve hogy egy „anya szeretete a gyermeke felé csodákra képes”.
Vastaps fogadta a felesége által felkonferált professzort, akin (nem csak a már szinte teljesen őszes haj és szakáll miatt) látszottak az elmúlt évek terhei. Előadásának hangvétele komoly és jelentőségteljes volt. Rögtön a lényegre tért: látogatásának fő oka a soron következő – negyedik – könyvének ismertetése. Ez ügyben jelezte beszéde végén, hogy 2024 elején újra tervez visszatérni Budapestre. A We Who Wrestle With God (Mi, akik Istennel küzdünk – utalás Izraelre) címet viselő mű egy őszinte ars poeticának tűnik. Vélhetően az író saját istenkeresését is megfogalmazza majd benne. A nagy kérdés nekem, hogy meddig jut majd. Lesz-e még ideje megtérni? Az nem kérdés szerintem, hogy nincs távol.
Úgy hiszem, Jézus rá is mondhatná: „Nem vagy messze Isten országától…” (Márk 12,34)
Miből gondolom? Aki végigkísérte Peterson elmúlt öt évét, láthatta, hogy egyre inkább foglalkoztatni kezdte a Biblia világa. Úgy tűnik, mindez egy őszinte igazság- és istenkeresés a részéről. Tegnapi budapesti előadásának is kb. a fele lényegében bibliai (főleg ószövetségi) történetek kibontása, magyarázata volt. Ez akkor is figyelemre méltó, ha már megszokhattuk tőle, számos hasonló előadása van fent a neten. „Leginkább az ateisták vitatkoznak az Istennel! – kezdte in medias res dr. JBP, majd hozzátette: Ha irreleváns lenne [ez a téma], nem tennék.” Az etika fontosságára is felhívta a figyelmet, kiemelve, hogy sokféle etika létezik. Melyik igaz? – tette fel a kérdést, vagy van-e egyáltalán igaz közülük? Az etika nem más, mint értékek struktúrája. Szükséges priorizálni! Az egy irányba való el nem köteleződés okozza napjaink zaklatott, nyugtalan, elégedetlen kulturális atmoszféráját – fogalmazott.
Az értékek, a választás, a figyelem fontossága mellett beszélt a dialógus folyamatáról, a közös szellemről és a „sikeres” házasságról is. Mégis a legérdekesebb rész ez után következett számomra. „Megnyílt” a Szentírás – a legelejétől kezdve: Ádám, Éva, Káin, Ábel, Noé, Ábrahám, Mózes, Jónás, Jób és végül Jézus (nem mondta ki a nevét)! Ahogy közeledtünk az újszövetségi korpuszhoz, erősödött bennem a feszült várakozás: hogyan áll majd Isten Fiához (lásd Márk 8,29)? Egyáltalán megemlíti-e? Valójában ez élete legfontosabb kérdése, ahogy mindannyiunké is. Volt szó a keresztre feszítésről, amit meg nem érdemelt katasztrófának, valamint „worst-case scenarió”-nak nevezett. De nem állt meg itt. Szólt a feltámadásról is.
A Q&A szekció már csak hab volt a tortán. Közönségkérdésekkel zárult az est, amit egy virtuális felületen tehettek fel a hallgatók. A beérkezett több mint ezer kérdés közül hármat választott az előadó felesége. A jelenleg hazánkban támogatott családi értékekkel kapcsolatban Peterson azt mondta, hogy nem áldozhatjuk fel a kétszülős (apa = férfi, anya = nő) családmodell ideálját, hiszen minden pszichológus tudja, hogy a gyerekek ilyen családban funkcionálnak a legjobban!
Úgy javasolná a túl empatikus (altruista) természet leküzdését, ha ezek az érzések még a túlzott egyetértés/elfogadóképesség javulása után is fennállnak, hogy csak legyen dialógusban az illető másokkal! Végül a halogatásra való megoldást az önmagunk felé irányuló elvárások leszállításában vagy legalábbis apró lépésekre osztásában látja. Legyen szó akár adóbevallásról vagy egyéb íróasztalunkon tornyosuló feladatokról: nézz tükörbe, és rakj rendet! Peterson szerint a modern ember azért nem találja Istent, mert nem néz a mélybe. Azt hiszem, ezen az estén a mélybe nézés terén nem volt hiány.
Viszontlátásra, dr. Peterson, 2024-ben! Budapest és a „mennyei Atya” is (vissza)várja!
