Ezt teszem most is, amikor azt a kérdést teszem fel, amit már másoktól is megkaptam: Jézus és a keresztények jobb- vagy baloldali beállítottságúak?
Előrebocsátom, hogy meggyőződésem szerint Jézus nem állna be és köteleződne el egyetlen e földi politikai vagy pártformáció mellett sem, már csak azok tökéletlensége, megosztottsága és megosztósága miatt sem. Maradna helyette Isten országának „pártján” – munkálva annak terjedését, és hirdetve uralmát. Erre bátorítom magamat és kedves olvasóimat is 2026-ban!
Ugyanakkor van két értékkészlet, amit a fenti szavakkal ír körül korunk, és ezeket érdemes górcső alá venni. Természetesen mindkét „csomagban” vannak bibliailag támogatott és ellenzett tartalmak – már csak ezért sem kell ilyen módon kizárólagosan az egyiket választanunk.
Jobboldali értékkészlet
Történelmi előzmények és a közmegértés alapján ide sorolhatjuk a hagyományos, konzervatív értékeket, szilárd társadalmi kereteket, a családot, nemzetet. Vizsgáljuk meg ezeket jézusi nézőpontból! Az egyes témákat inkább csak felhozom, és rövid gondolatkísérletet teszek a megítélésükre, de hosszabb egyéni elmélyedésre és átgondolásra hívom az olvasót, adja meg maga saját válaszát, mi a jézusi nézőpont!
Hogyan viszonyult Jézus a hagyományokhoz, konzervatív értékekhez? Miközben az örök értékeket és rendet képviselte („Nem azért jöttem, hogy érvénytelenné tegyem, hanem hogy betöltsem” a törvényt – Máté 5,17), ezt rendkívül alkalmazottan, rugalmasan, helyzethez igazítottam tette, sokszor ezzel „követhetetlenséget”, megrökönyödést, botránkozást okozva (érintkezése bűnösökkel, betegekkel, nőkkel). Értékőrzésének alapja nem a merev vallási rend követése, hanem a spiritualitás és szeretet („Ha ezt mondja valaki apjának vagy anyjának: korbán, vagyis áldozati ajándék az, amivel kötelességem volna téged megsegíteni, akkor már nem engeditek, hogy bármit is tegyen apjáért vagy anyjáért; és így érvénytelenné teszitek az Isten igéjét a ti továbbadott hagyományotokkal” – Márk 7,11–13).
Hogyan viszonyult Jézus a társadalmi keretekhez? Nem törekedett azok megváltoztatására, a hierarchia felbontására közéleti szinten, ugyanakkor azt mondta, közöttünk ne így legyen („De nem így van közöttetek” – Márk 10,43). Tehát nem hirdette meg a politikai rendszer újrarajzolását, de spiritualitással töltötte meg („Adjátok meg a császárnak, ami a császáré, és Istennek, ami Istené” – Lukács 20,25), és arra hívott, hogy az adott körülményeket egyéni helyes döntések meghozatalával töltsük meg. Az irgalmas samaritánus egyszerre példázza (Lukács 10,25–37), hogy megmaradnak a társadalmi státuszok, de az egyén mozgástere is a jóra. Ez egyfajta érett felnőtt, tudatos, majdhogynem polgári szemlélet, mely szintén jobboldali hangsúly. Nem az állam, a rendszer, a külső segítség tesz valamilyenné, hanem az egyéné a döntés felelőssége, a növekedés megélése – nem külső társadalmi, de belső lelki és cselekvési szabadságban.
Hogyan viszonyult Jézus a családhoz mint értékhez? Ez rendkívül nehéz kérdés, hiszen egyfelől üzenetének természetes alapja a szeretet és tisztelet, az elköteleződés, mindenekelőtt a hozzánk legközelebb állók felé. Másfelől nagyon sokszor emeli e fölé az elhívás és küldetés fölé a tanítványságot („Ha valaki hozzám jön, de nem gyűlöli meg apját, anyját, feleségét, gyermekeit, testvéreit, sőt még a saját lelkét is, az nem lehet az én tanítványom” – Lukács 14,25), az istenválasztást, amely a családi kapcsolatok felett áll az értékpiramisban, tudva, milyen radikális következményei lehetnek. Egy új család jön létre, Isten családja, mely nem feltétlenül felülírja, de kiegészíti az előzőt („Bizony mondom nektek: mindaz, aki elhagyta házát vagy testvéreit, anyját vagy apját, gyermekeit vagy szántóföldjeit énértem és az evangéliumért, az százannyit kap” – Márk 10,29–30). Lásd e dinamikával kapcsolatban végső szavait a kereszten: „Amikor Jézus meglátta, hogy ott áll anyja és az a tanítvány, akit szeretett, így szólt anyjához: Asszony, íme, a te fiad! Azután így szólt a tanítványhoz: Íme, a te anyád! És ettől az órától fogva otthonába fogadta őt az a tanítvány.” (János 19,26–27)
Hogyan viszonyult Jézus a nemzethez? Nem vitatta el, hogy Isten nemzetekbe és országokba rendezte az emberiséget, és nem is hívott ezek közéleti átformálására, de spirituálisra igen. Hangsúlya az Isten „nemzetén” van, mely nyitott mindenki számára, egy új családot és nemzetet hoz létre, mely elsődleges közösséggé válik, erkölcsi alapot bármelyik pillanatban átemelhet a korábbi kötődés határain (irgalmas samaritánus).
Baloldali értékkészlet
Ide sorolhatjuk a társadalmi egyenlőséget, szolidaritást, segítségnyújtást, szociális gondolkodást és gondoskodást, a szabadságot.
Hogyan viszonyult Jézus a társadalmi egyenlőséghez? Nem munkált közvetlen változást a társadalmi hierarchiában, de helyette az egyéni attitűdre kívánt hatni. Tanításának alapja az Isten előtti egyenlőség: itt mindenkinek van joga embernek lenni, sőt tanítvánnyá válni, Isten gyermekévé lenni, üdvözülni is. Nincs kirekesztés, hanem befogadása szegénynek, gyermeknek („Engedjétek hozzám jönni a kisgyermekeket, és ne akadályozzátok őket” – Márk 10,14), öregnek, megvetettnek is a megtérés alapján (lator). Sőt, minket is kötelez erre: „Aki az ilyen kisgyermekek közül egyet is befogad az én nevemért, az engem fogad be.” (Márk 9,37)
Hogyan viszonyult Jézus a szolidaritás, szociális gondoskodás kérdéséhez? Valóságos alapítója ennek, tanítása minden mozzanatában érzékenységre, törődésre hív a betegek, a börtönben lévők, a kirekesztettek, gyakorlatilag nemcsak általánosságban mindenki, de különösen a nehéz helyzetben lévők iránt: „Mert éheztem, és ennem adtatok, szomjaztam, és innom adtatok, jövevény voltam, és befogadtatok, mezítelen voltam, és felruháztatok, beteg voltam, és meglátogattatok, börtönben voltam, és eljöttetek hozzám… Bizony mondom nektek, valahányszor megtettétek ezeket akár csak eggyel is az én legkisebb testvéreim közül, velem tettétek meg.” (Máté 25,35–40)
Hogyan viszonyult Jézus a szabadsághoz? Hirdette az egyén lehetőségét és felelősségét mindenekelőtt az Isten felé közeledésre, akitől senki nem választhat el, akárki vagy („Jöjjetek énhozzám mindnyájan, akik megfáradtatok és meg vagytok terhelve, és én megnyugvást adok nektek!” – Máté 11,28; „Aki hisz és megkeresztelkedik, üdvözül, aki pedig nem hisz, elkárhozik” – Márk 16,16). Ugyanakkor ez a szabadság csakis a jóra, az Isten felé irányultságra vonatkozik, minden más „szabadság” rabság, melynek zsoldja halál. A földön megélheti mindenki a döntés szabadságát, ezt elvenni nem vagyunk hivatottak, de következményeivel mindenkinek felelősen számolnia kell, nem társadalmi rendje-rangja, de hite és abból fakadó vagy elmaradó cselekedetei szerint („Összegyűjtenek elé minden népet, ő pedig elválasztja őket egymástól, ahogyan a pásztor elválasztja a juhokat a kecskéktől” – Máté 25,32).
Összegezve az előbbieket: Jézus egyedül a megrögzött bűnnel nem vállal szolidaritást, a szabadság erre nem terjedt ki – de a megtérésben haladó, bűnös emberek felé szabadító kezet nyújt!
Boros Dávid lelkipásztor
Kiemelt kép: unsplash.com
