2023 októbere örökre beírta magát a Közel-Kelet történelmébe. Sajnos azóta is dúl a harc az ellenséges felek – arabok és zsidók – között. De nemcsak szűken véve közöttük zajlik a csata, hanem közvetve szövetségeseik is beszálltak.
Figyelemre méltó megállapítást tett nemrég Robert C. Castell, az aradi származású, magyarul is beszélő, Izraelben élő biztonságpolitikai szakértő. Stratégiai elemzésében elmondta, hogy amikor a külső, nyugati világ a Közel-Keletre jön, akkor nemcsak a hatalom vagy az olaj vonzza, hanem van egy nagyon komoly vallási kapcsolat is. Így van ez még azoknál is – fogalmaz az egykori katona –, akik nem tartják magukat hívő embereknek, a kultúrájuk egy olyan kultúra, ami eleve egy keresztény kultúra, aminek nagyon mély gyökerei vannak Izraelben.
De még inkább így van ez az evangéliumi keresztények esetében!
Izrael szempontjából a Közel-Keletre irányuló keresztény vallási érdeklődés pozitív: „általában segít nekünk” – folytatta Castell. „A legfontosabb Izrael-lobbi Washingtonban nem az amerikai zsidók, hanem az evangéliumi keresztények. Gyakorlatilag ami Izrael születését lehetővé tette, az a keresztény cionizmus volt” – véli a szentföldi szakember, aki a Hit Rádió műsoraiban is számos interjút adott. Tehát ha Izraelnek segítségre van szüksége, akkor elsősorban nem a többségében progresszív zsidó szervezetekre számít, hanem az evangéliumi keresztényeket (példának okáért említette a texasi John Hagee pásztor Christians United for Israel [CUFI] misszióját, ami az USA legnagyobb Izrael-párti szervezete).
Bárhogy is látjuk a témát, ez több mint politika. A Biblia kijelenti, hogy fontos a keresztényeknek Izrael. Egyrészt, mert Megváltónk, aki saját vérét adta értünk, Jézus Krisztus is tagadhatatlanul zsidó családból származott – édesanyja, Mária, és örökbe fogadó apja, József ágán is! De nemcsak Jézus, hanem tanítványai, a későbbi apostolok is zsidó emberek voltak. Másrészt a zsidóság a kereszténység idősebb testvére. Olyanok vagyunk, mint az ág és a törzs, vagy a fa és a gyökér! Éppen ezért egy keresztény soha nem lehet antiszemita. Tehát az, hogy „keresztény antiszemita”, körülbelül olyan, mintha azt kérdeznénk, hogy lehet-e Jézus sátánista – véli találóan Mike Sámuel baptista lelkipásztor, aki szerint „nem kell elvakult cionistának lenni” ahhoz, hogy támogató attitűddel álljunk Isten választott népéhez.
Mikor az ószövetségi Bálám – aki távolról sem volt hívő, evangéliumi szellemiségű – Jákob csillagáról jövendölt, Isten Lelke ilyen szavakat adott a szájába Izraelre vonatkozólag:
„Áldott, aki téged áld, átkozott, aki téged átkoz!” (4Mózes 24,9b)
Ez az igazság és ígéret ma is megáll. Kölcsönösen érintett e mostani krízisben egyébként a zsidóság, és szenved a palesztin lakosság is. Számunkra – evangéliumi keresztényeknek – egyébként mindkettő csoport fontos! Ez lenne az igazi, személyválogatás nélküli, keresztényi szeretet. A fent idézett baptista lelkipásztor mondta, hogy példának okáért vagy egy tucat baptista gyülekezet van kint Izraelben, és meglepő, hogy még kicsit több is található (17 db) a jóval kisebb méretű palesztin területeken. Döbbenetes, hogy vannak hittestvéreink most mindkét oldalon, akiknek továbbra is imatámogatásra van szükségük! Támogassuk hát őket – evangéliumi keresztényekként!
*