Felettébb érdekes időket élünk. Egyrészt azért, mert láthatjuk, ahogy a 2008-as pénzügyi válság utáni korszak lezárul a volatilis[1] pénzpiacok és az azokat megnyugtatni kívánó, eszköztárukat bővítő jegybankok és kormányok küzdelmében. Másrészt saját magunkban is el kell számolnunk most – az otthonlét és a nyugalom idején –, hogy mindez mire is tanít bennünket. Hol leszünk mindezeknek a végén? Mi az, amit megtanultunk ebből a válsághelyzetből? Mit kell tennünk a helyreállítás során másképpen?
Egy korszak vége
A 2008-as válságot követő időszak az erőteljes likviditásbőség korszaka volt. A hitelezés helyreállt, ezzel beindítva a gazdasági folyamatokat. A probléma véleményem szerint ott kezdődött, hogy a régebbi beruházások miatti adósságokat is vissza kellett fizetni, miközben az új technológia és üzleti modell folyományaként az új fejlesztéseket is finanszírozni kellett. Ez a problémakör egyben magának a populizmusnak is a problémája, amely egy válság utáni átmeneti forma volt, amely immár nem állja meg a helyét.
Szerencsére Magyarországon a 2010-es évektől kezdve olyan szakmai koncepció volt és van jelen a gazdasági kormányzásban, melynek célja egy olyan stabil és kiegyensúlyozott gazdasági és pénzügyi rendszer kialakítása, amely végre képes határozott hosszú távú koncepciót közvetíteni a gazdálkodók felé.
A laza monetáris politika és a likviditásbőség a túlzott vállalati és lakossági eladósodáson keresztül az említett okok miatt nem tudta kifejteni valódi hatását. Így nem változott meg a gazdasági szereplők mentalitása olyan mértékben, ahogyan az elvárható lenne, ehelyett hajtotta őket az a mohóság, hogy a gazdaság visszakerüljön a 2008 előtti növekedési pályára.
Az előző válság Paul Krugman[2] szerint a bizalom válsága volt. A mostani válság véleményem szerint a mértékletesség válsága. A mértékletességé, mert elfelejtettük, hogy nem cselekedhetünk ugyanúgy egy kisebb kitérő után, ahogyan azt 2008 előtt tettük. Nem fogyaszthatunk ugyanúgy, nem költekezhetünk ugyanúgy és legfőképpen nem gondolkodhatunk ugyanúgy, ahogyan azt eddig tettük. Radikális elfordulás, megtérés[3] kell abból a hedonista gondolkodási rendszerből, amelyben jelenleg vagyunk. A nemzetgazdaságok gyors és hozzáértő akciótervekkel a második félévben helyre tudnak állni és jó növekedési kilátásokkal tudnak készülni 2021-re. De ehhez elengedhetetlen, hogy kilépjünk abból az ördögi körfogásból, amit a vágyaink és bűnös gondolataink eredményeznek, mert ameddig ez a gondolkodás megvan, addig a növekedés és recesszió kettősségének csapdájában fogunk megragadni. Ronald Reagan az AIDS-et Isten büntetésének mondta a bujaság bűnéért.
Csak egy pillanatra gondolkozzunk el azon, hogy a koronavírus nem az a figyelmeztetés-e, ami a mohóságunk miatt jött el?
El kell jönnie tehát ezzel párhuzamosan a megtérésnek és a megtisztulásnak[4]. Milyen szerepe van ebben a kereszténységnek, és hogyan kapcsolódik ehhez Slavoj Žižek szlovén baloldali filozófus kritikája?
A múlt velünk élő szellemei
Kezdettől fogva nagy kérdés az egyházon belül, hogy a kereszténység milyen relációban van a világgal. Mára evidenciának tekinthető, hogy a kereszténység a világtól szeparálva létezik abban a tekintetben, hogy megerősítésért nem kell kifelé tekintgetnie. Ugyanakkor a társadalom hatással van ránk, és a társadalmat mozgató és irányító értékrendre hatásunk van, hiszen a lelkiség, az erkölcsiség és a politika maga az értékrend alkalmazása. Ebből kifolyólag felelősségünknek kell tekintenünk a folyamatos harcot azokkal az értékrendekkel (szellemi hatalmasságokkal) szemben, amelyek minket szeretnének kiszorítani. A kereszténység mindig akkor volt a legerősebb, amikor a világgal oppozícióban volt, és ehhez Isten erejét, fegyverzetét kérte.
Žižek szerint ilyen ideológiáknak számítanak a múlt minket kísértő szellemei: a neoliberalizmus és neokonzervativizmus.
A neoliberalizmus saját morális korruptsága és nihilizmusa miatt utasítja el a kereszténység lényegét, míg a neokonzervativizmus ma már kevésnek és gyengének bizonyuló eszközrendszert rendelt az értékrend érvényesítéséhez.
Ebből a szempontból a megoldást az adja, hogy tisztességes állampolgároknak kell lennünk, akik a fontos tradíciókkal és emberi jogokkal[5] őszintén azonosulni tudnak, hiszen ez a feltétel nélküli kötelességtudat ássa alá ezt a fennálló, problémás rendet. Ezért tehát magunk között is le kell számolnunk ezekkel az ideológiákkal és az igei iránymutatás önös érdekek mentén történő értelmezésével, melyek megmérgezték egyházunkat, személyes gondolkodásunkat: newage-gondolatok a gyülekezetekben, öncélú „szolgálatok”, az etikátlan viselkedés és gondolkodás megtűrése – csak hogy néhányat említsek. A tágabb társadalmi szinten ez az észszerű mértéken felüli fogyasztás, mohóság, profithajszolás és féktelen individualizmus formáiban jelent meg. Túl hosszú időre ragadtunk bele a keresztény moralizálás csapdájába, amit azért hoztunk létre, hogy bűntudat és önkritika nélkül tudjuk átvenni a világi megoldásokat. Mivel gyengíthetők vagy netán szüntethetőek meg ezek a szellemi irányzatok?
Az agapé felforgató jellege
Ezekre a megoldás az agapé[6] aktív alkalmazása. Az agapé ebben a kontextusban azt jelenti, hogy szeretem és becsülöm a másikat személytelenség és részrehajlás nélküli módon. Ez úgy értelmezendő, hogy mindegy, számomra ő kicsoda, de segítenem kell neki. Segítenem kell neki kiszakadni a társadalmi ideológiai keretrendszerből, amelyen belül a törvény és a törvényszegés[7] ördögi körébe van beleragadva. Ezt a kettősséget Pál szerint ugyanis Krisztus már feloldotta. Az ember pedig azáltal tud kiszakadni ebből a keretrendszerből, ha megtagadja önmagát,[8] felveszi a keresztjét, és követi azt a Megváltót, aki megszabadított mindannyiunkat.
Viszont ez az emberek életét és a társadalmat első körben felforgatja. Nem véletlen, hogy néhol, ahová Pál és társai missziói útjaik során eljutottak, a helyi vezetők attól féltek, hogy valamiféle forradalmat fognak szítani.
Azt viszont nem látták, hogy ez elsősorban a szív – a szándék, az akarat, a személyes döntések – forradalma. Ebből a szempontból a missziói parancs régen és most lényegét tekintve ugyanaz. A jövő missziói munkájának legfontosabb eszköze az agapé helyes tudatosítása és megélése.
Žižek felhívja a figyelmünket A törékeny abszolútum című művében, hogy mi emberek hiányos és sebezhető létezők vagyunk, ezáltal képesek vagyunk a szeretetre. Minden tudás és ismeret birtokában is hiányosak (rész szerint valók) maradunk. Ami viszont nekünk teljességet tud adni, az a szeretet, mivel az magasabb rendű minden tudásnál. Mert ha ez az agapé nincs meg bennünk, tudásunk pedig van, úgy nem tudjuk felfogni a missziói parancs lényegét. Ezért tehát a tudatosan önfeladó szeretet az, amely által reálisan látjuk Istent, mi magunkat Isten előtt, és ahogy látjuk az Isten által megadott szolgálatunkat. Az agapé fogalmából pedig következik, hogy cselekedeteinknek erkölcsöseknek, erkölcsieknek kell lenniük. Így az erkölcsi cselekvés az etika és a politika metszéspontjában történik.[9] Ennek gyakorlati megvalósulása a teljesítmény és a szeretet valódi kapcsolata lesz. De milyen formát fog ez ölteni?
Mi fog következni?
Véleményem szerint a koronavírus a két említett ideológiának véget vetett, noha utóvédharcok mindig vannak és lesznek a múlt szellemei ellen. Ezeket válthatja fel végérvényesen a globalizáció fogalma, a két említett ideológia kizsákmányoló és elnyomó természete nélkül. A globalizáció lényege, hogy lehet olyan infrastruktúra, amelyen keresztül az agapét (a jogállamot és az emberi jogokat) mindenki meg tudja élni. Ezzel tud létrejönni a globális partnerség és együttműködés, ötvözve a szolgai lét és tudat megszüntetésével, a negyedik ipari forradalom segítségével. A kereszténység saját globális értékeit csakis ebben a kontextusban lehet képes reálisan hirdetni, hiszen ez az, ami az emberek életét szellemileg stabilizálja.[10]
A globalizáció keretrendszerén belül a kereszténység legfontosabb üzenete a már említett és levezetett szeretet és teljesítmény kapcsolata. Az agapé aktív szeretetet ír elő számunkra embertársaink felé, és feladatként adja meg nekünk, hogy az értékrendet közvetíteni kell az emberek felé, még ha az elsőre saját és mások élete számára felforgató is. A teljesítmény pedig az az elhatározás, munkaetika és küldetéstudat, amely a keresztény értékrendből fakad, és amely által a keresztény ember példát mutat a mindennapi élet különböző területein.
Ezekkel tudunk naponta Isten dicsőségére mutatni az ő kegyelme és gondviselése által.
Ezért kell tehát érzékelnünk, hogy merre kell tartanunk ebben az új korszakban. A jelenlegi krízishelyzet tehát feloldotta a neoliberalizmus és neokonzervativizmus ördögi körét. A megoldás végső horizontja pedig a globalizációban megjelenő keresztény értékrend a szeretet és teljesítmény kettősségén keresztül közvetítve. Ha ugyanott akarjuk folytatni az életünket, mint ezelőtt, akkor azzal veszélyhelyzetet teremtünk. Mert aki nem látja meg az Isten által adott lehetőségeket és feladatokat, nem fogja megérteni és ebből kifolyólag nem fogja cselekedni sem azt, ami szükséges. Ezzel végső soron pedig veszélyezteti az örökkévalóságban meglévő jövőbeli helyzetét. Mert amikor elhagyjuk azt a fantazmatikus Mást, amelyet a törvényszegéssel akarunk elérni, akkor egy teljesen új dimenzió nyílik meg előttünk. Krisztuson keresztül, emberi voltunkban kapcsolatba kerülhetünk valami olyan magasztossal és fenségessel, amely a legtörékenyebben jelenik meg a számunkra, reményt adva az örökkévalóságban elfoglalt helyünkről.[11] Ez a törékeny[12] Abszolútum volt jelen ott pünkösdkor a Szentlélek személyében, és ez az, amely ma is emberek életét változtatja meg. Az örökkévaló Istené legyen minden dicsőség, hála és áldás ezért a kegyelemért és gondviselésért!
Jegyzetek:
[1] Az ármozgások mértéke és gyakorisága.
[2] https://www.nytimes.com/2008/04/14/opinion/14krugman.html.
[3] Görögül: metanoia (megfordulás), a Bibliában használt kifejezés a megtérésre és a bűntől való elfordulásra.
[4] Görögül: katharszisz.
[5] Az a fajta önfeladáson alapuló szeretet, amely a tízparancsolat szellemi alapját is képezi.
[6] Jelentése: tudatos, feltétel nélküli és cselekvésre ösztönző szeretet.
[7] Vagy annak esetleges vágya.
[8] Žižek ezt „önmagunk sújtásának” nevezi, amelyben a szubjektum eltávolodik a neki legbecsesebb dolgoktól, ahogyan ezt például Ábrahám is kész volt megtenni Izsák esetében.
[9] Lásd Slavoj Žižek: A törékeny abszolútum, 15. fejezet.
[10] A kereszténység már keletkezésekor is „globális” volt, mivel az egész világra küldte felemeltetésekor Jézus a tanítványait.
[11] Ilyen fenséges látvány lehetett a magoi-oknak az egész éjszakai és hajnali virrasztás után meglátni a hajnal első fényében a Messiás születését jelző csillagot.
[12] Törékeny abban a vonatkozásában, hogy könnyen el tud távozni a hívők közül, és könnyű elszomorítani, továbbá az Isten nem mindig a nagy és hangos dolgokban lakozik (1Kir 19,11–13).
