Ekkor feljöttek az emlékek, hogy tinédzserként sokat néztem a Narnia-filmeket, és a könyveket is elkezdtem olvasni, de ezt valamiért félbehagytam. Szabados Ádám témafelvetése megmozgatta a fantáziámat, így most elszántam magamat arra, hogy végigolvasom az egész sorozatot.
Clive Staples Lewis (1898–1963) észak-ír író, irodalomtudós, teológus – számos meghatározó keresztény teológiai mű szerzője az angolszász irodalomban: Csűr-csavar levelei, Keresztény vagyok!, A nagy válás – Képzelt utazás a pokolból a mennybe – többek között ezek a művei jelentek meg magyarul. Vallásos neveltetésben részesült, majd elfordult a gyerekkori hitétől, ateistává vált. Később, többek között kortárs író barátja, J. R. R. Tolkien (a szintén közismert, spirituális témákkal foglalkozó fantasy, A Gyűrűk Ura alkotója) hatására megtért és ezután vált a XX. századi kereszténység nagy gondolkodójává.
A Narnia krónikái sorozatot eredetileg gyermekek számára, elsősorban a saját keresztlányának írta. Eleinte nem tervezett mélyebb teológiai üzenetet megfogalmazni általa, de ahogyan haladt az alkotással, számos mély, Krisztusra mutató mondanivalót jelenített meg műveiben.
Utólag úgy értékelte a Narnia-könyveket, hogy azok nem klasszikus értelemben vett allegóriák: komoly hiba lenne minden kép vagy személy mögött jelentős lelki tartalmat keresni. Mégis, a regény műfaja alkalmas arra, hogy már gyerekek számára érthetővé és megfoghatóvá tegyen örök érvényű igazságokat. Ez egyfajta reakció is volt részéről a gyerekkori vallási neveléssel kapcsolatos rossz élményeire – más utat akart találni a kicsikhez, mint amit ő tapasztalt, ami inkább eltántorította őt a hittől, mintsem vonzóvá tette volna azt. Ezt a szempontot fontos szem előtt tartanunk, hogy jól értsük a Narniáról szóló történeteket. Itt érdemes megjegyezni azt is, hogy világszerte sok millió embert segítettek ezek a regények megtérésre, Jézus Krisztus megismerésére. Egészen csodálatos bizonyságtételeket lehet erről találni.
A következőkben a saját olvasmányélményem alapján igyekszem bemutatni a Narnia krónikái könyveket, és néhány gondolatot megosztani velük kapcsolatban, ami hasznos lehet az olvasáshoz.
A regénysorozat hét könyvből áll. Érdekes volt szembesülnöm azzal, hogy a népes olvasótáborban egészen komoly viták vannak arról, milyen sorrendben érdemes olvasni a könyveket. Ugyanis lehetséges a történet szerinti kronológiai sorrendben, de lehet a megjelenés sorrendjében is olvasni – más élmény lesz!
A Narnia krónikái regények:
Kronológiai sorrendben:
- A varázsló unokaöccse
- Az oroszlán, a boszorkány és a ruhásszekrény
- A ló és kis gazdája
- Caspian herceg
- A Hajnalvándor útja
- Az ezüsttrón
- A végső ütközet
Megjelenési sorrendben:
- Az oroszlán, a boszorkány és a ruhásszekrény (1950)
- Caspian herceg (1951)
- A Hajnalvándor útja (1952)
- Az ezüsttrón (1953)
- A ló és kis gazdája (1954)
- A varázsló unokaöccse (1955)
- A végső ütközet (1956)
Egy ajánlásban hallottam, hogy első olvasóknak kifejezetten a megjelenés sorrendjében ajánlják az olvasást, mert így Narnia titokzatossága tovább megmarad és lassabban hullik le a lepel egyes részletekről, míg végül teljesen összeáll a kép. Én nem ezt az ajánlást követtem, hanem a legtöbb kiadó által javasolt kronológiai sorrendet. Ezáltal követhetőbb, kiszámíthatóbb volt a történet – utólag visszanézve nem hiszem, hogy sokat csorbult volna az olvasás élménye, de valóban izgalmasabb és rejtélyesebb lett volna, ha megjelenési sorrendben olvasom el a könyveket. Aki ezt a módszert választja, annak sokkal jobban oda kell figyelnie a részletekre, és észben kell tartania az utalásokat.
Az alaptörténetet Az oroszlán, a boszorkány és a ruhásszekrény adja, eredetileg Lewis nem is tervezett több könyvet írni. Erre épül a Caspian herceg, A Hajnalvándor útja és Az ezüsttrón.
Érdekesség, hogy mindegyik könyv megírásakor Lewis azt gondolta, hogy az lesz az utolsó. De aztán mégis tovább fejlődött a krónika, míg valóban teljes nem lett.
A ló és kis gazdája egy mellékág, ami nem kötődik szorosan a fő történethez, hanem egy régi narniai történetként van megemlítve egy fél mondatban az egyik könyvben, amit a szereplők mesélnek egymásnak, ami aztán kifejtésre is kerül egy önálló könyv formájában a sorozat részeként, érdekes betekintést adva Narnia szellemiségébe. A varázsló unokaöccse egy előzménytörténet, ami Narnia eredetére ad magyarázatot. A végső ütközet pedig egy nagy finálé, amelyben az összes addigi történés összegzésre kerül. Olvasási sorrendtől függetlenül a történetek önmagukban is sok tanulságot és olvasmányélményt jelentenek – a lényeg, hogy a végére összeálljon a teljes kép, és így érkezzen meg az olvasó a fináléhoz.
(A következőkben a lehető legminimálisabb „spoilerezéssel” igyekszek néhány számomra elgondolkodtató, engem megérintő mozzanatot kiemelni a könyvekből. De aki nem szeretne előre megtudni egy-egy részletet sem, nyugodtan ugorja át ezt a részt, és térjen vissza a könyvek elolvasása után.)
A varázsló unokaöccse: Digory és Polly varázsgyűrűk segítségével eljutnak másik világokba. Egy ilyen utazás során jutnak Narniába, ahol szemtanúi lesznek annak, ahogyan Aslan, az oroszlán, a sorozat főszereplője, énekelve megteremti azt a világot.
Ez egy nagyon szép jelenet arról, hogy Isten milyen szeretettel, hatalommal és méltósággal teremtette a világot – eszembe jutott az ének: „Hangot sem adtam még, felettem daloltál, hozzám annyira jó voltál…”
De Digory és Polly hibájából került ebbe a csodálatos világba a boszorkány – ez pedig Ádám és Éva bukására emlékeztet. Számomra mégis a legérdekesebb az volt, ahogy a gyerekek szépen lassan felfedezték ezt a másik világot. Felfedezik, hogy az emberek látása Narniában nagyban függ attól, hogy hogyan viszonyulnak Aslanhoz.
Egy másik érdekesség, ami igazából az egész sorozatot végigkíséri: nem az egész történet játszódik Narniában, hanem időnként átkerülnek Angliából, az eredeti otthonukból oda. Az idő máshogy telik Narniában, ott akár évek telhetnek el, sok mindent átélnek, de amikor visszatérnek Angliába, az idő ugyanott folytatódik, mint amikor elmentek. Ez számomra arra világított rá, hogy a lelki élményeink, „utazásaink” valahogy így hatnak ránk.
Nem élünk állandóan szellemi valóságban, hanem itt a földön éljük a mindennapjainkat. De időnként lehetnek meghatározó lelki élményeink, amelyek lehet, hogy pontszerűnek tűnnek életünk idővonalán, de ha megtapasztalások, meghatározzák a földi életünket. Átélésünk után más emberként éljük tovább az életünket, immár figyelembe véve, hogy a valóság több annál, mint amit a szemünkkel látunk.
Az oroszlán, a boszorkány és a ruhásszekrény: A Pevensie gyerekek a ruhásszekrényen keresztül átjutnak Narniába, ami már sok-sok éve a boszorkány gonosz uralma alatt van. Lucy gyermeki, őszinte hite végig meghatározó a könyvekben, ami itt nyilvánul meg először. Nagy tragédia Edmund árulása, miután a boszorkány átveri őt – ez nagyon sokat tanít az ember természetéről. Számomra a legdrámaibb rész Aslan beszélgetése Edmunddal, amely során szembesíti, de helyre is állítja őt. Aslan halála és visszatérése egyértelmű párhuzam Jézus halálával és feltámadásával. Aslan az, aki felszabadítja a foglyokat, és egyedül az ő segítségével tudnak győzni Peterék a boszorkány ellen.
A ló és kis gazdája: Ebből a történetből számomra a legkedvesebb jelenet az, amikor Shastának egyedül kell odatalálnia Archenlandba. Útközben találkozik Aslannal, és közben rájön arra, hogy Aslan igazából a születésétől kezdve egész életében elkísérte őt, és nagyon sokféleképpen vezette a sorsát, amíg ő fel nem ismerte Aslant. Ez egy nagyon elgondolkodtató történet az identitásról és arról, hogy Isten hogyan lép bele időnként az életünkbe, hogy vegyük végre észre az ő munkáját életünkben.
Caspian herceg: Narniában sok-sok év telt el a Pevensie gyerekek első látogatása óta. Sokan megkérdőjelezik vagy már nem is hisznek Aslan létezésében, már-már legendának tartják a régmúltból való történeteket, hiszen (látszólag) nem tapasztalják a jelenlétét. Ez nagyon jól leírhatja a Lewis idejében uralkodó korszellemet Jézussal és az evangéliummal kapcsolatban. De van egy maradék, akik hisznek és végül ők győzedelmeskednek. Különösen elgondolkodtató jelenet, amikor Lucy meglátja Aslant, de a többiek nem hisznek neki, sőt maga sem tudja biztosan, mi történik vele. Aslan azt a feladatot adja neki, hogy akkor is kövesse őt, ha a többiek nem hisznek neki, kinevetik. Végül Lucy hite az, ami elvezeti a gyerekeket a megoldáshoz.
A Hajnalvándor útja: Az akkori „felvilágosult” nevelés egyik áldozata, a Pevensie gyerekek unokatestvére, Eustace is csatlakozik a gyerekekhez, akik egy hajón találják magukat Narniában. Ez a könyv abban hasonlít például a Gulliver utazásai regényhez, hogy a felfedezők különböző szigeteken állnak meg, ahol más és más jellegű tanulságokkal találkoznak, míg el nem érkeznek úti céljukhoz, Aslan országának határához.
Eustace karakterén keresztül a megtérés lelki folyamatába láthatunk bele: az egyik legfontosabb elem az ő karakterfejlődése. A bűnös természettel való megküzdés, ahogy Aslan segítségével megszabadul a sárkánybőrtől, amit magától nem tudott sehogy sem levakarni, egészen drámai fejezet. Ezután markánsan megváltozik Eustace jelleme, bár még mindig küzd az óemberével, de most már Aslan segítségével, és ez döntő jelentőségű.
De más hasonló nagyon szemléletes tanítások is vannak a bűnnel kapcsolatban, például a tó, amelyben minden arannyá változik (és le is húz magával), vagy Lucy esete a varázskönyvvel. Ezekben a történetekben a kísértések valósága, álságossága és az azokkal való megküzdés ragadta meg a figyelmemet.
Az ezüsttrón: Ebben a könyvben már Eustace és Jill a főszereplők, akik Aslantól arra kapnak utasításokat, hogy szabadítsák meg Rilian herceget a boszorkánytól. De mindig történik valami, ami miatt elhomályosodnak az emlékeik, megfeledkeznek az utasításokról, és ez mindig bajba sodorja őket. Aslan segítségével végül mégiscsak eljutnak oda, ahova kell, bár nagy vargabetűket kell leírniuk ezért. Útitársuk, Borongány közben végig a lelkiismeret gyenge hangja igyekszik lenni, bár ritkán hallgatnak rá.
Számomra ez az ember esetlenségéről tanít, és arról, hogy Isten ennek ellenére milyen kegyelmes velünk, és használ bennünket. Rilian herceg önmagából kifordult viselkedése arra mutat rá, hogy a bűn mit tesz az emberrel: az igazságot hamisnak, a hamisságot igaznak látja. A boszorkány szépeket ígér neki, miközben valójában fogságban tartja és kihasználja.
Az egyik legszemléletesebb jelenet az, amikor a gyerekek elpusztítják az ezüsttrónt, megszabadítják Riliant, de ekkor megjelenik a boszorkány. Nagyon aljas eszközökkel, zsarolással, altatószerrel próbálja elkábítani őket, és már-már elesnek, de Borongány segítségül hívja Aslant, és ez menti meg őket. Ez a jelenet a szellemi harc valóságára emlékeztetett.
A végső ütközet: Ahogyan a címből is sejthető, ez a könyv az idők végéről szól.
A Jelenések könyvéből vett párhuzamokat fedezhetünk fel benne. Megjelenik Narniában egy ál-Aslan, aki által Narnia ellenségei félrevezetik a narniaiakat. Vannak, akik félve engedelmeskednek neki, pedig érzik, hogy valami nem jó. Mások teljesen kiábrándulnak mindenféle Aslanból, és saját pártot alapítanak, ezentúl önmaguknak élnek, mindenki mással háborúznak.
Ez a történet egyrészt mély betekintést ad az antikrisztus romboló munkájába és annak pusztító hatásaiba. De végül megjelenik az igazi Aslan, lesz ítélet, és betekintést nyerünk abba a mennyországba, amibe a narniaiak kerülnek. Kiderül, hogy az, ahol addig éltek, csak árnyéka volt annak, ahova most jutottak, és mindenki, aki hitt Aslanban akár a régmúltban, akár a jelenben, most együtt lehet ebben a boldog országban.

Ezek tehát a saját tanulságaim, benyomásaim, amelyeket a könyvek olvasása során szereztem így első nekifutásra. Minél többet kutatok, annál mélyebb tanulmányokat, meglátásokat lehet találni a Narnia-sorozat kapcsán, amelyek segítenek felfedezni a könyvek még mélyebb jelentéstartalmát.
Ebben segít például Michael Ward könyve a Harmat kiadásában: A Narnia-kód, ami elképesztő mélységeit tárja fel a regényeknek nemcsak teológiailag, hanem irodalmi, kulturális szempontokból is, amelyek még tovább erősítik a könyvek teológiai jelentőségét. (A Narnia-kód sokat segített megérteni a kiadás szerinti sorrendben való olvasás logikáját is.) A bevezetőben említett Szabados Ádám is több cikket írt a Divinity blogon Narniáról és C. S. Lewisról is. De angol nyelven még több irodalmat találunk ebben a témában. Van például családi vezérfonal is (Christin Ditchfield: A family guide to Narnia: Biblical truths in C. S. Lewis’s The chronicles of Narnia), ami kifejezetten gyermekes családoknak készült, és abban segít, hogy a családok együtt fedezzék fel a könyvekben megjelenő igei igazságokat.
Ezt azért is tartom fontosnak megemlíteni, mert keresztény körökben lehet kérdés, hogy a fantasy mint műfaj alkalmas eszköz-e az evangélium hirdetésére. A Narnia krónikáiban ugyanis nemcsak mély teológiai üzeneteket olvashatunk, hanem megismerhetjük C. S. Lewis elképesztően gazdag képzeletvilágát, gyönyörű tájakkal és a legkülönbözőbb, legfurcsább lényekkel találkozhatunk. Ami a leginkább megütközést keltő lehet, és eleinte engem is zavart, az a varázslás szó gyakori használata. Vagy a boszorkány mint vissza-visszatérő szereplő. A kérdés az, hogy valóban szükség van-e erre. Lehet-e ilyen „bűnös” témákat emlegetve valóban evangéliumot hirdetni? A cél szentesíti az eszközt?
Fontos kiemelni, hogy maga a varázslás nem központi téma a könyvekben. Semmiképpen sem mágiára kell gondolni. Azt mutatja be ezzel a képpel a szerző, hogy a jónak és a gonosznak is van ereje, hatalma megtenni olyan dolgokat, amiket ember nem tud, és ezek az események meghatározzák a történet kimenetelét. A mesékben gyakran előforduló jelenség a csoda vagy a varázs ilyen értelemben (pl. varázsfurulya, csodajárgány stb.) mindenféle mágikus, misztikus háttérjelentés nélkül. A boszorkány pedig minden esetben kifejezetten negatív szereplő, általában maga a főgonosz. Pont a gonoszságot érzékelteti ezzel a szerző. Szerintem ez találó kép a sátánra és a munkájára. Itt kell emlékeznünk arra, hogy Lewis elsősorban gyerekeknek írta ezeket a meséket, és ezek által nekik kívánt üzenetet átadni a mese nyelvén, amit ők is megértenek. Valaki ezt úgy fogalmazta meg, szerintem nagyon találóan, hogy a szerző azt mutatja be a könyvekben, hogy milyen lenne az, ha Jézus egy másik világba menne el: sok mindenben hasonlítana ahhoz, ahogy ide jött hozzánk, de nyilván az adott világ természete sok tekintetben meghatározó lenne. Ezáltal végső soron magunkra ismerhetünk a történetekben: ebben van szerepe a fantasy műfajnak, ami egyébként rendkívül népszerű mind gyerekek, mind felnőttek között. Missziológiai szempontból ez szerintem olyan, mint a kontextualizáció: a célközönség kontextusába helyezve átadott evangélium.
Hallottam egy bizonyságtételt, amelyben egy nagymama meséli el, hogy egy meleg nyári napon csak azért keveredtek be unokáival egy keresztény könyvesboltba, mert klimatizált volt a helyiség, és szerettek volna kicsit behúzódni a tűző napról. Ahogy nézelődtek a könyvesboltban, semmilyen könyvet nem ismertek, de meglátta a Narniáról szóló vezérfonalat családoknak. A Narniát ismerte mint fantasy regényt, olvasta már. Ezért ezt a könyvet is elkezdte nézegetni, és ebből derült ki számára, hogy milyen mély kapcsolat van a regény és a Biblia között. Rögtön meg is vette a könyvet. Elolvasta, megértette az igei igazságokat, megtért, majd a férjével is megosztotta a felfedezéseit, ő is megtért, elkezdtek gyülekezetbe járni, és azóta az unokákkal is így olvassák a Narnia krónikáit. Számomra ez a bizonyságtétel rámutat arra, hogy miért van létjogosultsága az ilyen típusú regényeknek: egy olyan ember, akinek semmilyen kapcsolódási pontja nem volt az egyházhoz, de szereti a fantasyt, így talált Krisztushoz. Ez igazi hídépítés a Biblia és a modern kultúra között!
Sajnálattal olvasom azokat a kimutatásokat, amelyek szerint minden évben drasztikusan csökken a könyveket rendszeresen olvasók száma. Azt gondolom, hogy ez egy nagyon veszélyes folyamat egyénekre és a társadalomra nézve is. Éppen ezért ifivezetőként igyekszek sokat tenni azért, hogy a fiatalokat rávegyem az olvasásra. A Narnia krónikái kifejezetten alkalmas erre, mert a fent említett fantasy „híd-elem” megragadja a figyelmet, újszerű a fiatalok számára, mégis egyszerű a nyelvezete, és jókat lehet róla beszélgetni. Jó velük feldolgozni az olvasás során szerzett élményeket, és közben akár tudtukon kívül is segíteni őket a műveltségük kiszélesítésében. Sőt még a filmeket is megnézhetjük együtt! Ezért szeretettel ajánlom mindenkinek a figyelmébe a Narnia krónikái-sorozatot. Ha idegen nekünk ez a műfaj, ne féljünk kilépni a komfortzónánkból! Hátha tudunk segíteni lelkek megmentésében ezáltal is!